Elhunyt egy szerette, és nem tudja, hogyan búcsúzzon tőle? Összegyűjtöttünk 100-at a legmeghatóbb gyászversek közül, amik segíthetnek a nehéz pillanatokban!

A halál és a vele járó gyász az élet része, de szerencsére nem minden nap történik az emberrel. Ebből adódóan a gyászruha viselésén kívül sokan nem is tudják, hogy hogyan kell viselkedni, amikor a halál az ember közvetlen környezetében csap le. A temetésen sokan a búcsúbeszédekben írok és költők gondolataival búcsúznak a szeretteiktől, hiszen ők mesterien használják a nyelvet, így a lélek legapróbb rezdüléseit is ki tudják fejezni. Idézetet lehet bármilyen olyan műből meríteni, amely lényegretörően, de kellő alázattal fogalmazza meg a halál tényét.

Gyászversek a nehéz pillanatokra

Nézzük tehát a megható gyászversek gyűjteményét:

1. Ady Endre: Békés Eltávozás

„Hangomat a Semmi igya föl,
Mint az álmokat issza
S az én gyönge, panaszos hangom
Ne jajgasson senkinek vissza”

2. Petőfi Sándor – István öcsémhez

„Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincsen rá szó, nincsen fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítaná tőlünk őt az ég”

3. Vladimir Szolojov – Nagy úr az idő

„Nagy úr az idő, a halál,
mindent de becsap, ha megáhít,
minden elevent lekaszál,
csak szerelmünk napja világít…”

4. Jules Superville – A halott kedves

„Én csontom körül élek,
magányommal tele,
és zárt csönded ölén egy
zengő pont kellene,
hadd lépjek közelebb
lényedhez valahol”

5. Leconte de Lise – Requise

„Mit sem ad az idő, bármit ígérget,
nem zöldül a rom, a hamu soha.
Holt hamvaid add át a kósza szélnek,
aludj, a sír oly édes nyoszolya”

6. Alekszej Vasziljevics Kolcov – Most már ne suhogj

„Hegynél súlyosabb,
éjnél komorabb
sajgó szívemen
a fekete gond!”

7. Georges Rodenbach – Ó! Az eső!

„Ki mondja el, mily szomorú az égbolt,
felhős temetőútjain a víznek,
hol mélabúsan ballag egy sötét folt
s ravatalon csillaghalottat visznek,
ki mondja el, mily szomorú az égbolt?”

8. Karinthy Frigyes – Halott

„Az élőt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,
És kínálja borral a tél, –
De én már tudom, miből él a halott:
A halott könnyekből él.”

9. Maurice Maeterlinck – A kék madár

„Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom,
Örök a szél és a lomb a fákon,
Örök a magány és örök az emlék,
Bennünket lágyan ringat a nemlét.
De ha gondolsz ránk, mi felébredünk,
De ha gondolsz ránk, érinted kezünk,
De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk,
De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk.”

10. Kosztolányi Dezső – Halotti beszéd

„Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt… „
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

11. Arany János – Juliska sírkövére

„Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!”

12. Vörösmarty Mihály – A jegyes sírja

„Nem hervaszt engem szerelem,
De bú és fájdalom;
A sírba szállt le jegyesem:
Elhúnytát siratom.”

13. Keszei István – Teljes lényeddé

„A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.”

14. Edgar Allan Poe – Lenore

„Jaj, oda szegény, az aranyedény! a szellem a porba kiloccsan…
Kongj, gyász-zeném! egy drága lény forog alvilági habokban.
Ej, Guy de Vere, te se könnyezel? most ülj tombolva tort!
Nézd, kit fed el rút gyászlepel? A kedvesedet, Lenore-t!
Őt őrzi ma gyertyaláng, ima, komor ének érte zokog –
Ó mondd, ki lehet fenségesebb, mint egy ily ifju halott?
Kit nász helyett vár gyászmenet, az kétszeresen halott!”

