A legérdekesebb ballagási szokások Magyarországon

A ballagás az egyik legfontosabb rítus egy diák életében: ahogy az minden ballagási beszédben elhangzik, bezárul egy ajtó, és kinyílik egy másik, a Nagybetűs Életbe vezető kapu. De hogyan szokták ezt ünnepelni, és mik a legjellemzőbb ballagási szokások?

Mikor ünnepeljük a ballagást?

A ballagási ünnepség minden tanévben május végén-június elején van. Az ünnepség főszereplői a végzős általános iskolások, a végzős gimnazisták, illetve már az óvodákban is tartanak ballagásokat az iskolába induló nagycsoportosoknak. Az alapfokú és középfokú tanulmányok és vizsgák sikeres letételével a diák elhagyja az iskolát, s ezzel az életében lezárja a gyermekkor egy szakaszát, a felnőttség, az önállóság egy újabb fokára léphet.

ballagási szokások Magyarországon

Hogyan alakult ki a ballagás szokása Magyarországon?

Selmecbányán, még az 1870-es években alakult ki ez a hagyomány. Ekkoriban vált szokássá, hogy a Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatói végigsétáltak a szeretett helyeket, és elbúcsúztak az iskolától, illetve a várostól. A hagyomány ezután elkezdett terjedni az országban, egyre több iskola vette át, és a XX. századra teljes mértékben megszokott lett az esemény.

Mi előzi meg a ballagást?

A ballagást megelőző szokások közé tartozik szerenád, amikor elbúcsúznak a tanároktól, az ünnepélyes utolsó osztályfőnöki óra, majd a terem feldíszítése, ami során a táblára is kerülhetnek megható idézetek.

öltönyök 19990 Ft-tól 79990 Ft-ig

Hogyan készülnek a diákok a ballagásra?

A legtöbb iskolában a ballagó diákok osztálya vagy osztályai folyamatosan tanulják a ballagási énekeket, többnyire énekóra és osztályfőnöki óra alkalmával. A diákok többször elpróbálják a bevonulást, azt, hogy az eseményen kinek mikor mi a feladata és hol a helye. Feldíszítik a termet is közös elképzelés szerint. A nagy napon látszólag minden varázsütésre megy. De ahogy az érettségi, úgy a ballagás vagy a szalagavató bál sem megy hosszasabb rákészülés nélkül. Érdemes a szalagavatós vagy ballagási öltönyt időben beszerezni, ne hagyják az utolsó pillanatra!

A ballagás a család számára is nagy esemény, ilyenkor általában meghívják a tágabb családi kört is: a nagyszülőket, keresztszülőket, nagynéniket, nagybácsikat. A hagyományok szerint a család a ballagás előtt, alatt vagy után virágcsokrot ad a diákoknak, de ezt már sok iskolában ellenzik, hiszen nem könnyű több, hatalmas csokorral végigmenni az egész iskolán.

Milyen ballagási szimbólumok vannak, mit jelképeznek?

A legismertebb ballagási kellék, a tarisznya egyfajta áldás jelképe is. Útjára engedjük vele a felnőtt korba lépőket, jelezzük ezzel azt, hogy egyszerre támogatjuk és hagyjuk függetlenné válni azt, aki a mesebeli szegénylegényhez hasonlóan elmegy világgá, hogy szerencsét próbáljon. A mesebeli párhuzam abban is megmutatkozik, hogy a tarisznyába a hagyomány szerint “hamubasült” pogácsa, valamint szerencseforint kerül, amivel a ballagó megalapozhatja jövőbeli sikereit és gazdagságát. Földet azért raknak bele, hogy bárhol gyökeret tudjon az illető ereszteni, míg só azért kerül a tarisznyába, hogy az élet soha ne legyen ízetlen: legyen inkább izgalmakkal és élményekkel teli.

ballagási szokások Magyarországon 2

Hogyan zajlik a ballagás?

A nagy napon a gyerekek bemennek az iskolába, megtartják az utolsó osztályfőnöki órát, együtt visszaemlékeznek a legszebb pillanatokra, felidézik a kedves közös emlékeket. Ilyenkor kerül sor a tanárbúcsúztató ajándékok átadására is. Ezután az osztályfőnök vezetésével énekelve bejárják a ballagás „útvonalát” az iskolában, illetve az iskola körül. A ballagási ünnepséget általában az őt követő sorstársaik, a jövő évi ballagók szervezik meg. Az ünnepség után mindenki felköszönti az osztályfőnökét és tanárait, majd a diákok a saját családjukkal ünnepelnek tovább. Több esetben a ballagás napja akár egybe is eshet a búcsú bankettel is, amit jellemzően aznap este tartanak egy étteremben.

