Oldal kiválasztása

Katt ide: Vékony, tavaszi pulóverek 4.290 Ft-ért. Sőt...

Kávé fajták jegyzéke: 30 típus a nap fénypontjához

Ön sem tudja elképzelni a reggelét egy jó erős fekete nélkül? Évek óta ugyanúgy issza, és eddig meg sem fordult a fejében, hogy mással kísérletezzen? Íme 30 kávéfajta, amit érdemes kipróbálni!

A kávékultúra fejlődése a világban és hazánkban.

A legenda szerint a kávécserje Afrikából, Etiópiából származik, ahol egy kecskepásztor fedezte fel élénkítő hatását. A növénytől a vénebb kecskéi is fiatalok módjára ugráltak, és ennek láttán ő is kedvet kapott a csodabogyóhoz. Egy másik történet szerint az afrikai kontinensre érkező keresztények a növényt ördögtől valónak gondolták, és tűzre dobták a kávébabot: ők pörköltek először kávét.

Európába valójában az araboktól, török közvetítéssel került a kávé, ahol a kezdetekben szintén ellentmondásosan viszonyultak a fekete leveshez. Hazánkban Nagy Szulejmán 1535-ben adta ki parancsát, mely engedélyezte a kávéivást az egész birodalom területén, ám kezdetekben ennek csak a törökök örültek. A korabeli Magyarországon még sem a nemes, sem a közember nem iszik kávét, azt török szokásnak tartja, egészen az ország felszabadításáig.

A kávézás, mint nyugat-európai új szokás nálunk a 18. században terjedt el. Az első „klasszikus” értelemben vett kávéház Velencében nyílt meg az 1600-as években míg az első, ismert pesti kávés a rác Blázsó 1714-ből. 1737-ben Pest határozatban kötelezte az egyik kávéfőzőt, hogy ne mérje olcsóbban a kávét a másik két kávésnál, mert ezzel magának sem szerez hasznot a másik kettőt pedig tönkreteszi.

A századfordulóra már egymilliós nagyváros lett Budapest, híres kávéházairól: 1896-ban, a millennium évében már 591 kávéház és 409 kávémérés volt a városban. A kávéházak virágkorának a világháborúk vetettek véget.

Napjainkban a kávéfogyasztás kultúrája sokrétű, sokszínű, újra reneszánszát éli itthon és külföldön egyaránt. Kávét a világ több mint 50 országában termesztenek, a legnagyobb kávétermelők jelenleg Brazília, Vietnam és Kolumbia.

Nézzük, hányféleképpen ihatjuk kedvenc, élénkítő italunkat!

kávé fajták

30 kávéfajta a világ körül

Variációk az espressora

1. Espresso

Az Olaszországból származó eszpresszó 25-35 ml, zamatos, krémes, cukor nélkül is édeskés ízű kávé, cremával, azaz habbal a tetején. A 20-22 másodpercig tartó főzési folyamat során 40 ml, forráspont alatti hőmérsékletű (90-96 °C) vizet a presszógép nagy nyomással (9 bar) préseli át a 7 grammnyi tömörített, finomra őrölt kávén.

Az olasz eszpresszó története több mint 100 éves, elnevezése kétértelmű: egyrészt utal a gőznyomásos elkészítésére, másrészt a gyorsaságra, amivel hangsúlyozni kívánták fogyasztás tempóját. 1905-ben Luigi Bezzera feltaláló készítette el Milánóban a gőznyomásos kávégépet, amivel elindította a kávégép és a presszókávé diadalútját.

2. Ristretto

Az olasz ristretto a rövid espresso, ami ugyanannyi koffeint tartalmaz, ám mindösszesen 20 ml vízzel készítik. Ez az eljárás intenzívebb ízhatást, sűrűbb állagot biztosít, amit a darálási finomság növelésével érnek el.

kávé fajták 2

3. Lungo

A Lungo jelentése olaszul hosszú, ez a kávé típus tulajdonképpen egy hosszú eszpresszó, amely ugyanannyi koffeint tartalmaz mint az eszpresszó, de 130-170 ml vízzel, hosszabban főzik.

4. Doppio

A doppio elnevezés a dupla adagra utal, tehát ez a típus két eszpresszót tesz ki. Ez már 14 g kávé felhasználásával készül, duplaannyi vízből, mint egy espresso.

5. Espresso Macchiato

Az olasz macchiato a pöttyözött, foltozott jelentéssel bír, az espresso kávé típuson belül egy teáskanálnyi tejhabbal készül. Az espresso macchiato elnevezés eredetileg onnan ered, hogy baristáknak meg kellett mutatniuk a pincéreknek a különbséget az eszpresszó és az eszpresszó + tej között.

