A szalagavató ajándék általában kisebb, egyszerűbb, mint a ballagás, sokan mégis bajban vannak, hogy mit adjanak. Íme 50 ötlet, ha bizonytalan!
A szalagavató egy fontos állomása a középiskolás éveknek. Azonban míg a ballagási szokásokkal szinte mindenki tisztában van, addig csak nagyon kevés szó esik a szalagavatóval kapcsolatos hagyományokról. Ez az esemény az első jele annak, hogy a végzős osztály a tavasszal elhagyja az iskolát, és a felnőtté válásnak is egy fontos állomása.
Ugyanúgy szokás ajándékot adni, mint a ballagásra – de vajon mit adjon, ha nem akar kis borítékot csúsztatni a végzős zsebébe? Általánosságban elmondható, hogy érdemes olyan tárgyat adni, amit a diák a későbbiekben tud majd használni, és amire véndiák korában is szívesen visszaemlékszik. Általában a ballagási ajándék szokott nagyobb lenni, így a szalagavatóra nem kell túlzásokba esni: átlagosan 10.000 Ft körüli összegben érdemes gondolkodni.
Szalagavató ajándékölteket fiúknak
1. Nyakkendő: kiváló ajándék minden fiúnak, hiszen ezt akár a ballagáson, vagy a jövőben egy állásinterjún is tudják viselni.
2. Ing: a nyakkendőhöz hasonlóan egy kiemelkedő minőségű ing is jó választás, praktikus és szimbolikus egyben
3. Mandzsettagomb: jó kiegészítője lehet a meglévő öltönynek, komolyabb, felnőttesebb megjelenést kölcsönöz a viselőnek.
4. Kölni: a jó illat mindenféleképpen hozzájárul az elegáns megjelenéshez.
5. Zokni: divatosak a vicces és mintás zoknik, amelyek biztosan nagy sikert fognak aratni.
Szalagavató ajándéköltetek lányoknak
6. Szalagavató ruha: a szalagavató után a banketti ruha mindenféleképpen hasznos ajándék, de érdemes a hölggyel egyeztetni a ruha fazonját, színét illetően.
7. Smink: egy-egy márkásabb rúzsnak, jó minőségű sminkpalettának is biztosan hasznát fogja venni a ballagó.
8. Körömlakk: olyan ballagónak kitűnő választás, aki szereti a körmét festeni. Érdemes ebből is egy egész készletet venni, és becsomagolni egy díszdobozba.
9. Cserepes virág: szép ajándék, hiszen ha megfelelően gondozzák, akkor a virág évekig méltó emléke lehet a szalagavatónak.
10. Ajándékutalvány: egy ruhaboltba vagy könyvesboltba szóló utalvány is hasznos ajándék lehet, hiszen ekkor az ajándékozott azt választ, amit csak szeretne.
Vicces ötletek szalagavatóra
11. Vicces trófea: egy „gratulálok a rosszul sikerült szalagavató tánchoz” feliratú trófea például még évek múlva is derűt csalhat az ajándékozott arcára.
12. Hamis bizonyítvány: ez lehet egy fordított bizonyítvány (például csupa rossz jegy, ha a ballagó amúgy kitűnő tanuló), vagy egy képzeletbeli tárgyakból összeállított oklevél (például reggeli felkelés: elégséges, szülők idegesítése: kitűnő)
13. Plakett: egy családtagok, vagy barátok által aláírt, vicces idézettel ellátott plakett örök emlék, amit kitehet a polcára később a kollégiumban vagy az albérletben is.
14. Póló: bármilyen vicces kép, vagy figurát ábrázoló póló is remek választás.
15. Kulcstartó: egy vicces kulcstartó azért jó ajándék, mert mindennap használja az ajándékozott, így gyakran eszébe jut majd a szép emlék.

Hobbihoz kapcsolódó ajándékok szalagavatóra
16. Sportfelszerelés: hasznos, ha olyan ajándékot ad, amit a ballagó az edzéseken vagy a versenyeken mindig használni tud.
17. Kotta: ez zenésznek soha sem lehet elég kottája, így biztosan örülni fog neki.
18. Szakirodalom: az érdeklődési körének megfelelő könyvek mindenképpen örömöt fognak okozni, és a továbbtanulásban is nagy segítséget jelenthetnek.
19. Sportbérlet: az edzőtermi bérlet nem olcsó, így hasznos ajándék, ha a végzős számára fontos a testmozgás.
20. Magazin előfizetés: bár ma már a legtöbbet az interneten tájékozódunk, ez nem pótolhatja az érzést, ahogy egy magazint lapozgatunk, így különleges ajándék lehet.
