Ismerős a mondás: valami kölcsön, valami régi és valami, ami kék? Nos, ez még csak a kezdet: összegyűjtöttük a legérdekesebb magyar esküvői hagyományokat, amiből boldogan szemezgethet a Nagy Napra!

Az esküvőszervezést soha nem lehet időben elkezdeni, és Önnel együtt keresztbe tett ujjal szurkolunk, hogy a 2021-es szezon kevésbé legyen rizikós, mint amilyen a 2020-as esztendő volt, és sok jókívánság kerülhessen a vendégkönyvbe (vagy sok vendégkönyvbe írhasson jövőre).

Ha az esküvőjére készül, talán Ön is azok között van, akik szeretnének valami hagyományosat csempészni a készülődésbe, a szertartásba, vagy a lagziba. Legyen az egy Régi idők lagzija kvíz vagy egy izgalmas, de ma már nem szokásos elem beépítése a Nagy Napba, biztos lehet benne, hogy a hagyomány egyediséget kölcsönöz neki.

Hogyan zajlott régen egy esküvő hazánkban?

Ha az esküvői hagyományokat történeti szempontból közelítjük meg, érdemes megjegyezni, hogy régiónként változó volt: nem volt egységes szokásrend. Beszélhetünk általánosságokról, jellemző hagyományokról, de bizonyos elemeiben ezek is eltértek egymástól, tehát helyi változatokban éltek a népi gyakorlatban.

Amit azonban együttesen megfogalmazhatunk az esküvői hagyományok kapcsán, hogy alapvetően sok ponton eltértek a mai gyakorlattól. Amíg például ma tavasszal és nyáron tartunk esküvőket, addig a régiek Farsang és a kisfarsang (késő őszi illetve télvégi időszak) idején házasodtak, amikor kevesebb volt a munka a földeken. Elengedhetetlen volt a vőfély, mint irányító, és a násznépet szórakoztató személy aki a mai napig is a hagyomány része (általában a férj rokonságának egy tagja, vagy barátja).

Régen egy lakodalom 3 napig tartott: ha ez elmaradt, vagy rövidebb volt, az adott családot lenézték, megszólták miatta. Ma az esküvő minden eleme utal a család anyagi helyzetére, régen kizárólag a menyasszonyi ruha és a kelengye volt az, ami ennek mutatója volt. Régen elképzelhetetlen volt egy esküvő templomi szertartás nélkül. A csak polgári szertartással egybekötött lakodalom a szocializmus óta lett divat.

Nézzük, mi minden változott még azóta!

A 20 legérdekesebb magyar esküvői hagyomány

1. Lánykérés régen, azaz mit jelent kitenni valakinek a szűrét?

Minden ezzel a közmondással, pontosabban a közmondás mögött rejlő szokással kezdődött: a legény hivatalosan is elment megkérni a lány kezét, vitte a szűrnek nevezett ruhadarabot, fellógatta a kerítésre és sétált egyet a környéken. Amikor aztán visszatért és azt látta, hogy a szűrt bevitték a házba, bement ő is utána, elkérte a lányt az apjától és megegyeztek a családdal. A visszautasított udvarlókra szokták régen mondani: kitették a szűrét.

2. A menyasszony kiadása

A vidéki esküvőknél sok helyen még ma is tartják a szokást, hogy az esküvő előtt elkérik a lányt a családjától. Régebben azonban „jósoltak” is az esemény során: a vőlegény barátai a szertartás előtti este tértek be a lányos házhoz egy kakassal, a lány szerettei pedig egy vén tyúkot, egy kiscsibét majd egy fiatal tyúkot kínáltak fel; az első kettőt a férfiak elutasították, a fiatal tyúkot elfogadták. Ha a tyúk és a kakas kedvezően fogadták egymást, az a hiedelem szerint jó szerencsét, bő gyermekáldást jelentett a házasságra.