15. Kisfaludy Károly – A kedves sírjánál

„Te is drága! kifejtőztél
Az élet fogházábul,
És szebb országba költöztél
Ott a néma siron túl!
Hol az angyalok sorában,
Az örökség nyugalmában
Várod hű barátodat:
Ki elhagyva mindenektül
Némán kora sirodon ül,
S zokogja halálodat.”

16. Marjorie Pizer – A vigasz szavai

„Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.”

17. Kosztolányi Dezső – A bús férfi panaszai

„Mert ami elmúlt, az csodásan kísért az én dalomba még,
Mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég.”

18. Edgar Allan Poe – Lee Annácska

„Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.”

19. Nagy László – Vállamon a bárányos éggel

„S rázkódhat a siratók háta,
a Mindenség nem borul gyászba!”

20. Keszei István – Jegygyűrű

„Te már régen ellobbantál
de fénylő jegygyűrűdből
lényed fénye ma is felém sugárzik.”

21. Szabó Magda – Elégia – Béke-sziget

„Tudom, hogy meghaltál, de nem hiszem,
még ma sem értem én;
hogy pár kavics mindörökre bezárhat,
hogy föld alatt a hazád és a házad,
ugyan hogy érteném.”

22. Reményik Sándor – Egy sír nem temető

„Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.”

23. József Attila – Összetört szívem

„Összetört szívem bús kesergője
Csókot kért tőled, néma halott,
Szunnyadsz te régen, nem hallsz felőle,
Boldogan virulsz, ahol vagy, ott.”

24. József Attila – Csókolj, csókolj

„Csókolok egy hideg kezet,
Zokogástól reszket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rászedett,
Pedig csak engem szeretett
S szive repedt meg utánam.”

25. Katona József – Bánk Bán

„Hazámba vágy
A szívem, és az ott vagyon, hol a
Holtteste nyugszik annak, akinek
Az életem s lelkem felébredését
Köszönöm.”

26. Arany János – Toldi

„Felséges királyom! keserű az nékem,
Amit jelenteni gyász kötelességem;
Keserű, mert vízzé csak nem válik a vér,
Csak testvér marad az, aki egyszer testvér.”

27. Juhász Gyula – Epilógus

„A vágyak bágyadt hegedűjén
gyászindulót húzok neked.
(…)
Elhantolt álmaim zokognak
a horpadt öblű hegedűn,
és könnyeim, az eltitkoltak,
hullanak a húrra keserűn”

28. Henry King – Halld-e dobszó ütemét

„Halld e dobszó-ütemet:
Pulzusom jelzi jöttömet,
És bármily lassan lépkedek,
Egyszer melletted leszek.”

29. Arany János – Czakó Sírján

„Gyönge az a lélek, mely az élet súlyát
Nem bírva, leroskad a pálya felén;
Nem férfi az, aki fölveszi a gyilkot,
Melyet vigaszul hagy a futó remény.”

30. Náday Zoltán – Te már sehol sem vagy

„Csak nézek és találgatom,
hol az én kedvesem.
Álomban, ébren egyre csak
keresem, keresem.

Mert megvan ő, tudom, tudom,
csak elmaradt, de hol?
És addig, addig keresem,
én se vagyok sehol.”

31. Pósa Lajos – Anyám sírjánál

„A hunyó nap sugarában
Nézem, anyám, sírodat:
Sárga-piros rózsáival
Szórja be az alkonyat.

Sárga-piros rózsáiból

Szövi rád a takarót…
Lágyan lengő, fúvó szellő
Suttogja az altatót.”

32. Juhász Gyula – Temető

„Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.”

33. Szabó Lőrinc – A huszonhatodik év

„S eszembe jutsz: könny csordul arcomon
és megállok: céljaim fele voltál
és fele szabad tetteimnek.”

34. Faludy György – József Attila temetése 

„Most elmentél s mint golyót a fában
hagytad szívünkben minden szavadat,
s oly messze vagy tőlünk, túl a halálban,
hogy bennünk csak a borzalom maradt.”

35. Laurence Binyon – Ők nem öregszenek

„Ők nem öregszenek, mint mi, megmaradottak,
Sok év rosszallása, vénkor nem bír velük,
Mikor a nap leáldoz, s ha felvirrad a nap,
Rájuk emlékezünk.”