öltönyök 19990 Ft-tól 79990 Ft-ig

Néhány példa a tejeskávék világából

6-7. Latte macchiato és a café latte

Összetevőiket tekintve nem különül el ez a két kávé típus, mind a kettő elengedhetetlen alapja egy adag presszókávé, amelyhez tej és tejhab hozzáadásával érik el a megfelelő ízvilágot.

A különbség a rétegek elkülönülésében van: a latte macchiato esetében ugyanis elkülönül a tej, a kávé, és a hab rétege, amit úgy érnek el, hogy először a tej kerül a pohárba, majd az eszpresszó és utána a tejhab.

A café latte esetében az eszpresszóhoz öntik hozzá a forró tejet, így az elvegyül a kávéval, és kellemes, világosbarna italt kapunk.

8. Melange

A melange tulajdonképpen egy latte macchiatonak felel meg mézzel kiegészítve, ebben az esetben a kávéscsésze aljába egy réteg méz kerül édesítőként.

Ha azonban az eredeti, úgynevezett bécsi kávé változatát választja, akkor az nem tartalmaz mézet, az kávé és tej fele-fele arányú keveréke a tetején tejhabbal. Ehhez először felhabosítanak 1 deciliter tejet, és főznek hozzá egy erős kávét. Következő lépésként egy átlátszó, hőálló pohárba töltenek hideg tejet, majd rákanalazzák a tejhabot. Ezután a tűzforró kávét lassan csurgatják bele, így háromrétegű kávét kapnak.

A melange főleg Ausztriában, Svájcban és Hollandiában népszerű. Az eredeti melange a bécsi kávéházakban terjedt el az 1700-as években, ahol bécsi pörkölésű kávéból készítették: Bécsen kívül a mai napig gyakran használják rá a ‘Wiener Melange’ kifejezést.

kávé fajták 3

9.Flat white

A cappuccino és a café latte határán helyezkedik el az új-zélandiak szerint Új-Zélandról, az ausztrálok szerint Ausztráliából származó tejeskávé, amely az 1980-as években terjedt el Amerikában.

A nevét a lágy tejhabról kapta, amely az üvegpohárban vagy kerámiacsészében felszolgált kávé tetejének lapos formát kölcsönöz. Más, tejhabos kávékhoz képest ennek az italnak a tetején csupán egy nagyon vékony, 1-2 mm-nyi tejhab képződik.

Ha ezt a receptet otthon is kipróbálná, akkor elkészítésekor az eszpresszót lágyan habosított tejjel öntse fel. A tejhab állaga különösen alkalmas különböző minták megformálására a kávé tetején.

10. Kapuziner vagy Cappuccino!

A cappuccino-ról sokan azt hiszik, hogy Olaszországból ered, pedig kapuzíner néven Ausztriában már 200 évvel ezelőtt is jellegzetes kínálata volt a kávéházaknak. Az osztrák kávéféle Olaszországban a 20. században terjedt el, tipikus reggeli ital, amelyet Itáliában péksütemények mellé fogyasztanak.

Az olasz cappuccio szó csuklyát jelent, ami a latin caputium szóból ered, a Szent Ferenc által inspirált szerzetesi öltözetre utal. Az olaszoknál a cappuccino-nak külön, erre a kávé típusra tervezett pohara van. Ezt a kávét úgy készítik el, hogy az eszpresszóhoz felhabosított tejet adnak, a kávé pedig az arányoktól lesz gyengébb, krémesebb hatású: az ⅓ presszó és ⅔ tejhab arány lesz itt a mérvadó.

11. Cortado

A kávé neve a spanyol cortar, azaz vágni szóból ered. A spanyol eredetű Cortado egy eszpresszó lágy, a flat white-hoz hasonló, mintázható tejhabbal a tetején. Reggeli vagy szieszta után fogyasztják. Az ausztráloknál ez a piccolo latte-nak felel meg. Kis espresso csészében vagy pohárban szolgálják fel.

12. Cafe au Lait

Azaz franciául a neve annyit tesz: tejeskávé. Dupla eszpresszót és dupla mennyiségű gőzölt tejet tartalmazó reggeli ital, amelyben a kávés jegyek dominánsabbak a tejnél.

Klasszikus francia reggeli tejeskávéként is emlegetik, amit hagyományosan fülek nélküli kis tálkában szolgálnak fel, hogy a baguettet bele lehessen mártogatni.

Ha Franciaországban tartózkodik, feltétlenül próbálja ki ezt a különleges, hagyományos francia reggelit!

