MrSale Formaruha

Formaruhát szeretne dolgozóinak?

Kinek van szüksége formaruhára?

Minden olyan cégnek, vállalkozásnak, ahol a dolgozók az ügyfelekkel találkoznak, legyen ez akár B2B vagy B2C szektor. Az egységes megjelenés megbízhatóságot sugall, ugyanakkor az arculathoz illő formaruházat megkülönbözteti és megjegyezhetővé teszi a céget.

Különböző formaruhákat sok boltban találhat, és elsőre nem lesz nehéz megtalálni a megfelelőt, hiszen a legtöbb iparágnak többé-kevésbé megvannak a sajátosságai. Azonban érdemes odafigyelni arra, hogy az igazán jó formaruha nem csak színben és méretben passzol, hanem emellett kényelmes is, nem akadályozza a munkavégzést, és a munkavállaló jól érzi magát benne. Ez pedig nem feltétlenül valósulhat meg maradéktalanul a konfekcióméretek, és a boltokban kapható egyen-formaruhák segítségével.

Ha igazán egyedit szeretne, ami valóban illik a cég arculatához, és még a dolgozói is szívesen viselik, akkor a formaruha készítés a megoldás!

Miért fontos az egységes cégarculat?

Talán túlzás azt mondani, hogy a megfelelő formaruha egy cég sikerének vagy bukásának kulcsa, az viszont bizonyos, hogy alapjaiban határozhatja meg a dolgozók hangulatát, motivációját és a vállalat megítélését egyaránt.

Amellett, hogy megkülönbözteti és megjegyezhetővé teszi a céget, az egységes cégarculat a vállalaton belül is hasznos, hiszen megerősíti a dolgozókban az összetartozást, csapatszellemet. Ha külsős tér be a boltba, üzembe vagy irodába, rögtön tudja, kihez fordulhat, kitől kérhet segítséget.

A cégarculatban használt színek, valamint a formaruházat típusa, anyaga és kivitelezésének minősége további szimbolikus jelentőséggel bírhat. A kék például megbízhatóságot, a piros dinamizmust, a sárga optimizmust közvetít. Az örökérvényű modellek és szabások állandóságot sugallnak, míg a divatosabb formaruházat azt kommunikálja, hogy lépést tart a trendekkel. Ezek a jelentések a tudatalattinkra is hatnak, észrevétlenül is megítéljük a látottakat.

A cégarculat – és ezzel együtt a formaruházat – kiválasztásánál azt kell először kitalálnia, hogy milyen üzenetet akar átadni!

7 ok, amiért érdemes tőlünk ajánlatot kérnie formaruhára:

  1. Semmire nem mondunk nemet, bármilyen színben, fazonban elkészítjük a formaruhákat. Teljesen egyedi igényeket is teljesítünk, amilyet még soha nem látott az üzleti világ.
  2. Női és férfi formaruhákat is vállalunk – ne tévessze meg, hogy üzletünk fő profilja a férfiruházat.
  3. 100% minőségi garanciát vállalunk a termékekre – mert nem csak a szépség fontos, hanem az is, hogy tartós legyen a formaruha. Ha bármi problémája akad a termékkel, 1 éven belül bármikor visszahozhatja, és visszafizetjük a teljes vételárat.
  4. Költséghatékonyak vagyunk, hiszen ha nincsenek extra igényei, akkor alapvetően a konfekcióméreteket alakítjuk méretre. Extra kicsi vagy extra nagy méretek esetén viszont azonnal belekezdünk a formaruha készítésébe.
  5. Helyszíni méretvétel – nem kell a dolgozóknak bejönnie hozzánk, igény esetén az Ön telephelyén vesszük fel a dolgozók méreteit. Ez a szolgáltatásunk ingyenes nagyobb megrendelés esetén.
  6. Egyszerű utánrendelés – akár konfekció-, akár egyedi formaruhát rendel, később könnyen tud belőle rendelni az újonnan belépők számára.
  7. Logózás – az egyedi megjelenés érdekében a céglogót igény szerint hímezni, vagy szitázni tudjuk a formaruhára.

A személyes méretvétel nagyon fontos, nem elég azt mondani, hogy M-es, vagy éppen 48-as méretet visel valaki. Akkor lesz igazán kényelmes, és akkor áll igazán jól, ha mindenhol tökéletesen passzol!

A formaruha rendelés lépései

Miután ide kattintva árajánlatot kért, felvesszük Önnel a kapcsolatot és felmérjük az igényeit. Ha van megfelelő formaruha a kínálatunkban, akkor megmutatjuk Önnek, és kiválaszthatja, melyik modell illene legjobban a cég arculatához és a munkavégzés jellegéhez. A raktárunkon lévő formaruhákat méretvétel után személyre szabjuk, hogy minden dolgozóján tökéletesen álljon.

Ha teljesen egyedi formaruhát szeretne, akkor megbeszéljük az anyagválasztást, elkészítünk egy bemutató modellt, majdlegyártjuk a megfelelő méretekben. Szinte bármilyen anyagból kérheti a formaruhákat: gyapjú, pamut vagy kevertszálas, illetve igény esetén vasaláskönnyített modelleket is tudunk készíteni.

A méretfelvételt kérheti a saját telephelyén is, nagyobb megrendelés esetén ez a szolgáltatásunk ingyenes.

A cégvezetőn kívül érdemes megkérdezni a dolgozókat is, hogy milyen formaruhát szeretnének, hiszen csak akkor fogják valóban viselni is, ha magukénak érzik!

Teljes körű kiszolgálás

Az árajánlatkérés pillanatától kezdve egészen az utolsó ruha átadásáig mindenről gondoskodunk: a formaruha szabás-varrása mellett mi szerezzük be az anyagokat, mi vesszük le a méreteket, ha kell, mi tervezzük meg a fazont, a szabást, és természetesen a végén készre vasaltan, viselésre alkalmas állapotban adjuk át a formaruhákat.

Milyen kiegészítőket rendelhet formaruhákhoz?

Hisszük, hogy a tökéletes megjelenés nem csupán egy öltözet: sokszor az apró kiegészítők teszik teljessé a szettet. Igény szerint szerzünk a formaruhához illő cipők, övek, nyakkendők, kesztyűk, zoknik, és egyéb kiegészítők beszerzésében, hogy dolgozói számára valóban egységes és professzionális megjelenést biztosíthasson.

Írjon nekünk és kérjen ajánlatot formaruhára!

11 + 12 =

Kosár Tétel törölve. Vissza
  • A kosár üres.