Oldal kiválasztása

Katt ide: Másodikat tized áron...

Ballagási beszéd ötletek gyűjteménye

Ballagási beszédet kell írnia, és fogalma sincs, hogyan kezdjen bele? Összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, ami segíthet a kezdetekben – onnantól pedig már Öné a szó!

A ballagási beszéd ugyanolyan fontos szokás, mint ballagási dalok, és ha nem akarja, hogy közhelyes legyen, akkor érdemes különös odafigyeléssel megírni. Már sok szó esett arról, hogy milyen idézeteket lehet, ildomos használni a ballagás során. Azonban ha igazán személyes hangvételű beszédet szeretne mondani, akkor a legjobb, ha saját maga alkotja meg a szöveget, és maximum színesíti egy-két idézettel. Nem kell megijedni a feladattól, egy ballagási beszédet megírni nem annyira nehéz feladat, amennyire az elsőre látszik. Csupán az alábbi jó tanácsokat kell megfogadni, és biztos lehet abban, hogy osztatlan sikert arat majd!

Hogyan kezdjük, kiket hogyan szólítsunk meg a ballagási beszédben?

A megszólítást mindig az adott hallgatósághoz kell igazítani. A tömegben általában több, eltérő társadalmi helyzetű ember kap helyet, például, diákok, szülők, tanárok, így a beszéd kezdetén minden egyes csoportot illik köszönteni. Célszerű a szülőkkel és a tanárokkal kezdeni a sort, ilyenkor elég csak a mondat elején magázódni, illetve formálisabb nyelvtani megoldásokat alkalmazni, majd a diákok megszólítsa után nyugodtan lehet tegezni, és könnyedebb hangnemre váltani. A beszéd elején szokás megemlíteni, hogy milyen gyorsan elteltek az iskolás évek, illetve, hogy mennyire is fognak hiányozni az iskolatársak.

A városi elöljárókat, tanárokat szülőket mindenképpen magázni kell, és célszerű a „Tisztelt” megszólítást alkalmazni. Ha Ön nem ballagó, akkor diákokat nyugodtan lehet kedves gyerekeknek szólítani. Azonban amikor az egész hallgatóság egészéhez intézi a beszédet, akkor mindenféleképpen magázzon, hiszen ekkor a gyerekek mellett megszólítja a közönség soraiban ülő idősebb korosztályt is.

kerülje a közhelyes bölcseleteket

Sajnos vannak olyan évfolyamok, amelyek ballagás örömét tragédiák árnyékolhatják be. Ilyen lehet egy tanár halála, különös tekintettel az osztályfőnökre. De talán még megrázóbb az osztálynak, ha valamelyik diáktárs veszti el az életét – és sajnos ez nem is annyira ritka eset, mint azt az ember először gondolná. Egy ilyen tragikus esetben a beszéd elején meg lehet emlékezni azokról a személyekről is, akik nem érhették meg a ballagást.

Mennyire tér el egy általános iskolai és egy gimnáziumi ballagási beszéd?

Általánosságban elmondható, hogy nincs sok különbség. A tartalmi elemek nagyjából ugyanazok, de a beszéd hangulata már eltérő.

Egy általános iskolai ballagáson a ballagók még szó szerint gyerekek. Ők még tele vannak álmokkal, reményekkel, és ha az adott gyerek a középiskolát is a szülővárosában végzi, akkor a középiskolás évek nem sokban fognak eltérni az általános iskolai időszaktól.

Egy gimnáziumi ballagás azonban már merőben más. Itt a sorok között már szinte felnőttek ülnek, akiknek már talán érettebb gondolatai, reálisabb célkitűzései vannak. A gimnáziumi évek alatt a nehézségek, az első szerelmek és szakítások lelkileg is érettebbé tette őket. A gimnáziumi ballagási beszéd szinte kötelező eleme, hogy a gimnáziumi évek vége egyben a felelőtlen gyermekkor végét is jelenti.

Az ilyen ballagási beszédek leginkább keserédesek, hiszen egyfelől az elmúlt diákévek sikereit méltatja, másfelől az egyetemi, felnőtt lét bizonytalanságát és kiszámíthatóságát is magában hordozza. A gimnáziumi évek során kialakult szorosabb, érettebb barátságok esetleges szétszakadása sokkal fájdalmasabb, mint az általános iskola esetében. Emiatt a gimnáziumi ballagási beszédek sokkal szívhez szólóbbak, és sokkal gyakrabban varázsolnak könnyeket a szemekbe.