Kávék a világ különböző tájairól

13. Americano

Az americanot hosszú pohárban, nagyobb csészében tálalják, a hozzáadott víz mennyisége nagyon változó: lehet akár 470 ml is. Amerikából származó kávé típus, ami őshazájában filteres kávéfőzőben készül el, minden esetben egy híg, vizes kávét kapunk végeredményként.

Európában az elkészítése azonban teljesen másképp zajlik az eredeti recepthez képest: nálunk ha egy kávézóban, ha Ön americanot rendel, akkor a kívánt eredményt úgy érik el, hogy a presszó kávét felöntik forró vízzel.

14. Török kávé

A kahvesi egy lágyabb, az európai kávékhoz képest kevésbé erős ital, amelyet hagyományosan úgy készítenek el, hogy a finomra darált kávét egy hosszú nyelű rézedényben cukorral együtt háromszor felfőzik. A kávét mindig forrás előtt veszik le a tűzről, hagyják kihűlni, és ezt követően melegítik újra. Miután megismételték a műveletet, a kávét csészékbe öntik a kávézaccal együtt. Tej nélkül, kardamommal fűszerezve fogyasztják.

kávé fajták

Ez az eljárás Törökországban a 17. században terjedt el, akárcsak a kávé fogyasztása. A Szulejmán szultán idején népszerűvé vált italt a Birodalomban már a 11-12 században is ismerték, de kizárólag vallási szertartásokhoz, virrasztásokhoz használták.

A török kávénak egy teljes cikket szenteltük, további információk róla itt érhetőek el:

15. Japán kávé-Filteres kávé

Japánban az első, kávéval kapcsolatos feljegyzés 1804-ből származik. Az Edo-kor alatt a kávét gyógyszernek tekintették, mert úgy gondolták, jótékony hatással van az ödémára. A japán kávé a „drip coffee”, tehát a filteres kávéfélék közé tartozik. Őrölt kávé van egy félig áteresztő tasakban, amibe, ha forró vizet öntünk, alul kicsöpög kávé, mellyel az „americano” -hoz közeli eredményt kapunk.

16. Orosz kávé

Az oroszoktól ered az ötlet, hogy a kávét vodkával érdemes megbolondítani. Egy eszpresszó kávét lefőznek, majd elkeverik két teáskanálnyi vodkával. 1 dl darált jeget tesznek egy talpaspohárba és erre öntik a kávét, majd ráhelyeznek a 3-4 kanálnyi felgőzölt tejhabot. Garantált napindító, de itthon inkább csak hétvégékre ajánljuk:)

17. Ír kávé

Nem csak az oroszoknak jutott eszébe, hogy kedvenc alkoholukkal turbózzák fel az italt: Írországban egy kis whiskey bolondítja meg a kávét és a tejhabot. Szintén inkább délutáni-hétvégi kávézásokhoz ajánljuk, illetve télen, egy hosszú séta vagy síelés után is igen kellemes, átmelengető ital.

18. Café de olla

A mexikói kávé neve fazekas kávét jelent és a mexikói forradalom alatt terjedt el. Hagyományosan égetettagyag-edényben, forró vízben, cukornádból készült barnacukrot oldanak fel, majd a durvára őrölt kávét és egy fahéjrudat helyeznek bele. Ezt néhány percig állni hagyják, majd leszűrik. Gyakran szegfűszeggel, narancshéjjal és ánizzsal is megbolondítják.

kávé fajták 5

19. Frappé

A frappé története 1957-ben a Thesszaloniki Nemzetközi Kereskedelmi Vásáron kezdődött. A Nestlé egyik alkalmazottja, Dimitrisz Vakondiosz a szokásos napi instant kávéjához nem tudott vizet forralni, ezért a kávéport hideg vízzel keverte össze, és felrázta a shakerben, hogy feloldódjon. Így jött létre az első frappé, ami ma már Görögország népszerű nyári italaként ismert.

Háromféle édesítéssel készítik el: glikósz (γλυκός), azaz édes; métriosz (μέτριος), azaz közepesen édes és szkétosz (σκέτος), tehát cukor nélkül elállított frappé.

20. Kopi Luwak – a világ egyik legdrágább kávéja

A Kopi Luwak a közönséges pálmasodró, vagyis egy macskaféle ürülékéből válogatott kávébab-szemekből készült különlegesség Indonéziából. A világ egyik legdrágább és legegzotikusabb kávéja a Nagy-Szunda szigetekről származik.

A pálmasodró nyersen fogyasztja el a vöröses kávébabot, gyomra csak a puha héját képes megemészteni, a többi áthalad bélrendszerén, és részben emésztve ürül ki az állat szervezetéből. A különleges kávészemeket kézzel válogatják ki, megtisztítják, megpörkölik, majd lefőzik.

