Oldal kiválasztása

Katt ide: Vékony, tavaszi pulóverek 4.290 Ft-ért. Sőt...

Mi az a bécsi kávé? Hogyan kell elkészíteni?

Ön tudja, mitől lesz bécsi kávé a bécsi kávé? Ismeri a történetét? Most elmeséljük, honnan ered, hogyan kell „hivatalosan” elkészíteni, sőt, mutatunk néhány alternatív receptet is – tartson velünk!

A legenda szerint a bécsi kávé eredete egészen 1683-ig nyúlik vissza. Amikor a lengyel-Habsburg hadsereg legyőzte a török hadsereget és felszabadította Bécset a második török ostrom alól, több zsáknyi száraz, sötétbarna „babot” találtak, amiket a törökök hagytak hátra. Ekkoriban a kávé még nem volt népszerű, sőt, még nem is nagyon ismerték. A királynak sem volt fogalma róla, mire való; volt aki teveeleségnek gondolta. Jobb ötlet híján az összes zsákot ajándékba adták a bátorságáért egy Kulczycki nevű tisztnek, aki korábban török hadifogoly volt, ezért úgy gondolták, hogy ő majd pontosan tudja, mire kell használni a kávébabokat, és mennyit érnek. Kulczycki a fogsága alatt valóban eltanult pár kávéfőzési trükköt, és az ajándékból kávéházat nyitott Bécsben.

A történészek mai napig nem értenek egyet abban, hogy ez volt-e az első kávéház Bécsben, de az biztos, hogy az elsők között volt. (Az első kávéházat egy örmény kémnek tulajdonítják – Diodato-nak, aki a kávé felhasználását saját országában tanulta.) A kávéház a Blue Bottle (kék üveg) nevet kapta, és gyorsan híressé vált, már csak azért is, mert tejet és cukrot adott a kávéhoz, így kedvezve az osztrákok ízlésének, akik a török fekete kávét nemigen kedvelték. Kulczycki az első aki a fekete kávét fehér összetevőkkel gazdagította, megalkotva így a bécsi kávét.

Bécsi kávé
Kép: coolcoffee

Hogy alakult ki a bécsi kávéházkultúra?

A bécsi kávéházkultúra szintén visszanyúlik Kulczycki nevéhez, aki nem csak kávét szeretett volna felszolgálni, de azt is elérte, hogy a vendégei találkozóhelynek használják a kávézóját. Szerette volna, ha a helyet nem csak a fogyasztás jellemzi, hanem a kellemes légkör is, ahol az emberek ellazulhatnak és beszélgethetnek. És ez így is lett.

Kávéházát arisztokraták és művészek látogatták előszeretettel. A kávé mellé egy pohár vizet is mindig felszolgáltak a pincérek, és a kávézókban kártyajátékok is voltak. 1720-ban a Kramersches Kaffeehaus volt az első, ahol újságokat kezdtek adni a vendégeknek, hogy még tovább maradjanak. 1808-ban Napóleon blokádja próbára tette a bécsi kávézókat, és ekkor jelentek meg a meleg ételek és alkoholok a kávézók kínálatában. 1856-tól már nők is fogyaszthattak kávéházakban, előtte csak a kasszában dolgozhattak.

A bécsiek, akik régebben kis lakásokban laktak, az elegáns kávéházakat a saját nappalijuk kibővítéseként élték meg, második otthonuknak tekintették, ahol barátokkal és ismerősökkel találkoztak. Az első világháború után megnyíltak az első táncos kávézók, ahol népszerű amerikai jazz-t játszottak.

2011-ben a bécsi kávéházkultúra az UNESCO világörökség része lett a „Szellemi Kulturális Örökség” részeként. Ezen belül a kávéházat úgy írják le, mint: „ahol időt és teret fogyasztanak, de csak a kávéért kell fizetni.”

A kávéházi kultúra Magyarországon is elterjedt az 1800-as évek közepétől élte fénykorát, amiről itt tud többet olvasni: https://mrsale.hu/kavehazak/

Mi a bécsi kávé receptje? Hogyan készítsük el?

Először is tudni kell, hogy a bécsi kávék alapját az Arabica adja, viszont bécsi pörköléssel. Ennek eredményeként a kávé színe középbarna, íze kicsit savanykás, kesernyés lesz. Világos pörkölés kategóriájába tartozik, ami azt jelenti, hogy kicsit enyhébb aromájú kávéitalokhoz alkalmas.