írjon magának jegyzetet, amiből ha kell tud puskázni

Milyen hosszú egy jó ballagási beszéd?

Egy jó ballagási beszédnek nem kell hosszabbnak lennie, mint két A/4-es oldal, de lehet ennél rövidebb is. Ha úgy érzi, hogy nincs több mondanivalója, felesleges tovább húznia! Fontos, hogy rövid, tömör és velős gondolatok legyenek benne, és bár nem könnyű kikerülni, de mellőzni kell a közhelyek használatát. Időben mérve a beszéd ne legyen több, mint 5 perc. Érdemes az előadás előtt többször is elpróbálni, mérni az időt, és változtatni, ha úgy érzi, hogy nagyon kilóg a keretből.

Ha Önnek kell ballagási beszéded megfogalmaznia, akkor célszerű egy A/4-es lapon pontokba szedve listázni azokat a kulcsfontosságú eseményeket, élményeket, amelyek meghatározták az elmúlt éve(ke)t. Ezután elég mindegyik eseményről csak 2 mondatot írni. Minél több történést említ meg a beszédében, annál színesebb és mozgalmasabb lesz, így könnyebben fenn lehet tartani a közönség figyelmét, ezzel maradandó élményt okozva a hallgatóságnak.

Lehet-e vicces a ballagási beszéd?

A ballagás egy ünnepélyes esemény, és sok ember életében mérföldkőnek számít, de ez nem azt jelenti, hogy a beszédnek a humort és a viccet mellőznie kellene. Fontos azonban, hogy csak olyan humoros elemet vigyen bele a beszédébe, amely nem obszcén, amiről biztosan tudja, hogy az igazgatótól kezdve a tanári gárdán keresztül a diákokig és a szülőkig bezárólag viccesnek fog tartani.

A ballagási beszéd több tényezőtől lehet vicces. Először is a szöveg tartalma lehet humoros, ez lehet egy vicces esemény, ami az osztálytalálkozón történt, vagy egy órai aforizma. De az előadásmódtól, azaz a hangsúlyozástól és a szünetek tartásától is válhat humorossá egy ballagási beszéd. A testbeszéd, és az egyéb nonverbális kommunikációs eszközök használata szintén célravezető lehet, ha valamit humorossá, viccessé akar tenni.

Óva intjük azonban, hogy vicceket meséljen, magát egy standup comedy est fellépőjének képzelve, hiszen a hallgatóság sokszínű, így lehet, hogy amit egy tizenéves rendkívül humorosnak talál, az egy idősebb személyt már nem feltétlenül fog megmosolyogtatni. Sokszor az ilyen helyzetek inkább kínosak, mint viccesek, amin mindenki minél hamarabb túl akar esni.

a beszéde ne legyen hosszabb mint öt perc

Milyen idézeteket használjon?

Ballagási idézetek szupergyűjteményünkben 140 gondolatot gyűjtöttünk össze, ezekből bátran szemezgethet. A ballagási idézetek kiválasztásánál az adott hallgatóságot és az iskolát kell figyelembe venni. Egy egyházi, vagy olyan iskolában, ahol a gyerekek lelki nevelése nagy hangsúlyt kap, nyugodtak lehet idézni a Bibliából, sokszínűségéből adódóan könnyedén lehet az alkalomnak megfelelő gondolatot találni. Egy világibb iskolában azonban lehet, hogy nem annyira befogadó a közönség a Szentírásra.

A legcélszerűbb, ha híres írók, költők gondolatait építi be a beszédébe, amik világnézeti, ideológiai nézetektől függetlenül mindenkihez szólnak. A politika nagy neveinek, mint például Churchill, Kossuth vagy Széchenyi írásaiból is lehet idézni, de ekkor ügyeljen arra, hogy az adott személy kellően történelmi legyen, ezzel elkerülve az aktuálpolitikai áthallásokat. Nem elég azonban a történelmi távlatot tartani, hanem kínosan kell ügyelni az adott személy mai megítélésére is, hiszen ez talán még nagyobb aktuálpolitikai jelentést hordozhat.

Nyugodtan használjon idézeteket filmekből. Ebben az esetben is csak akkor lesz hatásos az idézet, ha a közönség tudja, hogy melyik filmből, és kinek a szájából hangzott el az a mondat. A leggyakrabban idézett filmek közé tartozik a Gyűrűk Ura, Harry Potter, vagy éppenséggel a Remény rabjai.

Hogy fejezze be a ballagási beszédet?