21. Galao

Portugália kedvelt kávéja a Galão, amely 1/4 rész kávét, 3/4 rész tejet tartalmaz. Magas pohárban szolgálják fel, édes, sűrű és tartalmas ital.

22. Café bombón

A spanyol eszpresszó és a sűrű, édes tej egyenlő arányú ötvözete. Az édes reggeli, például churros mellé isszák az Ibériai-félszigeten.

Kávéspecialitások

23. Mocca

Ez eszpresszóból, egy réteg csokiból és felhabosított tejből áll. A mocca elnevezés eredetileg a kávéra vonatkozott, pontosabban a törökösen elkészített kávét jelölte. Később az angolszász nyelvterületen terjedt el a csokis kávéra való utalás megfelelőjeként, amit a hazai kávéházak kínálatából általában moccachinóként ismerhet.

24. Afrikai kávé

2,5 dl hideg presszókávé, 4 tk csokoládélikőr, 8 tk sűrített tej és jégkocka kell hozzá. A sűrített tejet, csokoládélikőrt és kávét egy shakerben alaposan összerázzuk, majd egy jégkockával töltött, old fashioned pohárba töltjük.

25. Café Flambé

4 csészéhez 5 cl presszókávé, 8 cl Cognac, 8 db kockacukor és 1 darab narancs szükséges. A konyakot forrás előtt kell levenni a tűzről, és összekeverni a narancshéjjal összedörzsölt kockacukrokkal. Ezt kell meggyújtani, majd ráönteni a kávét.

kávé fajták 6

26. A csapolt kávé

Az amerikai fejlesztés hazánkba is eljutott: ez a sörcsapból átalakított, nitrogénhajtású Roket tap-ból nyerhető jegeskávé. Különlegessége, hogy egy nitrogénes eljárásnak köszönhetően visszafogottabbá teszi a kávé savas jegyeit, és elveszi a keserűségét. Jéggel, cukor nélkül fogyasztják. Két deci ital 1,5 dl eszpresszót tartalmaz.

27. Café Vermouth

A kávés koktélhoz 6 cl hideg presszókávé, 12 cl vermut (vörös), 2,5 dl tej, 2 ek cukor szükséges, ha azt két személyre készítik el. A shakerbe kevés jégkását tesznek, majd rátöltik a vermouth-ot, tejet, kávét és a cukrot. Ezt összerázzák, koktélpohárban tálalják.

28. Gyömbérkávé

6 dl vízben 1 kávéskanál őrölt gyömbért 1-2 percen át főznek, majd ráöntik 6 evőkanál mézre és ugyanennyi lefőtt kávé keverékére. Miután lehűlt, félig felvert tejszínnel tálalják.

29. Sötét Szerenád

1/4 l erős kávé, 1/4 l tej, vagy kávétejszín, 5 dkg csokoládé, 2 ek porcukor, tejszínhab, reszelt csokoládé kell az elkészítéséhez. A forró tejben feloldott csokoládét elkeverik a kávéval és a porcukorral. Csészékben tejszínhabbal és reszelt csokival tálalják.

30. Toddy

3 dl presszókávé, 1,2 dl Calvados, 5 cl barackpálinka, 20 g cukor és 2,5 cl tejszín kell hozzá. A barackpálinkát a Calvadoshoz öntik, majd lassú tűzön felmelegítik. Ezt a cukorral elkevert kávéval felöntik, bögrékbe töltik, majd tejszínnel tálalják.

Mint a fentiek is mutatják, bőven vannak lehetőségek a kávé világában, és akkor még a különböző cserjékről, fajokról, pörkölésekről nem is beszéltünk: érdemes például elolvasnia „Arabica kávé vagy robusta kávé?” című cikkünket is.

Gyakran Ismételt Kérdések

Melyik a legrégebbi kávétípus?

Több legenda is felröppent a kávé eredetével kapcsolatban: egyesek szerint Etiópiában, mások szerint az arab világban fedezték fel a kávébabok jótékony hatását, és az ital különböző elkészítési módjait.

Melyik kávétípus a legnépszerűbb hazánkban?

Leggyakrabban presszókávét és amerikai kávét isznak a magyarok: a előbbi kis mennyiségű, és nyomás alatt főzik le, míg utóbbi filteres kávéfőzőben készül, ahol csak átfolyik a forró víz a kávén.

Hányféle kávé létezik?

Végtelen mennyiségű, és nap mint nap találnak ki új recepteket, amivel még változatosabb lesz a kávé világa. Cikkünkben most a 30 legismertebb kávét mutatjuk be a klasszikus espresso-tól a flat white-on át egészen a Sötét Szerenádig.

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0