A gyapjú egy, már az ősidők óta használt anyag, amely remek nedvszívó és páraáteresztő képességgel rendelkezik. Az egyik legizgalmasabb tulajdonsága, hogy ha átnedvesedik sem kell tartani a nedvesség érzésétől, mivel az anyag anélkül szívja fel a folyadékot, hogy az kellemetlen érzést eredményezne. Szerencsére mára már a gyapjú nem csak állati eredetű lehet, hanem mesterséges is – bár még mindig a hagyományos anyagok bizonyulnak a legjobbnak.
Milyen anyag a gyapjú?
A gyapjú állati eredetű anyag, jellemzően a juhok bundájából készül, bár az angórakecske és a kasmírkecske bundáját is szokták gyapjúnak nevezni.

Az állati eredet mellett mostanra már mesterséges változatokkal is találkozhatunk. Alapvetően nehéz, vastag anyagról beszélünk, amelynek viselése inkább a hideg időszakokra jellemző, pedig a melegebb hónapokban is hasznos lehet. A testből kiáramló nedvességet gyorsan felveszi, ezzel is biztosítva az állandó testhőmérsékletet, melyet szárazabb időben könnyen le is ad. Hűvösebb időben ugyanez érvényesül és biztosítja az egyenletes hőérzetet.
Melyek a gyapjú legfontosabb tulajdonságai?
Nagy előnye, hogy viszonylag nehezen koszolódik, így a tisztítására is ritkábban kell sort keríteni. A természetes gyapjú könnyedén le is tud bomlani, amennyiben a ruha mára használhatatlanná válik, így környezetkímélő megoldás. Mivel a gyapjú elsősorban bárányoktól származik, akik folyamatosan növesztik azt, így könnyen meg is tud újulni ez az anyag.

Természetességéből fakadóan remekül reagál a test változásaira, legyen az hőmérséklet vagy nedvesség, illetve ez utóbbi elnyelésével a statikus elektromosságból adódó kellemetlen rázásokat is el lehet kerülni.
A bárányok nehezen tudnak maguktól tisztálkodni, így a gyapjú alapvetően öntisztuló, olyan védelmi rétegekkel van „ellátva”, amelyek segítenek a tisztán tartásában. A gyapjúszálak rugószerű szerkezetüknek köszönhetően nem igazán gyűrődnek, meghajlításuk után szinte rögtön visszanyerik eredeti formájukat.
Mire használják a gyapjút a ruhaiparban?
A gyapjú egy érdekes, rendkívül sokoldalú anyag, amelynek értéke igencsak megnőtt a világkereskedelemben. Változatossága és rengeteg jó tulajdonsága miatt az egyik legkedveltebb alapanyag a kereskedelemben. Gyártanak belőle ruhát meleg és hideg időre, elegánsabb darabokat is, mint az öltönyök, szőnyegekeet, ágyneműket, sőt, újabban műanyagot is!

Nagyon jó a légáteresztő képessége, ennek köszönhetően a test könnyedén tud lélegezni, a túlmelegedés esélye is nagyban csökken. Ahogy már azt említettük, a gyapjú remek nedvszívó képességgel is rendelkezik, emiatt pedig szárazon tartja a testet. Ráadásul kívülről taszítja a vizet, míg belülről elnyeli azt, hasonlóan a viszkóz anyagokhoz. Mielőtt bármiféle nedvesség érzet fellépne a gyapjú esetében, azelőtt saját tömegének 30 százalékát képes gond nélkül felvenni, így még a nedvesebb időben is könnyedén képes melegen tartani a testet.
Mivel a gyapjú állati eredetű, ezért sajátos védelmi rendszerekkel rendelkezik a kórokozókkal szemben, emiatt pedig nem lesz szagos. Bár a gyapjú alapvetően nehezebb anyagnak minősül, ettől még viszonylag kis súllyal és vastagsággal képes remek szigetelést biztosítani, a kis légbuborékok az anyagon belül szintén elősegítik a hőszabályozást. Ezek miatt vált rendkívül népszerűvé a ruhaiparban.
A gyapjú feldolgozása
A folyamat egyértelműen a gyapjú beszerzésével kezdődik. Lenyírják a birkákat, a gyapjukat összegyűjtik. Erre leginkább tavasszal kerül sor, mikor a birkák a téli gyapjuktól megszabadulnak. Ezután minden csomót egyenként letisztítanak, amely egy igen kényes és lassú folyamat.
AJÁNDÉKBAN KAP EGY 100% PAMUT, FEHÉR PÓLÓT VAGY EGY ELEGÁNS NYAKKENDŐT!
Minden új feliratkozónk ajándékba kap egy 100% pamut pólót vagy egy elegáns nyakkendőt, melyet boltunkban személyesen vehet át, akár vásárol, akár nem!
Regisztrált vásárlóink az éppen aktuális ajánlatainkon túl, sok hasznos információhoz, extra kedvezményekhez juthatnak.
Folytatásként át kell mosni a letisztított gyapjút jó alaposan, majd műanyag zsákokba helyezik előre beáztatva, hogy a zsír és kosz leoldódjon róla. A zsákokat ezután 140 fokos vízbe helyezik, hogy megmossák. 20 perccel később a nedves gyapjút áthelyezik egy centrifugába, ahol a sebesség segítségével eltávolítják belőle a vizet, majd kiakasztják száradni. Végül a gyapjat fonalakká sodorják.
Ezután kezdődhet a színezés. A színezetlen fonalakat beáztatják, majd hagyják állni egy éjszakán keresztül. Ezután kerülnek forralásra a beáztatott fonalak, amelyeket színezékekkel együtt összefőznek. Kirakják hűlni a fonalakat, majd megmossák őket hideg vízben.
Ezzel el is készült a gyapjú, amely már kész a felhasználásra. Tradicionálisan ekkor kerül képbe a szövőszék, ahol el tudják készíteni a kívánt textiliát. Természetesen ma már inkább iparigépek végzik ezt a folyamatot, hiszen mindezt kézzel el végezni sokkal lassabb lenne. Miután az anyag elkészült, még a textília végein csomókba kell kötni a széleken. Ezt két okból csinálják: egyfelől szebb lesz tőle az az anyag, más részről viszont nehezebben bomlik majd szét. Mikor pedig minden kész, nagyon magas hőfokon kivasalják a gyapjú textíliát, hogy az egyenletesen lapos legyen, a szélekről a felesleget pedig eltávolítják.

