Oldal kiválasztása

Öltönyvásárláson gondolkodik? Kattintson ide!

Szalagavató szülői öltözet: mit vegyünk fel erre az alkalomra?

Milyen a megfelelő szalagavatós öltözet a szülőknek? Cikkünkben felvonultatjuk azt az 5 lépést, amit nem szabad szem elől téveszteni, ha szülőként vesz részt a jeles alkalmon!

Fontos fordulópont az életben

A szalagavató egy középiskolás életének leghivatalosabb eseménye. A szalagavatóban az a különleges, hogy bár a fiatalok állnak a nagyközönség elé, nekik tűznek hivatalosan szalagot az öltözékükre, ők tartanak táncos vagy keringős bemutatót, a szülőnek is ki kell öltözniük, ezzel ünnepélyesebbé téve a hangulatot. Erre azért is van szükség, mert ez egy hivatalos esemény, egy olyan ünnepség, ami egy életszakaszt zár le. Ezt illik tisztelettel megünnepelni, elvégre a gyermek teljesítette az első 12 évet az oktatásban. A másik ok, hogy az ünnepeltek igazán díszes ruhákban vannak, így nem igazán mutat jól, ha Ön alulöltözi őket. 

szalagavató szülői öltözet
Forrás: Canva

Szalagavató szülői öltözet anyáknak és nagymamáknak

Az édesanyáknak, nagymamáknak két irányba is meg kell felelnie: a gyerek és a többi szülő felé. A szalagavatók általában téli hónapokra esnek, ami magával hozza a szolidabb, jobban takaró öltözködést. Fontos tudni, hogy még ha teljesen túlfűtött, beltéri teremben is kerül megrendezésre a jeles esemény, akkor is kerülni kell a feltűnő dekoltázsokat vagy a lábvillantást. A tinédzserek a legkeményebb, legkritikusabb közönség, és ha kínosan érzik magukat, mert egy fiatal anyuka a 18 éves lányok közé is beillene az öltözékével, akkor feszengeni fognak, ami magával vonzza a kellemetlen viselkedést is. Természetesen nem arról van szó, hogy mindent takaró öltözékbe kell bújni, de egy elegánsabb irányt érdemes választani, olyasmit, amit fel lehet venni kamaszfiúk társaságában is. A blézer tökéletes választás, különösen, ha valamilyen pasztellszínben tündököl.

Színekben kerülje a teljesen feketét, néhány vidámabb árnyalattal feldobhatja a viseletét. Kerülje a túlzottan magas sarkú és tűhegyes orrú cipőket, inkább a visszafogottabb darabokat részesítse előnyben.

Szalagavató szülői öltözet apáknak és nagypapáknak

Ez az apák nagy napja. Bizony, itt különösen igaz, hogy az ő öltözetük rendkívül fontos, különösen, ha lányuk van, hiszen a fiatal lányokat az édesapjuk is táncba hívja. Ilyenkor az apukák büszkén feszíthetnek a lányuk ruhájához leginkább illő ruhadarabokban. Erre a jeles alkalomra igazán érdemes egy kiegészítőkkel díszített öltönyt választani, mert – mint azt nem győzzük hangsúlyozni – a kamaszok a legkeményebb kritikusok. Mutasson példát a fiataloknak, hogy miként lehet egy elegáns szettet méltósággal viselni! A fekete öltönnyel nem lehet melléfogni, ha azonban kicsit különlegesebb megjelenést szeretne, akkor előkerülhetnek a sötétkék, vagy akár a barna zakók is, amikhez természetesen ne felejtsen el hozzáillő cipőt is választani!

Milyen kiegészítőket hordhatunk szülőként a szalagavatón?

A szalagavatón, mint minden hivatalos eseményen, két kérdés merül fel: hol rendezik, és mennyire lesz „szem előtt” az adott ruhadarab vagy kiegészítő viselője. Manapság egyre kevésbé szokás a szalagavatót díszes palotákban megszervezni, ahol a táncoló fiatalok szinte elvesznek a térben. Az előző évek kellemetlen változásai nyomot hagytak az iskolai rendezvények terén is, így manapság divatosabbak a kisebb, meghittebb események. Mivel sok találkozásra lehet számítani, érdemes elővenni a kreativitást, és néhány elegáns, szép kiegészítővel feldobni a szettet! Egy különleges varrású férficipő, egy elegáns pénztárca, egy mandzsetta vagy egy kifinomult nyakkendőtű a férfiaknál, esetleg egy melltű szép ékszer tud lenni. A hölgyek esetében akár a cipő is lehet ékszer, amennyiben egy kicsit díszesebb, de nem hivalkodó darabot választ.

Milyen cipőt viseljen?