36. Ifj. Ábrahám Emil – Könnycseppek

„Míg jövőjét építettük
Sorsa el volt döntve rég.
Megkivánta, elszerette
Tőlünk a hatalmas ég.”

37. Vörösmarty Mihály – Kis gyermek halálára

„Eljátszottad már kis játékidat,
Kedves fiú, hamar játszottad el;
Végsőt mosolyga orcád, s a halál
Leszedte róla szép rózsáidat:
Nemcsak magad menél, elvitted a
Szülék vidámságát, elvitted a
Legszebb remények gazdag bimbaját.”

38. Vörösmarty Mihály – Helvila halálán

„Álom, álom, édes álom!
Altass engem, légy halálom,
Légy halála életemnek
S élte haldokló szivemnek.”

39. Weöres Sándor – Érintések

„Saját halálunk sose fáj úgy, mint mások halála.
Ó, könnyű neked,
elbírod nélkülem a sírt, de
bírjam, nélküled, az életet?”

40. József Attila – Most fehér a tűz

„Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is
Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik
Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed körülöttünk
De üres kezemmel hiába kapkodok utána
A fájdalom vakító felületén.”

41. Nadányi Zoltán – Te már Sehol Se Vagy

„A kezedet már nem adod,
a szádat nem adod
és a ruhámon nem hagyod
az édes illatod.”

42. Móra Ferenc – Apám

„Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.”

43. Pethes Mária – Égbe karcolt üzenet – Boros Ágotáért

„Hány halál
rabolja ki még hatodik érzékünket,
hány hiány telepszik még mellkasunkra,
míg egy felülírhatatlan virradat
elrongyolja torkunkban
a visszafojtott sírásokat?”

44. Zelk Zoltán – Sirály

„Miként a rab cellafalat,
úgy kopogtatnám sírodat,
megtanultam ott a jelet –
de más rabság ez, a tied.

Talán a fény, a fergeteg,
s a vadgesztenye-levelek,
mik sírodra keringenek,
ők tudják a morze-jelet.”

45. Csoóri Sándor – Diófáidra nehéz hó esik

„Ne adj időt az elmúlásnak,
Minden gödörbe belerángat,
s nekem, kinek egyetlen lettél,
fájdalom-arannyal fizetnél.

Tudtam? Nem tudtam? Holtan élsz már,
befont belülről a folyondár,
diófáidra nehéz hó esik,
velük gyászollak ma is reggelig.”

46. Kosztolányi – Dezső Ébredés

„Reggel, ha ébredsz, s harsonáz feletted
ez a mindennapos föltámadás,
már megtudod, nem él sok-sok szeretted,
ki éjjel élt, s szivedbe bánat ás,

(…)

és – mit tehetsz? – mint szennyes únt ruhádat,
magadra öltöd csöndesen a bánat
bilincseit, s viszed a végzetet.”

47. Kassák Lajos – Tied vagyok

„Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked.
Alszol mozdulatlan.
Hiába zümmög a szél.
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény.”

48. Pákolitz István – Könny

„A nyitott sír felett
lomha fekete varjú száll.
Két szárnycsapás közt rám mered
a dermesztő Szabály. 

(…)

De törvény,
hogy a halál csak az élőnek fájjon:
remegjek – gyászod örvén –
önnön tragédiámon”

49. Simai Mihály – Vérvesztes év

„Minden barát halála vérzés
piros vad elszoríthatatlan
vért hullatva és vért köhögve
hajlok a lehulló rögökre.”

50. Birtalan Ferenc – Ringatótörténet, feleségének

„Magad, belőlem haltad el,
de vagy, míg nekem vanni kell,
mert egylétünkben, anyagtalan
nincsed súlyát hordozom magam”

51. Várnai Zseni – Ki tegnap voltam

„Ki tegnap voltam, sírba szállt Veled,
Ma más vagyok, megroppant keserű,
Céltalan asszony, könnyázott szemű.”

52. Jánky Béla – Túlvilág

„Havazott éjjel.
Egy sírhoz sem vezet ma
lábnyom a hóban.”

