Oldal kiválasztása

Katt ide: Vékony, tavaszi pulóverek 4.290 Ft-ért. Sőt...

A legjobb könyvek listája: 25 írás, amire 25 év alatt érdemes időt fordítani

Azt mondják, egyre kevesebbet olvasunk. De azt is mondják, hogy minden életkornak megvannak a nagy, beszippantós művei. Lássuk, mi „nevelhet könyvfalót” bárkiből különböző életkorokban az iskoláskortól a felnőtt kor kezdetéig!

Sok máshoz hasonlóan az olvasást is gyerekkorban lehet igazán megszeretni, ezért korosztályokra bontva hoztunk 25 olyan könyvet, amit érdemes a gyerkőc-kamasz-fiatal felnőtt vagy akár meglett korú férfi kezébe adni, hogy igazi művelt betűfaló legyen.

A legjobb könyvek 7-11 éves kor között

Ebben az életkorban térünk át hallgatóból olvasóvá, ezért ez talán a legfontosabb szakasz. A gyerekeket ebben az életszakaszban a humoros, fordulatos, érdekes történetek kötik le igazán, fél lábbal a mesében, fél lábbal már a való világban járva.

1. Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

 A vörös, szeplős, bátor és erős kislány gyerekkorunk szuperhőse. Kalandos, fordulatos, humoros könyv, ami a fiúknak és a lányoknak is első nagy könyvélménye lehet.

2. Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka!

 Lázár Ervin csodálatos mesevilágában, a Négyszögletű kerek erdőben lakik egy sor állat. Briliáns nyelvi humorú szöveg, fantasztikus érzelmi aurával. Ha kell egy világ, ahova a szülő és a gyerek együtt menekülhet, ez lehet épp az.

 3. A.A. Milne: Micimackó

Ki ne ismerné Micimackót, Malackát, Nyuszit, Fülest, Tigrist, Kangát, Baglyot és Róbert Gidát a Százholdas pagonyból? Ha mást nem, animációs filmként hamar a gyerekek közelébe kerül a történet: de itt az ideje, hogy el is olvassák az eredetit, lehetőleg a szerző eredeti illusztrációival!

4. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

 A kis herceg, mint általában a legjobb gyerekkönyv, egyszerre szólhat felnőttnek és gyereknek. Az idegen bolygóról érkező kisfiú a Földre érkezik, és barátkozni kezd. Gyönyörű és megható történet a gyermeki tisztaságról és a barátságról, klasszikus ballagási ajándék általános iskola végén.

5. Lewis Carroll: Alice Csodaországban

 Számos feldolgozása révén igazi klasszikus – szintén egyszerre lehet szórakozás az olvasni épp megtanult gyerek és a felnőtt számára. A nyúl üregében való elmerülés során mi is végigmehetünk Alice-szal Csodaország zegén-zugán. Embert nem találni, aki nem szeretné, és felnőttként is érdemes újraolvasni, mert a történetnek egészen más rétegeire csodálkozhatunk rá! Akárcsak Alice a nyúl üregében…

11-14 év közt – itt a felső osztály! Jöhet némi varázslat?

Ha ballagásra keres ajándékot, ha egy kiskamaszt akar bevonni az olvasás szeretetébe, használja a következő listát! Van benne minden, amit a fiatalok szeretnek: szerelem, mágia, barátság, kalandok iskolán belül és kívül.

6. J. R. Tolkien: Gyűrűk Ura trilógia

Az évtizedek óta sikerkönyv-listavezető Gyűrűk Ura trilógia megjelenése óta több mint 150 millió példányban kelt el. A fantasy csúcsteljesítménye: több szálon futó cselekményének középpontjában különleges félszerzetek, tündérek, törpök, varázslók és egy ősi gonosz harca áll. Díszkötésben, egy szép idézettel szuper ajándék lehet ballagásra!