Hogyan tudjuk megkülönböztetni egymástól a szintetikus anyagokat és a gyapjút?
A szintetikus és a természetes gyapjú megkülönböztetése igen egyszerű, habár vásárlás előtt kissé nehezen kivitelezhető. A trükk, hogy a két anyag teljesen másként ég, vagyis egy szálminta meggyújtásával könnyen kideríthető, milyen anyaggal is van dolga. A szintetikus szál össze fog zsugorodni, a természetes gyapjú viszont lassan izzik. A szintetikus anyag mellé természetesen társul egy jellegzetes műanyag szag is, lévén, hogy az műszálas.
A hazai piacokon gyapjúként sokszor árusítanak kevertszálas utánzatokat is. Egy korrekt kereskedő természetesen mindig feltünteti a pontos összetevőket, ezért mielőtt felégetné az egész boltot igazi gyapjú után kutatva, nyugodtan kérdezze meg az eladókat, akik örömmel segítenek önnek.
Hogyan kell tisztítani a gyapjú anyagból készített ruhákat?
A gyapjú nagy előnye, hogy megfelelő karbantartás mellett rendkívül tartós anyagnak számít, amely minden jó tulajdonságát hosszú ideig képes megőrizni. Éppen ezért ennek az anyagnak a megfelelő tisztítását érdemes precízen kitanulni vagy szakemberre bízni. Ezzel megspórolhatja magának jó pár öltöny árát, mivel megfelelő tisztítás és tárolás mellett a gyapjúból készült öltöny hihetetlenül sokáig jó lesz!
A gyapjú ruhákat érdemes legalább hetente szellőztetni, majd szellőztetés után kirázni őket. A valódi gyapjúnak árt az erős hő- és fényhatás. Ettől könnyen kiszáradhat, veszíthet a szilárdságából, ráadásul még a fényességét is elveszítheti. Ezért érdemes mindig árnyékban, a tűzőnap hőjétől eltakarva szellőztetni az ilyen ruhadarabokat!
Azonban szerencse, hogy a gyapjú könnyen „újraéleszthető”, mégpedig nedvesség segítségével. Ha időnként megpermetezi egy kis vízzel a gyapjúruháit, vagy nedvesebb időben szellőzteti őket, akkor könnyen jobb állapotba hozhatja a ruháit. Ezek után természetesen meg kell szárítani a ruhákat, hogy ne dohosodjanak be.
A jó gyapjú esetében a természetes lanolin réteget megőrizték gyártáskor. Ennek köszönhetően nem porosodik, de még az atkák is elkerülik, így tényleg ritkán szükséges a tisztítása. Ha otthoni mosásra muszáj sort keríteni, akkor érdemes kerülni a gépi mosást és inkább kézzel elvégezni a folyamatot. Ezt is csak alacsony hőfokon szabad végezni, kb. 30 fok a megengedett hiszen a meleg hatására könnyen összezsugorodhat.
Összefoglalva tehát a gyapjú egy remek anyag, ami számtalan jó tulajdonsággal rendelkezik, ráadásul ezeket sokáig meg is őrzi, ha megfelelően gondoskodik róla!
0 hozzászólás