„Öltönyök” az ókorban

Az emberek mindig is szerettek öltözködni, azon túl, hogy ruházkodni a legtöbb éghajlaton
szükséges is. Mi több, az öltözködés, mióta ruhát hordunk, mindig is egy státust jelzett.
Minden egyes ruhadarab elárulja a viselője nemét, társadalmi státusát, vagyoni helyzetét, az
ókortól napjainkig. Az ókorban természetesen még nem létezett olyan fajta szabóság, mint
ma, így öltönyt sem hordtak – de voltak más ruhadarabjaik, melyek ugyanezt a funkciót
ellátták: az előkelők már akkor is más ruhát hordtak, mint a közemberek.

Honnan tudunk arról, mit viseltek régen?

Hogy mit hordtak régen, azt leginkább képekből, domborművekből és szobrokból tudjuk
megállapítani: a sírokból előkerült régészeti leletekből és a korabeli műalkotásokra festett-
faragott képekből láthatjuk a korabeli öltözékek stílusát, az anyagukra pedig
következtethetünk abból, hogy mi volt elérhető abban az időben, amiből ruhát készíthettek.
Azokon a vidékeken, ahol juhok éltek, főként gyapjúból voltak az öltözetek, ahol a len
megtermett, ott lenvászonból készítettek ruhákat. Volt, ahol csalánból szőtték a ruhát, volt,
ahol állati bőröket alkalmaztak – az éghajlat általában meghatározó volt ilyen tekintetben is.

De nem csak a vizuálisan megmaradt leletek, hanem a korabeli szövegek is forrásul
szolgálhatnak, ha az őskori-ókori divatot kutatjuk. Kultúránk egyik bölcsője a Tigris és az
Eufrátesz közti „termékeny félholdon” található, onnan pedig számos mítoszt és eposzt
ismerünk, melyekben jelentős szerepet játszanak az öltözékek.

Istár, a szerelem és a termékenység istennője, amikor leszáll az alvilágba, a hetedik kapun
átlépve végül a testét takaró lenge leplét kell odaadnia, hogy belépjen. Gilgames, Uruk város
ura és a civilizáció megindítója, mikor barátját, Enkidut gyászolja, vadállatok bőrét ölti
magára (és ez abban az esetben is a vadságot jelentette). Mikor Jézust a keresztre feszítik,
elosztják maguk között a ruháját, a köntösére azonban sorsot vetnek – az túl jó darab ahhoz,
hogy kettévágják.

A bibliai tarka ruha

A köntösökről szólván, van egy történet a Bibliában, amelyben egy különleges ruhadarab
egészen extrém pályafutást fut be. A teremtés könyvének József-novellájában Jákob
legkedvesebb fiának, Józsefnek ad egy tarka köntöst. És ennek a ruhának sajátos szerep jut
már a Bibliában is. Ez volt ugyanis az a ruhadarab, amely Jákobot meggyőzte arról, hogy
József valóban meghalt, vadállatok tépték szét. Azt még évtizedekig homály kellett takarja
előle, hogy József valójában mégis él, és (ismét) csalás áldozata lett.

Thomas Mann a József és testvérei című tetralógiájában, melyben egy négy könyvből álló
eposszá bővíti a négy fejezetnyi történetet, különös gondot fordított arra, hogy tájékozódjon
a korabeli kultúrában. Ennek köszönhető, hogy olyan hihető leírást ad többek között erről a
köntösről is – ketonet pászimról – hogy szinte magunk előtt látjuk ezt a csodálatos ruhát.
A ketonet szó héberül köntöst, ruhát jelent, de talán ismerősebb számunkra a kitón görög
szóból. A pászim szó héberül egyszerűen ennyit jelent: színes, sokszínű.

A MűGond hermeneutikai kör online mesterkurzusában, a Kútraszállásban meg is elevenedik
ez a ruha, olyannyira, hogy akik beneveznek, azok számára ő lesz a kísérő, amikor
belemerülnek ebbe a több ezer éves történetbe. Amikor ugyanis egy olyan nagy fába vágja
valaki a fejszéjét, hogy elolvasson egy világirodalmi nagyregényt, nagyon is szüksége van
valakire, aki végigkíséri, és segít értelmezni. A modern olvasókörök gamifikációjának
teremtménye ez a köntös is, aki életre kel a 21. században, hogy megismertesse önmagát, de
még inkább az általa képviselt történetet és azon keresztül az örök értékeket a mai
emberek.

A tarka ruha története

Ez a ruha Thomas Mann leírásában szinte elképzelhetetlenül különleges volt: könnyű
halványkék gyapjúfátyol volt az alapja – lehet gyapjúból fátyolt szőni? Lehet bizony, de csak a
legfinomabb szálakból, nagyon nagy munkával. Ezen a könnyű alapon voltak a színesebbnél
színesebb hímzések. Nem csupán ornamentikus díszítésekről van szó. Bíbor, rózsaszín,
olajzöld, arany, ezüst, rézszínű, fekete-fehér és színesen sodrott fonalakkal voltak megszőve
a korabeli mitológiák alakjai és szimbólumai. Ádám és Éva ugyanúgy helyet talált magának,
mint Istár, a nap és a hold. Szinte nincs is négyzetcentimétere a ruhának, amely ne lenne
kihímezve gazdagon.

Ami a szabását illeti, nagyon sokféleképpen variálható ruhadarabról van szó. Bizonyíték erre,
hogy női és férfi egyaránt viselhette, hiszen akkoriban még nem különültek el annyira a két
nem ruháinak szabásmintái. Ujja volt is, nem is, csuklyája volt is, nem is, lehetett sál, lehetett
fejfedő, lehetett eggyel több melegítő réteg.

Ez volt az a ruha, mely Ráhelé, Jákob igaz szerelméé volt, s melyet továbbadott az ő fiának,
Józsefnek – és ami kivételezét miatt József testvérei rettenetesen féltékenyek lettek. Ezzel a
köntössel csalatott meg Jákob a nászéjszakáján, amikor azt hitte, Ráhelt öleli, pedig először
annak nővérét, Leát kapta meg – itt kapta vissza azt, amikor ő becsapta testvérét, Ézsaut, és
megszerezte előle az elsőszülöttségi áldást.

Mi a jelentősége a ruhának?

A tarka ruha, köntös, a ketonet pászim, József köntöse szimbólummá válik a bibliai
Ószövetség története és Thomas Mann 20. századi regénye folyamán egyaránt. Annak
szimbólumává, hogy valami nagyobb irányítja a történetet (ez esetben Isten gondoskodik a
népéről), de egyben előképévé válik az Újszövetség nagy történetének is.
Ha azt gondoljuk, a ruha nem jelentős, a külcsín nem számít, tévedünk. Számít, hogy mit
képviselünk az öltözetünk igényességével. De fontos az is, hogy a ruha mögé nézzünk, és
meglássuk, hogy valójában mit akar vele mondani az illető. Látjuk, számtalan érzés, emlék,
történet tapadhat egyetlen ruhadarabhoz.

Ha megmaradtak a családban régi, de minőségi ruhadarabok, ne dobjuk el őket csak úgy.
Kérdezzük meg a történetüket. Ha nem is egy ősi drámát fednek fel, azért lehetséges, hogy
összekapcsolnak láthatatlanul a viselőjükkel. És szükségünk van a gyökereinkre, akár a
ruhákon keresztül való kapcsolódás által.