A bécsi kávé egy elegáns, divatos kávéfajta, ami elsőre emlékeztethet minket a mocha-ra, viszont a textúrája teljesen más. Az édesszájúak egyik kedvenc itala, nem létezhet csoki nélkül. Megjelenésében elegáns , az alján édes csokiöntettel, vagy felolvasztott csokoládéval. Maga az ital legtöbbször hosszú kávé, vagy hosszabb espresso (espresso lungo), amit közvetlenül a csokoládéöntetre öntenek. Nagyon fontos, hogy lassan csorgassák a forró kávét a csokiöntetre, hogy ne fröccsenjen szét, és megtartsa a rétegeket. Tetejére ízlésesen tejszínhabot raknak, amit megszórnak csokoládéreszelékkel, egyes helyeken fahéjjal.

Milyen házi receptek vannak?

Természetesen a bécsi kávé is elkészíthető otthon. Nagyon sok variáció létezik, ízlésnek megfelelően válogathat belőlük. A klasszikus alapokat, a csokoládét, hosszú kávét és tejszínhabot felhasználva számos kiegészítést is lehet hozzá tenni. A tejszínhab tetejére például a már említett csokireszelék és őrölt fahéj helyett, vagy éppen mellé kerülhet reszelt citrom vagy narancs héja is.

Ha szeretne még édesíteni rajta, akkor a csokoládé mellé mézet is tehet. Van aki szeret ízesített csokoládét felolvasztani, és ezzel megbolondítani, de vannak akik különböző fűszerekkel dobják fel ezt az egyszerű, mégis nagyszerű kávét. Cikóriát, szegfűszeget, szerecsendiót vagy kakaót is adhat hozzá.

A bécsi jeges kávét is érdemes kipróbálni, akár kávéházban jár, akár otthon szeretne valami finomságot elkészíteni. Ez esetben szüksége lesz vaníliafagyira és hideg tejre: személyenként általában két gombóc fagylaltra kerül a hideg tej, amire kettő espresso-t kell tölteni.

Tányéron egy csésze bécsi kávé
kép: Lavazza

A bécsi kávé változatai

  • Mária Terézia: ez a kávékülönlegesség is egy klasszikusnak számító ital a bécsi kávéházakban. Alapja egy Verlängerter (espresso hosszú lére eresztve), ami mellé narancslikőrt kapunk. Tetején tejszínhab díszeleg, melyet narancshéjjal szórnak meg.
  • Bécsi Melange: A Melange kávéról mindenkinek az jut eszébe, hogy cukor helyet mézzel ízesített latte macchiatóhoz hasonló kávét kapunk. Az eredeti bécsi melange azonban nem mézes kávé, inkább egy capuccino és latte keveréke. A jó bécsi melange fél csésze feketekávé és fél csésze krémes tej, tejszínhabbal a tetején.
  • Kakaós bécsi kávé – Mokkasino: A bögrét három részre kell osztani, kap egyharmad espresso-t, egyharmad kakaót és egyharmad tejet.
  • Mozart café: Tejszínhabos duplaespresso, ami mellé 2cl cherry brandyt adnak, és tejszínhabbal díszítik.

Milyen hozzávalók szükségesek a bécsi kávé elkészítéséhez?

Egy adag bécsi kávéhoz kell:

  • 10 g csokoládé (ét- vagy tejcsokoládé)
  • 1 csésze espresso
  • Keményre vert tejszínhab
  • Csokoládéreszelék vagy -szirup

A bécsi kávé elkészítése

Kávézó esetében a bécsi kávé felszolgálása hosszú füles üvegpohárban történik, amiben jól megfigyelhető, ahogy az espresso lungo-n lévő keményre vert (legjobb esetben házi) tejszínhab fokozatosan beleolvad a kávéba, egységes sötétbarna színt eredményezve. Persze csak akkor, ha ezt kivárja valaki…. Az erős kávét a tejszínhab lágyítja meg és a csokoládé ízesíti.

Otthoni elkészítéshez érdemes csepegtetett módszerrel lefőzni az espresso-t.

Vízgőz felett olvassza meg a csokoládét, így nem ég le, és nem lesz mellékíze sem. Ha megolvadt, akkor csurgassa bele a pohárba, amire aztán hosszúra főzött espresso-t töltsön. Ezután a tetejére sok tejszínhabot kell tenni, aminek a tetejét szórja csokoládéreszelékkel, kakaóval vagy fahéjjal, de leöntheti csokoládésziruppal is.

Ez egy igazán egyszerű, de nagyszerű kávé, amit otthon is kényelmesen és rövid időn belül el lehet készíteni.

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0