3. Jegyajándék adása

Az udvarlás során a fiatal férfiak saját kézzel készített, vagy vásárban vett ajándékot adtak szerelmük zálogaként, ami lehetett hímzett kendő, fésű, mézeskalács vagy gyűrű. Egy ilyen ajándék lehetett azonban egy beteljesületlen szerelem jelképe is: még ha volt is megállapodás, hogy kihez fog a lány hozzámenni, a jegyesség kihirdetéséig jegyajándékkal más is udvarolhatott neki. Régen a falusi társadalmakban is a föld volt a szempont, a szülők döntöttek a házasságokról, a leány engedelmeskedett, de a mástól kapott jegyajándékot is megtarthatta.

4. A jegyesség kihirdetése

Régen az esküvő előtt kihirdették a jegyességet. Falun ma is szokás, hogy az egyházi szertartás után a hirdetések között egy új jegyességről is hírt adnak. A régi időben ez annyiban volt másképp, hogy a házasság előtt 3, egymást követő vasárnapon is kihirdették a párt a templomban, a mise végén.

5. Kelengye megmutatása

Amikor a szertartás napjának reggelén megérkeztek a lányos házhoz, a leendő férj és kísérői beléphettek a házba. Ekkor a hozománnyal teli szekrényt szélesre kitárták, hogy mindenki láthassa, hogy az ígéretekhez és a megállapodáshoz híven milyen gazdag a leány kelengyéje.

6. Tulipános láda

A menyasszony kapta a tulipános ládát, ebbe került bele a szüleitől kapott kelengyeholmi. Jellemzően különböző ruhaneműket, csipkeholmit, terítők sokaságát kapta, amit szekéren hordoztak végig a lány új otthonáig.

7. Mézkínálás

Régen, amikor az ifjú pár a lakodalmas menettel megérkezett új otthonába (ami rendszerint a vőlegény családjának otthona volt), az anyós mézzel kínálta a párt, mert a hiedelem szerint a speciális anyós-áldás által örömökben gazdag, édes lehet a fiatalok közös élete.

8. Esküvői kalács

Régen a tortaszelés helyett az esküvői lakoma fénypontja a kalácstörés volt, melyet gyakorta meg is szenteltek a szertartás során. A kalácsot az ifjú pár törte meg közösen, és osztotta szét: saját szerencséjükben, boldogságukban ilyen jelképes módon osztozva a résztvevőkkel. Ezt a hagyományt az szocializmus törte meg, akkor terjedt el a torta. Régen alapvetően a krémes sütemények helyett a kelttészták, kalácsfélék fogyasztása volt jellemző az esküvőkre.

9. Valami régi, valami kölcsön, valami új

A menyasszonynak a szertartás alatt kellett ezeket viselnie, a három dolog akár egy ruhaneműben, kiegészítőben is egyesülhetett. A viselése a régi gondolkodás szerint is szerencsét hozott a megkötött frigyre.

10. A leskelődők megkínálása

Amikor a lakodalmas menet végig vonult a falun, akkor az utcára kijöttek azok, akik nem voltak meghívva a lagzira, és köszöntötték a párt: énekeltek, áldást mondtak. Ezért mintegy cserébe, pogácsával, aprósüteménnyel kínálták őket a násznép egyes megbízott tagjai.

11. Bolondmenyasszonytánc

A menyasszonytánc után volt szokásban ez az úgynevezett alakoskodásfajta, ami a beöltözős hagyományok része. Egy férfi vendég beöltözött menyasszonynak és megtáncoltatta a násznép egyes tagjait nagy hahotázások közepette. A kalapozás, kondérozás ebben az esetben sem maradt el: a bolond menyasszony átadta az összeget az ifjú párnak, ezzel támogatva őket.

12. Hajnaltűz vagy hajnalperzselés

Ez a szertartás a lakodalom lezárását jelentette, amelyen régen a teljes násznép részt vett, napjainkban azonban, ahol még él ez a szokás, már csak a szűk rokonság és baráti kör van jelen. Egy könnyen éghető anyagot meggyújtanak, a tüzét körbe táncolják, majd amikor a lángok alább hagynak, átugorja azt a menyasszony.