53. Kiss Tamás – Árnyékos út

„Mert látod, nem vigyáztál,
álmodban elaludtál,
halálodban maradtál,
minket magunkra hagytál.”

54. Alice Ann Munro – Mennyi boldogság!

„Senki se bánja,
Siratja, áldja
Sokáig lényed
Üres helyét.”

55. Maggie Stiefvater – Viszlát: százféleképpen mondhatod

„Viszlát: százféleképpen mondhatod,
Könnyeid százféleképpen onthatod,
Kalapod fejedbe éppúgy nyomhatod, mielőtt kilépsz.
Mondom: viszlát, viszlát,
Kiáltom hangosan át,
Mert mire hangom újra meglelem,
Talán már nem tudom, hogy hogyan tehetem.”

56. Marsall László – Ülni az ablak előtt

„Ülni az ablak előtt és várni valakit…
Alkonyodik.
Tudom: a volt volna már sohasem lehet.
Ma sem jön, holnap sem.
Már sohasem jöhet.”

57. Nagy István Attila – Minden Ablak

„Téged kereslek a világegyetem
eltakart zugaiban.
De magába zárt
a féltékeny kozmosz,
szemedet csillagnak akarja.”

58. Ady Endre – Halottak napján

„Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.

Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!”

59. William Shakespeare – Troilus és Cressida

„Olyan a gyász álderűbe rejtve,
Mint az öröm, ha sírni volna kedve.”

60. Beney Zsuzsanna – Tűzföldi táj

„Eltűntél e túltelített világban
mely kristályossá dermedt nélküled.
Felfoghatatlan zengés a teremtés
s benne a lét mind félelmetesebb.”

61. Albert Y. Hsu – Hátrahagyottak 

„Siratom mindazt,
ami lehetett volna,
és most már sohasem lesz.”

62. Jánosházy György – Szememben hordom képedet

„A képedet szemem mélyébe zártam,
hunyjam le bár, itt vagy mindig előttem,
fénybe öltözve, édes napsugárban,
vagy zsendülő tavaszban, méla őszben.”

63. Karafiáth Orsolya – Apa és a hóember

„A hamvaknak olvadt-hó színe van.
Tél végi szín, kiút a döbbenetből.
Törött lencsén a nap. Homályosan,
szürkén segít, hogy fel ne fogjam egyből.”

64. Dutka Ákos – Magdám emlékezete

„Boltíves fejed, hogy szoborrá fagyott,
nem lett felbomló, riasztó halott, –
finoman szövődött rá a glória,
a földöntúli ős harmónia.
Görög arcéled, – két csukott szemed
megszépülve élte már az örök életet.
Azóta így látlak, úgy állsz már elém,
sugárban, mint régen, életünk delén…
Most tudom csak – hogy elvesztettelek:
Úr Isten! mennyire, mennyire szerettelek…”

65. Dsida Jenő – Egyedül maradtam

„Mit csináljak? Két szemem
álmatlan sötétbe néz.
Sírva mondom: Édesem!
S bénán visszahull a kéz.”

66. Závada Péter – Aszfalt

„A tartós gyász éppolyan káros,
mint a makacs fagyok. Roncsoló hatású
jéglencsék keletkeznek tőle a gondolataimban,
mire reggelre bennem is folyékonyra fagysz.”

67. Vas István – Húsvéti ének testről

„Megtudja, mi a test, ha éjszaka retteg:
Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Komor olvadáskor, vakult-rideg órán
Látja befolyni a vizet koporsóján.
Az tudja, mi a test, aki külön-külön
Mereng el egy bokán, egy hajfürtön, fülön.
Nem játszik már rajtuk koratavaszi fény…
Mi maradt, mi maradt barna szeme helyén?
Egy bece-szót mormol, de senki se felel.
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.”

68. Juhász Gyula – Consolatio

„Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.”

69. Székely Dezső – Koszorú

„Az ég könnye is záporban szakadt
Isten sötét szempillái alatt.
A koporsóra hullt a rög, kopogva,
Hiába bíztunk eleitől fogva.”