A befejezés talán a legfontosabb eleme a beszédnek, hiszen ez zárja keretbe a mondandót és ez fogja meghatározni azt az érzetet, amivel a hallgatóság hazaindul a ballagásról.

Érdemes ilyenkor röviden összefoglalni, hogy miről is volt szó a beszédben. Reflektáljon a beszéd kezdő soraira, vagy fogalmazza át és használja ugyanazt a gondolatmenetet, ezzel keretbe zárva a beszédet.

Fontos, hogy ilyenkor kerüljenek kifejezésre azok a velős gondolatok, amelyek köré az egész beszéd fel van fűzve. A beszéd vége adja a katarzis élményét, a kezdettől fogva a mondanivaló, a gondolatmenet valahová tart, valahova vezet. Az egyre fokozódó feszültséget a beszéd végén fel kell oldani, és ez a feloldás fogja majd azt a kielégülést, amelyre a hallgatóság a beszéd kezdetétől várt.

ballagási beszéd lámpaláz

Példák, minták rövid, de tartalmas ballagási beszédekre

Ha az előadó egy ballagó diák

Tisztelt szülők, tanárok és kedves ballagó diáktársaim! 4 éve együtt léptük át az iskola kapuját. Mind ismeretlenek voltunk egymásnak, de az évek során igazi barátokká váltunk. Sokszor tűnődtünk azon, hogy milyen is lesz majd, ha véget érnek a gimnáziumi évek. És most, hogy elérkezett a ballagás napja, nehéz szívvel állok előttetek: az egyik szemem sír, hiszen ettől a naptól kezdve már nem látjuk nap, mint nap egymást, a másik szemem nevet, mert tudom, hogy el kell válnunk ahhoz, hogy az álmainkat megvalósítsuk. Nem is kívánhattam volna jobb osztálytársakat, mint ti voltatok. Sok sikert kívánok mindenkinek az érettségihez!

Ha az előadó egy fiatalabb diák

Tisztelt szülők, tanárok és kedves ballagó évfolyam! Hihetetlen elképzelni, hogy egy év múlva én fogok a helyetekben lenni. Amikor gólyaként bekerültem a gimnáziumba, ti voltatok a nagyok. Ti adtátok a követendő példát, amiért sokáig hálás leszek. Jövőre már az én évfolyamom lesz a rangidős az iskolában, furcsa lesz nélkületek. Az egész évfolyamom nevében ígérem, hogy méltó utódaitok leszünk, és tovább visszük a ti szellemiségeteket.

Ha az előadó az egyik ballagó osztály osztályfőnöke

Tisztelt szülők, tanárok, kedves ballagó diákok. Mintha ma lett volna, amikor beléptem a 9. osztályterem küszöbén. Csupa izgalommal teli, csillogó szemű diákot láttam. A kezdetben félénk kisfiúkból, kislányokból mára már céltudatos, és az álmaikat megvalósítani vágyó felnőttek váltak. Büszke vagyok rátok, és kívánom, hogy mindegyikőtök érje el a kitűzött céljait.

Ha az előadó a ballagó diák hozzátartozója

Tisztelt tanárok, szülőtársaim és kedves gyerekek. Még mindig nem tudom elhinni, hogy milyen gyorsan elrepült ez a 18 év. Úgy érzem, hogy csak most kezdtétek el az iskolát, és ma már egyetemre készültök. Fájó szívvel veszek tőletek búcsút, de tudom, hogy ez kell ahhoz, hogy az álmaitokat beteljesítsétek. Kívánom, hogy minden akadályt könnyedén vegyetek!

Ha vendégként érkezik valaki egy ballagásra akkor is fontos, hogy az alkalomhoz illően jelenjen meg. Ehhez következő cikkünkben adunk tippeket:

Gyakran Ismételt Kérdések

Miért fontos a jól megírt ballagási szöveg?

A ballagási beszéd ugyanolyan fontos szokás, mint ballagási dalok, és ha nem akarja, hogy közhelyes legyen, akkor érdemes különös odafigyeléssel megírni.

Hogyan tagoljuk a ballagási szöveget?

Itt is a már jól ismert hármas tagolást kell alkalmazni, ami nem más, mint a bevezetés, tárgyalás és befejezés. Az elejét és a végét érdemes összehangolni, ezáltal mintegy keretbe foglalni a beszédet.

Honnan idézzünk?

Mindig az adott hallgatóságtól függ, hogy milyen idézet a megfelelő. Ez lehet bibliai idézet, lehet egy könyvből vagy filmből, de akár egy híres ember gondolatait is elmondhatjuk.

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0