Oldal kiválasztása

Katt ide: Másodikat tized áron...

30 magával ragadó keresztelő idézet

Ha egy új jövevény érkezik a családjába, azt szerencsés esetben izgalmas várakozás és készülődés előzi meg. Egy gyermek születése sorsforduló minden szülő életében, amit sokan, sokféleképpen ünnepelnek meg, a kicsi érkezése előtt vagy után: a babaváró bulik napjainkban legalább annyira gyakoriak, mint a keresztelők.

A keresztény kultúra sajátja volt évszázadokon át, hogy minden újszülöttet keresztvíz alá tartottak, mert úgy gondolták, hogy keresztség nélkül senki sem lépheti át a mennyország kapuját. És természetesen ezzel válhatott a gyermek az egyház teljes jogú tagjává, vagyis a későbbi, lelki megbecsülés mellett elengedhetetlen volt ahhoz is, hogy az adott személy földi élete során boldogulni tudjon egy adott közösség részeként. Régen fel sem merülhetett, hogy megkérdőjelezzék, hogy egy gyermeknek legyen-e keresztelője.

Most már sokkal kisebb a közösségi-vallási nyomás. Persze most is sokan vallási meggyőződésből kereszteltetik meg a gyermeküket, de szinte ugyanennyien vannak, akik inkább csak egy szép, családi ünnepet vagy a későbbi sikerek egyik feltételét látják az eseményben. 

Akármi is álljon egy keresztelő hátterében, amire Ön hivatalos, mindenképp érdemes előkészíteni a legszebb öltönyét, a legudvariasabb modorát, és érdemes beszerezni valami személyes ajándékot is, amihez egy üdvözlőlap keretében személyes jókívánságait is papírra vetheti. Ehhez szeretnék Önnek segítséget nyújtania azzal, hogy megidézünk itt 30 magával ragadó, keresztelőre alkalmas idézetet. Igyekeztünk úgy válogatni, rövidebb és hosszabb, vallásosabb és világibb idézetek arányosan legyenek. Olykor egy-egy sor is bőven elég lehet, de érdemes megfontolni, hogy megosszon egy hosszabb verset egy könyvrészletet a témában, ha azt nagyon odavalónak, vagy kerek egésznek tűnik, és tudja, hogy az ajándékozott család nyitott az ilyesmire.

A legszebb keresztelő idézetek

30 magával ragadó keresztelő idézet listája

1. „Adjon az Úr angyalának felelősséget rajtad, hogy minden utadon vezessen.” – Zsoltár 91:11

2. Azt kérdezted tőlem,
nagyon vártalak? –
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelző
a förgeteget –
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint a patak medrét,
madarat az ég,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Beney Zsuzsa, Hogyan vártalak?

3. Csak most érkeztél erre a földre,
Arcodon még az angyalok könnye.
Még az útra küldő szót a szíveden hordod,
Te vagy a tűz, és annak a melegét szórod.

Ismeretlen

4. „És a gyermek nőtt és erősödött szellemében, tele volt bölcsességgel; és Isten kegyelme rajta volt.” – Lukács 2:40

5. A gyerekek az öröm, a reménység.
Gyönge testével valami világi,
ártatlan lelkében van valami égi,
egész kedves valója olyan nekünk,
mint a tavaszi vetés:
Igéret és gyönyörűség.

A legszebb keresztelő idézetek

Gárdonyi Géza

6. „Mert tudom, hogy milyen terveim vannak veletek, mondja az Úr. A jóra terveznek, hogy jövőt és reményt nyújtsanak neked.” – Jeremiás 29:11

7. Nincsen zaj csak tompa nesz
Édes közeg körbe vesz.
Csendes, meleg hatalom,
Elaltat a nyugalom.

Mint egy gömböc úgy fekszem,
Marokba a tenyerem.
Szűk kis hely, de jó meleg,
Innen el én nem megyek!

Mi történt? Egy szorítás.
Beindul egy látomás.
Itt az idő, mennem kell.
Segítség, megszülettem!

Erős fények, nagy a zaj,
Valami most felkavar.
Paskolják a fenekem,
Sírok is ám, szüntelen!

Jaj de rossz ez ideki,
Elcipel most valaki.
Össze-vissza forgatnak,
Valamiket rám raknak.

Hiányzik az a meleg,
Visszamenni nem lehet?
Megint visznek s letesznek,
Ő az akit keresek!

Ölelget és szeretget,
Puszilgat és dédelget.
Ott áll még egy mellette,
Könnybe lábad két szeme.

Kik lehetnek? Nem tudom.
Nagy kezüket megfogom.
Nem félek már. Szeretek!
Itt maradok veletek!

Horváth Piroska, Születés

8. „Péter így válaszolt: ‘Mindegyikőtöknek meg kell bánnia bűneit, és meg kell fordulnia Istenhez, és meg kell keresztelkednie Jézus Krisztus nevében, bűnei bocsánatára. Akkor megkapod a Szentlélek ajándékát.” – ApCsel 2:38.