70. Tóth Krisztina – Memóriakártya

„Jaj, régi telek, hová lettetek?
És barátaim, kik hóvá lettetek,
és széllé már, fütyülve dátumokra:
visszaemlékszem hangotokra.
Halott nevek a mobilomban,
egyre többen: már hallhatatlanok,
de a jegyzékben számuk ott van,
ameddig én még itt vagyok.”

71. Kassák Lajos – Boldogító szentencia

„Egyetlen voltál e világon s múlhatatlanul örök.
Elmentél? Igen. Te messze jársz, s én itt ringatlak az ölemben
s ha fáradt leszek, átadlak a fiamnak s ő így tovább
itt voltál s nem tűnhetsz el többé a szívünkből és a szemünkből.”

72. Emily Brontë – Nem érhet kétségbeesés

„Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?

73. Emily Brontë – Sorok

Az élet hosszú vagy rövid,
mit számít, öröklét ha vár;
lent búcsuzunk, de fent megint
találkozunk, hol nincs halál.

74. Vajda János – Harminc év múlva

„Hogy végtelen tér és örök idő
Csak egyszer alkotott bár olyat, minő
Te voltál s hasztalan repül tova
Hozzád hasonlót nem szül már soha
De csak nekem, csupán az én lelkemben
Voltál ilyen, és amit vesztettem
– Bár égető fájdalma óriás –
De azt nem nyerheté el senki más.”

 75. Ady Endre – A fehér csönd

„Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.”

76. Ady Endre – Költözés az Átok-városból

„Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.”

77. Szenes Hanna – Vannak csillagok

„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen,
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.”

78. Alysha J. Fell – Sötét fájdalom

„Ránk borítá sötét fátylát a fájdalom.
Rímbe szedem mély, fojtó bánatom.
téli bú előbb-utóbb mindenkit elér,
aki az élettől jót vagy épp rosszat remél.”

79. Marton Paul – A harangozó gyásza

„Kondul a harang, dolgozik a harangozó,
sokszor kongatta már, most kicsit elérzékenyül.
Barátot veszített, ő az első búcsúzó,
könnyeit visszatartja, szíve majd megfeszül.
Zúg a harang, zúg, a szomszéd falu is hallja.”

80. H. Gábor Erzsébet – Látod, anyukám

„Látod, anyukám, itt a tavasz –
a tél vett téged tőlem el!
Bár még a hegycsúcs itt, ott havas,

de szavamra langyos szél felel.”

81. Pisch Ferenc – Bennem is meghal valami

„Mióta elmentél, bennem is meghalt valami,
Magaddal vitted a boldogságot,
És szívem már nem tud úgy mást szeretni.”

82. Fehér Péter – Árvák könnyét viszi a szél

„Nem serceg már toll sem a megsárgult papíron…
Poros fényképeket nézek a néma házban…
A nehéz gyászban, mikor e sorokat írom…
Árvák könnyeit viszi a szél: Fekete ruhában…”

83.  Toldi Gábor – Búcsúzunk tőled 

„Szólni nem tudunk, csak nézünk s hallgatunk,
Mióta itt hagytál minket, szomorúak vagyunk.
Te, aki mindig önfeledten mosolyogtál,
Magad után nagy űrt hagytál,
Kavarognak bennük a gondolatok s az emlékek,
Feltörnek bennünk az eltöltött napok s évek,
Oly rossz most nekünk, mert nem láthatunk téged.”

84. Szilágyi Zoltán – Csak a csend marad

„Elhalt a szó, a mosoly megfagyott,
csend lett, fájó, tehetetlen állapot!
Talán csak álmodom,
nem, ez nem történhet meg, én tudom!”

85. Baranyi Imre – Örök menyasszony

„Fehér ruhája már oda,
szerelme sincs, nem is csoda,
a fodra megkopott ím,
kisírt szemére szorgosan,
tűnő idő magányosan
csak ráncot ültetett ki.”