A cipő ugyan nem tűnik fontosnak elsőre, mégis komolyan meghatározza az öltözet harmóniáját. Magyarországon és a Európában ritkán illik – főleg zárt helyen – kalapot viselni, így bizton állítható, hogy ami az angoloknak a kalap, az a magyaroknak a cipő. Ez határozza meg az ember ízlését, ez adja meg az egész öltözet „koronáját”. Segítségével kifinomultabb, harmonikusabb lehet a megjelenés. Bármilyen gyönyörű ruhaköltemény is silánynak és olcsónak hat, ha nem egészül ki egy megfelelő színű, anyagú, magasságú cipővel.

Bár a gyerekek imádják a „mindent is” tornacipővel ötletét, ez az ötlet nem működik egy szalagavató esetében, különösen a felnőttek körében. A szülőknek példát kell mutatniuk az öltözködésben is és végig méltósággal kell viselniük az elegáns cipőt, még akkor is, ha a rendezvény maga egy sportcsarnok műanyag székein zajlik. A jó hír az, hogy az elegancia mára már nem a kényelmetlenség édestestvére! Egy jól kialakított cipő nem nyom, nem kényelmetlen és nem töri fel a lábat. Az urak mindig elegáns cipőben, míg a hölgyek finoman díszített, enyhén magassarkú cipőben jelenjenek meg.

És ami utána van: mit illik viselni a banketten?

A bankett már egészen más esemény, ami kicsit kötetlenebb. Ha a szülői pár vagy a tágabb család hivatalos a bankettre is, akkor már trükkösebb az öltözködés. Hogy miért?

A szalagavató egy formálisabb esemény, ezért a szalag tűzésének eseményét zártabb, visszafogottabb ruhával illik megtisztelni. A banketten azonban a családtagok kellően visszafogottan, de szabadabban öltözhetnek. Itt már elfogadott egy ejtett vállú, hosszúujjú és -aljú ruha is, amit a megelőző eseménysorozaton egy elegáns blézerrel lehet még alkalomhoz illővé varázsolni. A bankett valójában nem más, mint egy hivatalosabb estély, ahol a fiatalok kicsit együtt lehetnek, a szülők pedig megmutathatják, hogy miként illik viselkedni egy hivatalos esemény során.

Bankett buli – mit illik viselni, ha hivatalosak a táncba?

A szalagavató és a bankett egyfajta belépő a felnőttkorba. A fiatalok az est után gyakran kibérelnek egy táncos helyszínt és mulatnak, nem ritkán hajnalig. Van, hogy erre a fiatalabb családtagok, vagy a szülők maguk is hivatalosak. Mielőtt a család visszavonulót fújna és hagyná az érettségiző középiskolásokat egy nagyot bulizni, érdemes ezen az eseményen is képviselni a családot és az igényes viselkedést. A fiatalabbak testvérek, rokonok, meghívott barátnők, unokatestvérek erre az eseményre már vehetnek nyugodtan egy lazább, nyitottabb koktélruhát a jóízlés határán belül, azonban a szülők számára azonban még itt is a zártabb öltözködés javallott.

Milyen színeket illik felvenni szülőként vagy családtagként a szalagavatóra?

szalagavató öltözet szülőknek
Forrás: Canva

A szülői öltözetet legkönnyebben úgy értelmezheti, ha úgy gondol rá, mint egy olyan esküvőre, ahová vendégként hivatalos: az öltözék pompázhat bármilyen színben, de a teljesen fekete, teljesen fehér vagy teljesen piros/bordó ruhákat mind a hölgyek, mind az urak kerüljék. Egy monokróm, hófehér ruha magára von minden figyelmet (ahogy a fekete és piros ruhák is). A szalagavató is pont ugyanazon szabály mellett működik, mint egy esküvő: nem illik elvonni a figyelmet teljesen arról, akiért van. Ne öltözze túl a gyerekeket!

A szalagavatóra összeválogatott öltözéket sok minden befolyásolja. Az, hogy szülőként mi a megfelelő öltözet, függ attól, hogy milyen események várhatók, hány éves és milyen helyszín lesz. A fenti tippek figyelembevételével biztosan nem nyúl majd mellé!

A szalagavatóhoz további segítséget kaphat korábbi cikkeinkből:

AJÁNDÉKBAN KAP EGY 100% PAMUT, FEHÉR PÓLÓT VAGY EGY ELEGÁNS NYAKKENDŐT!

Minden új feliratkozónk ajándékba kap egy 100% pamut pólót vagy egy elegáns nyakkendőt, melyet boltunkban személyesen vehet át, akár vásárol, akár nem!

Regisztrált vásárlóink az éppen aktuális ajánlatainkon túl, sok hasznos információhoz, extra kedvezményekhez juthatnak.

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0