9. „A keresztség a szellemi élet ajtaja és a szentségek kapuja.” – Aquinói Tamás

10. „Megtéréssel vízzel keresztelek meg, de aki utánam jön, hatalmasabb nálam, akinek szandálját nem vagyok érdemes hordani. Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg.” – Máté 3:11

11. Mikor megszületik egy várva várt gyermek,
az élet dolgai értelmet nyernek.
Anyaszív, apaszív dobban meg egy párban,
új fénnyel ragyognak a világra hárman.

Ismeretlen

12. „Te vagy az, aki összerakott engem anyám testében, és dicsérlek Téged, mert csodálatos módon teremtettél engem. Minden, amit csinálsz, csodálatos! Efelől nincs kétségem.” – Zsoltárok Könyve 139:13.

13. Azért mert szerettek
jöttem a világra,
Lettem új fénycsillag,
szülők boldogsága.

Szeressetek mindig
ilyen szeretettel,
A kincsetek vagyok,
pici kincs, de ember!

Ismeretlen

14. „A gyerekek az Úr ajándéka. Jutalom tőle.” – Zsoltárok 127: 3

15. Szeretem a napfényt
Patak csobogását,
Kis méh zümmögését,
Madár dalolását,

Lágy szellőt, virágot,
Sok apró örömöt,
Minden szépet és jót
Istennek köszönök.

Varga Erzsébet

16. „A kereszténység nagy támasz abban, hogy a szeretetet ne csak kapni akarjuk, hanem adni is, akár viszonzás nélkül.” Nádasdy Ádám

17. „A babák testsúlya mindig ideálisnak mondható, és ezt onnan tudjuk, hogy ha lerakjuk őket a vállunkról, valami hiány keletkezik a nyomukban.” Jodi Lynn Picoult

18. „Az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged; az Úr fényesítse meg az ő orcáját rátok, és legyen kegyelmes hozzátok; fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon neked békét.” – Számok 6:23

19. „A gyerek olyan, mintha megjelölnének az arcodon. Teljes embert kíván, nincs mese.” Ízek, imák, szerelmek c. film

20. „A gyerekek olyanok, mint az angyalok (…). Mert mi más lenne az angyal, ha nem az Isten gyermeke?” Jaroslaw Iwaszkiewicz:  Máter Johanna és más elbeszélések

21. „A gyerek nevelését kínaiul úgy hívják: „ki meng”. Azt jelenti, hogy felfedni azt, ami el van rejtve benne.” Müller Péter

22. „Mert mindannyian, akik Krisztusba kereszteltek, felöltöztetek Krisztussal.” – Galata 3:27

23. Jézus tanítványa voltam,
Gyermekekhez lehajoltam,
A szívemhez fölemeltem,
Szeretetre így neveltem.

Benedek Elek, Kismama könyve

24. Gyermek vagyok, kinek lelkén
Minden napfény, minden sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.

Ady Endre, Álmok után

A legszebb keresztelő idézetek

25. „Aki hisz és megkeresztelkedik, megmenekül.” – Márk 16:16

26. „Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra – ők jelképezik az életet, az élet továbbadását… Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.” Audrey Hepburn

27. „Jézus így válaszolt: Valóban, valóban, mondom nektek, ha valaki nem vízből és Lélekből született, nem léphet be Isten országába.” – János 3: 5

28. Úgy vártam rád,
Ez a szeretet
Az égben született,
Egy isteni áldomás.

Kicsi szív,
Sose félj,
Én majd mindig óvlak,
átkarollak, bármi ér,
Hogy egy szép világban élj.

Kicsi szív,
Kicsi lány,
Lényed elvarázsol, minden
perc egy boldogság.
De egyszer útra kelsz majd,
akkor is, ha fáj.

Szekeres Adrienn, Kicsi szív

29. „A keresztség szentségére áhítattal kell tekintenünk. Egy szertartás, amelyben maga az Úr Jézus is részt vett, nem méltányolható. Egy olyan szertartást, amelynek az Egyház nagy Feje alávetette magát, mindig tiszteletreméltónak kell lennie hitvalló keresztények szeme.” –  JC Ryle

30. – Honnan jöttem? – kérdezte édesanyját a gyerek. – Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal szólt:
– Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.

Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt.
Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben, hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.

Rabidranath Tagore: Anyaság

Összeállításunkban igyekeztünk úgy válogatni, hogy vallásosabb és „világibb” családok számára is találjon megfelelő idézetet. Már csak egy kedves ajándék, és természetesen egy remekbe szabott öltöny kell, és készen is áll a keresztelőre! Ez utóbbiban szívesen segítünk Önnek üzletünkben, ahol szakértő kollégáink adnak személyre szabott tippeket, hogy melyik évszakban mit érdemes viselni egy ilyen jeles alkalomra.

Ha más alkalmakra is szeretne szívhez szóló idézeteket, ajánljuk korábbi cikkeinket:

Ha azt szeretné tudni, hogy mit illik felvenni egy keresztelőre olvassa el erről szóló írásunkat is:

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0