Hogyan gratulálnak egy ballagónak?

A ballagónak szóbeli és írásbeli gratulációt is illik megfogalmazni. A gratulációhoz érdemes egy alkalomhoz illő, elegáns képeslapot választani, és egy, számára fontos személytől egy megfelelő idézetet választva néhány sorban, amivel sok szerencsét kívánnak a nagybetűs, felelősségekkel teljes felnőtt élethez. A klasszikus ballagási ajándékok közé tartoznak az ékszerek (nyaklánc, gyűrű, óra), a plüssök, a virágcsokor és a lufik. Természetesen a ballagás egyben egy jókedvű ünnep is, ezért nyugodtan jöhetnek a vicces ballagási ajándékok is.

Hogyan ünneplik a ballagót miután vége az iskolai eseménynek?

Az iskolai esemény után a család körében ünneplő diák számára sokszor egy ünnepi ebédet vagy vacsorát adnak. Néhány család étterembe megy, van, aki otthon fogyasztja el az ünnepi étket, ahol közös fotózás, éneklés, beszélgetés zajlik. A családtagok ballagási ajándékkal köszöntik fel a ballagót.

Milyen modern ballagási szokások vannak kialakulóban?

Egyre elterjedtebb szokás, hogy a ballagók az esemény végén egy-egy lufit engednek a magasba, szimbolizálva, hogy mostantól szabadok. Fontos azonban tudni, hogy ez nem túl környezetbarát; a lufikba belegabalyodhatnak az állatok, tápláléknak nézhetik és megfulladhatnak tőle, de ha biztonságban földet is ér a léggömb, akkor is szemétként végzi valahol.

Több magyar iskolában is bevezették már azt a sokkal szebb gesztust, hogy a diákok megkérték a családjaikat: a csokorra szánt pénzt inkább adják be egy közös kasszába, amit az osztály együtt valamilyen jótékony célra ajánl fel.

ballagási szokások Magyarországon 3

A modern szokások közé tartozik például az is, hogy a gyerekek nyakbaakasztós pénztárcában kapnak pénzt, vagy a virágcsokrok kicsit eltérnek a hagyományoktól. Ez lehet pénz-csokor, amikor a virágok közé kisebb-nagyobb bankókat tűznek, de kerülhet bele csokoládé, vagy akár plüssállatok is.

A ballagás egy szép és elegáns hagyomány, és fontos, hogy a szokások is ezt tükrözzék. Ebben többek között fontos szerepet kap a ballagási öltözet: függetlenül attól, hogy egyforma öltönyben vannak a fiúk, vagy mindenki saját maga döntheti el, hogy mit visel, ugyanolyan odafigyeléssel kell kiválasztani, mint egy felnőttnek való öltönyt!

Éppen ezért, ha azt szeretné, hogy a ballagásnak ez a része tökéletes legyen, szeretettel várjuk a MrSale öltönyüzletében, ahol segítünk az ideális ballagási öltöny kiválasztásában, amennyiben minden fiú egyforma öltönyt szeretne, segítünk megtalálni a közös nevezőt.

Gyakran Ismételt Kérdések

Mikor volt az első ballagás?

Selmecbányán az 1870-es években alakult ki ez a hagyomány, majd onnan terjedt el a többi magyarországi iskolába is. Ma már ritka az az intézmény, ahol ne tartanák meg a ballagást.

Csak Magyarországon ünneplik a ballagást vagy külföldön is szokás?

A ballagásnak nemcsak itthon van hagyománya, külföldön is szokás ez az ünnepség, bár az egyes országokban eltérnek a szokások.

Hogyan készülnek a diákok a ballagásra?

Énekeket tanulnak, ünnepi öltözetet vesznek, ajándékot szereznek be kedves tanáraiknak, hogy megköszönjék az együtt töltött 4-6-8 évet.

Ezek is érdekelhetik még…

Hozzászólások

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár Tétel törölve. Vissza
  • A kosár üres.