86. Kis József – A szívem most…

„A szívem most nagyon nyugtalan,
rászáll a csend, a szótalan,
rászáll a csend, a szótalan, néma gondolat,
tudnom kéne, hogy nem vagy itt,
azt képzelem, hogy
könnyeim mögül kilépsz,
de bárhogy szeretném,
rejtve maradsz…”

87. Pusuma Mária – Megválaszolatlan tragédia

„Egy szál rózsaszál meséli egy síron.
Azt meséli, szomorú, ki itt nyugszik.
Fájó szívvel ment ő a Mennyországba.
Mert itt hagyta ő szeretett családját.”

88. Zagyi G. Ilona – Mindig megtalállak

„Esett a hó… januári éjjel
fekete gyász fehéren érkezett.
Tudtam, hogy jön, itt volt az a vészjel.
„Így ért a hajnal”, mondták részvéttel…”

89. Kocsis Antal – Meghalt apám

„Túl a halálon, a gyászon innen,
Kérdés marcangol: mért tetted, Isten?
Miért hagytad el eme világot?
Miért lett árva fiad és lányod?”

90. Baranyi Imre – Üzenet az égbe

„Te őserő, te lendület,
te mérhetetlen jóság,
én már azt hittem, hogy te vagy
az örökkévalóság,
bár nem könnyen adtad magad,
a túlerő legyőzött,
a rád támadó rút halál
a léttel kergetőzött.”

91. Orosz Piroska – Anya

„Csukott szemeiddel
a mennyekbe vágyol,
Anya! Csak én tudom,
mennyire hiányzol…”

92. Tankó Levente – Halottak napja

„Ma is csend van,
Csak a temetőben pislákol valami,
Egy gyertya fénye,
Annak tüneménye.”

93. Petrán Ottó – Mindenszentem

„Csendben imbolygó
Apró, kis lángok,
A temetőbe érvén, ha megállok,
Lehajtott fejjel emlékezem,
Ki voltál nekem…?!”

94. Megyesi Péter – Búcsú nélkül

„Nem tudtam elbúcsúzni tőled,
Egy részem veled együtt ment el,
Gondolok rád, és folyik a könnyem,
Mit kezdjek most az életemmel.”

95. Szentesi-Horváth Gyöngyi – Édesanya

„Édesanyánk, drága lélek,
hiányod az égig felérhet.
Fájó szívünk nem gyógyulgat,
szereteted hiánya megmaradt.”

96. Ifj. Hajdók József – Kialvó gyertyaláng

„Pislákoló gyertyaláng a szélben,
bánat a sírok mellett állók szemében.
Kezeikben megemlékezésképpen hozott virág,
szeretteik elvesztése miatt egy összeomló világ.”

97. Nagy Mónika – Sírod előtt állva

„Már a Te napod is november elseje,
Rólad is szól, gondolataink zeng.
Kint hangos a csend, üvölt az éjszaka,
Lelkem tombol, sír, hogy nem láthatlak.”

98. Halász Enikő – Gondolatok Apámnak

„Ma kedd van,
hol van már az a vasárnap délután,
elveszett valahol
a majd negyedszázad folyamán
az élet minden terhe mögött,
és Te most is úgy jutsz eszembe,
hogy valahol belül felnyögök”

99. Kamarás Klára – Rekviem helyett

„Ólomból szőni pilleszárnyat,
Hulló pihékből bércre várat,
Mécsessel járni nyári fényben,
Halottat kérni, jaj, hogy éljen:
Hiába mind… hiába már…”

100. Marno János

„Mi, magyarok,
szívesen álljuk körbe a gödröket, szeretjük a végső
kátyújukba leeresztve látni kihűlt szeretteinket,
ugrándozni utána szívünkben vagy képzeletünkben,
vagy parányi lépést hátrahőkölve belekapaszkodni
egy élő hozzátartozónkba, vagy ha már egyetlen
ilyenünk sem maradt kéznél, nem idegenkedünk
a szomszédunktól se.”

A búcsú soha nem könnyű, s a gyász nem lesz kisebb – de az idő múlásával lassan-lassan körbenőjük, így kezdve új életet. Reméljük, hogy ezek a gyászversek segítenek egy kicsit feldolgozni a felfoghatatlant.