Az emberek mindig is szerettek öltözködni, azon túl, hogy ruházkodni a legtöbb éghajlaton
szükséges is. Mi több, az öltözködés, mióta ruhát hordunk, mindig is egy státust jelzett.
Minden egyes ruhadarab elárulja a viselője nemét, társadalmi státusát, vagyoni helyzetét, az
ókortól napjainkig. Az ókorban természetesen még nem létezett olyan fajta szabóság, mint
ma, így öltönyt sem hordtak – de voltak más ruhadarabjaik, melyek ugyanezt a funkciót
ellátták: az előkelők már akkor is más ruhát hordtak, mint a közemberek.

Honnan tudunk arról, mit viseltek régen?

Hogy mit hordtak régen, azt leginkább képekből, domborművekből és szobrokból tudjuk
megállapítani: a sírokból előkerült régészeti leletekből és a korabeli műalkotásokra festett-
faragott képekből láthatjuk a korabeli öltözékek stílusát, az anyagukra pedig
következtethetünk abból, hogy mi volt elérhető abban az időben, amiből ruhát készíthettek.
Azokon a vidékeken, ahol juhok éltek, főként gyapjúból voltak az öltözetek, ahol a len
megtermett, ott lenvászonból készítettek ruhákat. Volt, ahol csalánból szőtték a ruhát, volt,
ahol állati bőröket alkalmaztak – az éghajlat általában meghatározó volt ilyen tekintetben is.

De nem csak a vizuálisan megmaradt leletek, hanem a korabeli szövegek is forrásul
szolgálhatnak, ha az őskori-ókori divatot kutatjuk. Kultúránk egyik bölcsője a Tigris és az
Eufrátesz közti „termékeny félholdon” található, onnan pedig számos mítoszt és eposzt
ismerünk, melyekben jelentős szerepet játszanak az öltözékek.

Istár, a szerelem és a termékenység istennője, amikor leszáll az alvilágba, a hetedik kapun
átlépve végül a testét takaró lenge leplét kell odaadnia, hogy belépjen. Gilgames, Uruk város
ura és a civilizáció megindítója, mikor barátját, Enkidut gyászolja, vadállatok bőrét ölti
magára (és ez abban az esetben is a vadságot jelentette). Mikor Jézust a keresztre feszítik,
elosztják maguk között a ruháját, a köntösére azonban sorsot vetnek – az túl jó darab ahhoz,
hogy kettévágják.

A bibliai tarka ruha

A köntösökről szólván, van egy történet a Bibliában, amelyben egy különleges ruhadarab
egészen extrém pályafutást fut be. A teremtés könyvének József-novellájában Jákob
legkedvesebb fiának, Józsefnek ad egy tarka köntöst. És ennek a ruhának sajátos szerep jut
már a Bibliában is. Ez volt ugyanis az a ruhadarab, amely Jákobot meggyőzte arról, hogy
József valóban meghalt, vadállatok tépték szét. Azt még évtizedekig homály kellett takarja
előle, hogy József valójában mégis él, és (ismét) csalás áldozata lett.

Megnézem!

Inkább kihagyom!

Thomas Mann a József és testvérei című tetralógiájában, melyben egy négy könyvből álló
eposszá bővíti a négy fejezetnyi történetet, különös gondot fordított arra, hogy tájékozódjon
a korabeli kultúrában. Ennek köszönhető, hogy olyan hihető leírást ad többek között erről a
köntösről is – ketonet pászimról – hogy szinte magunk előtt látjuk ezt a csodálatos ruhát.
A ketonet szó héberül köntöst, ruhát jelent, de talán ismerősebb számunkra a kitón görög
szóból. A pászim szó héberül egyszerűen ennyit jelent: színes, sokszínű.

A MűGond hermeneutikai kör online mesterkurzusában, a Kútraszállásban meg is elevenedik
ez a ruha, olyannyira, hogy akik beneveznek, azok számára ő lesz a kísérő, amikor
belemerülnek ebbe a több ezer éves történetbe. Amikor ugyanis egy olyan nagy fába vágja
valaki a fejszéjét, hogy elolvasson egy világirodalmi nagyregényt, nagyon is szüksége van
valakire, aki végigkíséri, és segít értelmezni. A modern olvasókörök gamifikációjának
teremtménye ez a köntös is, aki életre kel a 21. században, hogy megismertesse önmagát, de
még inkább az általa képviselt történetet és azon keresztül az örök értékeket a mai
emberek.

A tarka ruha története

Ez a ruha Thomas Mann leírásában szinte elképzelhetetlenül különleges volt: könnyű
halványkék gyapjúfátyol volt az alapja – lehet gyapjúból fátyolt szőni? Lehet bizony, de csak a
legfinomabb szálakból, nagyon nagy munkával. Ezen a könnyű alapon voltak a színesebbnél
színesebb hímzések. Nem csupán ornamentikus díszítésekről van szó. Bíbor, rózsaszín,
olajzöld, arany, ezüst, rézszínű, fekete-fehér és színesen sodrott fonalakkal voltak megszőve
a korabeli mitológiák alakjai és szimbólumai. Ádám és Éva ugyanúgy helyet talált magának,
mint Istár, a nap és a hold. Szinte nincs is négyzetcentimétere a ruhának, amely ne lenne
kihímezve gazdagon.

Ami a szabását illeti, nagyon sokféleképpen variálható ruhadarabról van szó. Bizonyíték erre,
hogy női és férfi egyaránt viselhette, hiszen akkoriban még nem különültek el annyira a két
nem ruháinak szabásmintái. Ujja volt is, nem is, csuklyája volt is, nem is, lehetett sál, lehetett
fejfedő, lehetett eggyel több melegítő réteg.

Ez volt az a ruha, mely Ráhelé, Jákob igaz szerelméé volt, s melyet továbbadott az ő fiának,
Józsefnek – és ami kivételezét miatt József testvérei rettenetesen féltékenyek lettek. Ezzel a
köntössel csalatott meg Jákob a nászéjszakáján, amikor azt hitte, Ráhelt öleli, pedig először
annak nővérét, Leát kapta meg – itt kapta vissza azt, amikor ő becsapta testvérét, Ézsaut, és
megszerezte előle az elsőszülöttségi áldást.

Mi a jelentősége a ruhának?

A tarka ruha, köntös, a ketonet pászim, József köntöse szimbólummá válik a bibliai
Ószövetség története és Thomas Mann 20. századi regénye folyamán egyaránt. Annak
szimbólumává, hogy valami nagyobb irányítja a történetet (ez esetben Isten gondoskodik a
népéről), de egyben előképévé válik az Újszövetség nagy történetének is.
Ha azt gondoljuk, a ruha nem jelentős, a külcsín nem számít, tévedünk. Számít, hogy mit
képviselünk az öltözetünk igényességével. De fontos az is, hogy a ruha mögé nézzünk, és
meglássuk, hogy valójában mit akar vele mondani az illető. Látjuk, számtalan érzés, emlék,
történet tapadhat egyetlen ruhadarabhoz.

Ha megmaradtak a családban régi, de minőségi ruhadarabok, ne dobjuk el őket csak úgy.
Kérdezzük meg a történetüket. Ha nem is egy ősi drámát fednek fel, azért lehetséges, hogy
összekapcsolnak láthatatlanul a viselőjükkel. És szükségünk van a gyökereinkre, akár a
ruhákon keresztül való kapcsolódás által.