13. Menyasszonyfektetés

A szertartás része volt a házasság elhálása, azaz a menyasszonyfektetés. Ez nem azt jelentette, hogy az elhálást falun végignézték volna, mint ahogy azt a régi évszázadokban az arisztokraták maguk között megtették. Falun „csak” leellenőrizték a lepedőt reggel, hogy a leány valóban szűz volt-e a nászéjszakán.

14. Felkontyolás

A hajviselet, illetve a fejen viselt kendők színe, díszítése a lányok, nők korára és családi állapotára utalt. A lakodalmi szertarásrendbe illeszkedve a menyasszonyfektetést követően a lányt “felkontyolták”, azaz a haját kontyba fésülték, ezt követően ez a hajviselet utalt arra, hogy az első gyermeke megszületéséig az illető menyecske.

15. Házassági szerződés

A szerződés a pár vagyonát tartalmazta, a feltételeket a vagyonosabb fél diktálta. A „rangot” nem csupán az ingatlanok és ingóságok befolyásolták, hanem többek között az is, hogy az illető hányadszorra nősült, milyen korú volt. Ha például özvegyember kérte meg egy hajadon lány kezét, akkor értéke nagyobb volt, mintha legény vette volna el. Sok esetben a házastárs halála esetére is meghatározták, hogy mi illeti az özvegyét.

16. A ruha, mint a helyi identitás kifejezője

Régen nem volt divat külön esküvői ruhát varratni: a házasulandó lány a legszebb, legdíszesebb (meglévő) ruhájában ment férjhez, amit még külön kidekoráltak a Nagy Napra. A ruha díszítése természetesen a család anyagi helyzetét szimbolizálta. Színeit a helyi viselet hagyományai határozták meg, a fehér menyasszonyi ruha csak az 1920-as években jött divatba.

17. A levesben főtt hús hagyománya

A régiek a lakodalom során a leves és a pecsenye közt egy sajátos fogást is fogyasztottak: a levesben főtt hús tormával, savanyúságokkal, kaláccsal került feltálalásra. A 19. század végén számos változás történt, az ország egy részében elmaradt a levesben főtt hús a hozzá járó mártással együtt.

18 .Kásapénz megfizetése

Az ételek előkészítése nemek szerint oszlott el: férfiak disznóöléssel, a húsok előkészítésével, a bor és a pálinka üvegekbe töltésével foglalkoztak, a nők pedig tyúkot pucoltak. A főzéssel mindig tapasztalt asszonyt, úgynevezett főzőasszonyt bíztak meg, akik alá több felfogadott „kuktát” rendeltek. Az étellel foglalkozó rokonság számára szedték éjszakánként a lakodalmas gyülekezettől az úgynevezett kásapénzt.

19. Tányértörés

Ez a ma is élő hagyomány a hiedelem szerint a rossz szellemek száműzését szolgálja. A németektől átvett babona szerint a szellemek félnek a hangos zajoktól, ezért csörömpöléssel kell elűzni a párra leselkedő démonokat. A lakodalomra érkezve az ara összetör egy tányért vagy cserepet, a friss házasok együtt takarítanak, míg a násznép tagjai szétrugdossák a szilánkokat, hogy kicsit nehezítsék a szerelmespár dolgát.

20. Átemelés a küszöbön

Amikor az ifjú pár megérkezett otthonába, akkor a férj átemelte aráját a küszöbön, ezzel jelképezve, hogy az eljövendő közös életben mindig oltalmazni, segíteni, szeretni fogja, gondját viseli, tejben-vajban füröszti. Másik értelmezés szerint azért kell átemelni a feleséget a küszöbön, hogy ezzel megakadályozzák az ajtó alatt élő rossz szellemek támadását, rontását a házasságra.

Gyakran Ismételt Kérdések