7. J. K. Rowling: Harry Potter sorozat

 Az írónő immár több mint 20 éves sorozatának töretlen sikerét összetett, sodró lendületű szövege, pontosan felépített világa alkotja. A történet szerint a mi világunk részeként létezik egy varázslatos mágusvilág is: mi a muglik vagyunk, szemben a varázslókkal és boszorkányokkal. Harry Potterről 11 éves korában derül ki, hogy varázsló – sőt, hogy a legfőbb gonosz, Voldemort legnagyobb ellensége. A történet nagy része a varázslók iskolájában játszódik.

8. Clive Staples Lewis: Narnia krónikái

 Szintén nagyon híres, szintén viszonylag régi fantasy a Narnia krónikái. A történet 3 testvérről szól, akik egy titokzatos ruhásszekrényen át egy varázsvilágban találják magukat.

9. Neil Gaiman: Csillagpor

A beteljesületlen szerelme után ácsingózó fiú átszökik a falu határán lévő kerítésen a túloldalt lévő mesevilágba, hogy onnan egy hullócsillagot hozzon kedvesének. A hullócsillag azonban nem egy hideg kő, hanem egy csodaszép lány, akivel együtt kalandoznak, végül persze egymásba szeretnek.

10. Michael Ende: A végtelen történet

A végtelen történet, ami a Momo mellett a szerző leghíresebb műve, a fantázia legnagyobb utazása. A könyv számos adaptációt ért meg. Történetében Barnabás, egy zaklatott kisfiú egy könyvre talál és a benne foglaltak elmossák a határt a fantázia és a valóság között.

14-17 év között: ezekkel a könyvekkel ejtheti szerelembe a középiskolásokat

Középiskolásoknál a romantikus könyvek vezetnek
Forrás: Pexels.com

Ez az életkor legyen a szerelemé, felnőtté válásé: akár ha párválasztás előtt áll valaki, akár a gimnáziumot vagy szakközepet végzi, mindenképp olyan szakasz ez az életben, amikor ezekkel regényekkel nem lehet mellélőni!

11. Jane Austen: Büszkeség és balítélet

A párválasztás nehézségeiről szóló könyv hiába repít minket évszázadokkal korábbra, a hosszú szoknyák és keménykalapok világába, a problémái öröknek tűnnek: az első ítélet és a második esély kérdéséről szól a könyv, és arról, hogy milyen nehéz megtalálni a nekünk szánt utat. Bár lányos könyvnek tartják, fiúk számára is hasznos olvasmány – ha más nem, azért, hogy lenyűgözzék a hölgyeket.

12. Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Ha van mű, ami a szerelemről és az időről alkotott képünket végleg megváltozatja, akkor ez az a regény. Egy nagy, sírig tartó érzelmek történetében egy szerelmi háromszögről van szó – a sztori hömpölygő, csavaros, intellektuális, de romantikus. Tökéletesen lebilincselő olvasmány!

13. Nick Hornby: Pop csajok, satöbbi

Szintén egy igazi klasszikus, bár talán Magyarországon kevésbé népszerű a könyv-változata. Szerencsére a filmverzió is annyira tökéletes, vicces, romantikus, szarkasztikus, hogy olvasni és nézni is kötelező.

14. Lev Tolsztoj: Anna Karenina

 Az orosz irodalom megkerülhetetlen alapdarabja, ismét egy szerelmi háromszög. Anna Karenina házasságából kilépve szerelméhez, Vronszkijhoz megy, ám a társadalom és a korabeli élet szinte üldözi őket. A női szerelem mélységének egyik legnagyobb műve a regény.

15. Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio

Ez a könyv a szerzőtől megszokott humorral, könnyedséggel és tetemes mennyiségű sörrel mesél egy sörgyár gondnokáról és feleségéről, akiket a szerző saját édesanyjáról és apjáról mintázott. Ez a regény megbabonázza az olvasóját, bele lehet szeretni tőle az életbe.

17 és 20 éves kor között ezek a könyvek szippantják be az embert

A legjobb könyvek 17 és 20 éves kor között
Forrás: Unsplash.com

Most már jöhetnek a klasszikusok és a történelmi regények is, királydrámák, küzdelmes hősiesség, hiszen elég érett az ember az olvasásukhoz, elég mély a tapasztalata a megértéshez. Ezek a regények segíteni fogják a történelem érettségin is, vagy visszamenőlegesen segítenek megérteni mindent! Kapjon rá hát ebben az életkorban a történelmi regények ízére!

16. Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Magyarország kedvenc könyveként ismerjük az egri vár hősies megvédéséről szóló művet. Nagyívű leírások, izgalmas csaták, és két szerelmes kalandjai a török hódoltság idejéből. Tényleg érdemes el- vagy újraolvasni, újdonságként fog hatni.

17. Móricz Zsigmond: Erdély trilógia

Ha ráesik valakire a polcról, meghal, de ha elolvassa, belehal, olyan jó. Móricz Zsigmond csúcsműve olyan, mint egy magyar Trónok harca: a Báthory család és a Bethlen család kapcsolata, szerelmei – átszőve csatákkal, mítoszokkal.

18. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai

Bár többnyire mindenki túl korán olvassa Jókait, a legjobb fiatal felnőttkorban volna a befogadása. Van a nyelvezetében valami lassú hömpölygés, ami miatt nagyon könnyű elmerülni a világában, megnyugtat egy hosszú, stresszes nap után. A Kőszívű ember fiai az apa halála után saját útjukat kereső Baradlay testvérekről szól, fordulatos és kalandos történet.

19. Ken Follett: A katedrális

 A középkori Angliába repít ez a méltán népszerű nagyregény. Fordulatos, hatalmas ívű történet, tele szerelemmel, izgalmas szereplőkkel, összetett háttérrel. Rabul ejtő történetmesélése visszaad valamit a gyerekkor mesehallgatásából.

20. Kosztolányi Dezső: Neró, a véres költő

A világtörténelem egyik leggonoszabb uralkodójáról szóló műben Kosztolányi az emberi gyarlóságot próbálja megfogni és egyetemes problémaként ábrázolni. Mély és gyönyörűen kosztolányis szöveg.

A legjobb könyvek 20 éves kor felett

Forrás: Unsplash.com

Nem csak szépirodalomból áll ám a világ: íme 5 könyv, amit bátran választhat akár ajándékba is (fiatal) felnőttek számára.

21. Friedrich Nietzsche: A tragédia születése avagy Görögség és pesszimizmus

Ez a könyv a címével ellentétben egy rendkívül olvasmányos és sodró lendületű szöveg, ami beszippanthatja olvasóját a filozófiai művek világába.

22. Niccolò Machiavelli: A fejedelem

Ezt a könyvet a modern politikában bármennyire is járatos embernek ismernie kell, mert nagyon úgy fest, hogy vannak, akik néhány mondatát szó szerint vették. Arról szól, hogy mit is kell tudnia és mit kell magáról mutatnia egy uralkodónak.

23. Michel Foucault: A szexualitás története

A legjobban fogyó filozófiakönyv ever, de ne tévesszen meg senkit, ez bizony nem erotikus mű, hanem botrányosan izgalmas értekezés a szexualitás megélésének, szocializációjának történetéről.

24. Márai Sándor: Füves könyv

Igen, ez valójában szépirodalom, de nevezzük esszék laza sorozatának. A szerző rövid cikkekben, szótárszerűen ír a legkomolyabb témáktól a legkönnyedebbekig, az emberiséget foglalkoztató örök dilemmáktól a reszelt sárgarépáig mindenről.

25. Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

A kötet a minket személyesen is érintő és foglalkoztató legfontosabb kérdésekkel száll párbeszédbe. Lebilincselő és mégis könnyen beszippantó olvasmány, ami segíti olvasóját a tisztább gondolkodásban.

A világirodalom telis-tele van zseniális alkotásokkal, a legjobb könyvek listájának összeállítása szó szerint lehetetlen. A mi felsorolásunk éppen ezért érintőleges és szubjektív, bővítse bátran kedvére!

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0