Tanuláshoz kapcsolódó ajándékok szalagavatóra
21. Érettségire felkészítő könyv: nagyon hasznos, hiszen így nem éri a tanulót semmilyen meglepetés élete első komoly megmérettetésén.
22. Számológép: egy komolyabb számológéppel a matematika érettségi sem jelent gondot.
23. Az érdeklődési körbe tartozó könyvek: legyen az sci-fi vagy szépirodalom, bármilyen könyv jó választás, ami ballagót érdekli.
24. Tanfolyamok: egy érettségire vagy felvételire felkészítő tanfolyam olyan diáknak lehet jó, akinek egy kis extra segítségre van szüksége, vagy különösen nehéz egyetemre készül.
25. Iskolaszerek: a különleges füzeteknek, szép tollaknak nem csak a középiskolában, de majd az egyetemen is hasznát veszi a diák. Ezekkel ráadásul a tanulás is könnyebben megy!
Kreatív ötletek, különleges ajándékok
26. Kézzel készített dolgok: egy DIY ajándéktárgy mindig megható, hiszen nem csak tárgyat ajándékoz ilyenkor, hanem az időt, gondoskodást is, amit az elkészítésre szánt.
27. Vers: az alkalomhoz illő saját vers biztosan maradandó élmény, főleg, ha különlegesen szép papírra, vagy vászonképre nyomtatja.
28. Bögre: az egyedileg díszített bögre különleges és egyben hasznos is, ami – megfelelő mennyiségű kávéval vagy teával feltöltve – a tanulásban is segíteni fog.
29. Közös, személyes történetre utaló tárgyak: jó ajándék, amire nem feltétlenül kell sokat költeni, itt inkább a közös élmény, az eszmei érték a fontos.
30. Személyre szabott tárgyak: egy gravírozott toll, egy egyedi póló, falióra, sőt, akár fényképes, feliratos mécsestartó is lehet. Olyat válasszon, ami közel áll az ünnepelthez, és hasznát veszi!
Élményajándékok
31. Utazás: új élményt ad, új embereket ismerhet meg, világot láthat, más kultúrákba pillanthat bele –mindig kiváló ajándék!
32. Élményfestés: az érettségi körüli feszültség előtt egy közös, családi élményfestés jó stresszoldó lehet, az elkészült kép pedig örök emlék lesz.
33. Ünnepség: a szalagavató utáni baráti vagy családi ünnepség segít méltóképpen elbúcsúztatni a középiskolás éveket.
34. Továbbtanulási tanácsadás: hasznos lehet mindenkinek, akik nem tudják, hogy mit is tanuljanak a középiskola után.
35. Koncertjegy: ha tudja, mi a diák kedvenc együttese, akkor ezzel egészen biztosan nem fog mellényúlni!

Ékszer, mint szalagavató ajándék
36. Nyaklánc: fiúknak és lányoknak egyaránt jó választás, hiszen ezt bármilyen alkalomra tudja használni. Lehet egy egyszerűbb darab, amit a mindennapokban viselhet, vagy egy különlegesebb, amit a ballagásra, más alkalmakra vehet fel.
37. Karkötő: szintén mindkét nemnek kiváló választás, gravírozással még egyedibbé teheti.
38. Fülbevaló: lányoknak egy hangsúlyos, különleges darab igazán szép ajándék lehet.
39. Gyűrű: fiúknak a pecsétgyűrű a felnőtté válás jele lehet, a lányok esetében egy drágább, különlegesebb darab pedig a nőiesség szimbóluma.
40. medál: egy gravírozott, személyre szabott emlékmedál is jó ajándék, ha a ballagónak már van valamilyen, napi szinten viselt nyaklánca.
A felnőtté válás és elismerés jele: ajándékozzon befektetést a szalagavatóra!
41. Befektetési arany: mindenféleképpen hasznos ajándék, hiszen az aranyra mindig magas a kereslet, és jó eséllyel profittal tudja majd a ballagó értékesíteni a szalagavatóra kapott aranyat.
42. Részvény: az aranyhoz hasonlóan kiváló ajándék lehet, hiszen akár kise befektetéssel is nagy nyereségre lehet szert tenni.
43. Érme: a ritka érmék értéke az évek során csak növekedni fog, ezért ez az egyik legbiztosabb befektetés.
44. Befektetési alapok: nagyszerű ajándék, hiszen nem pénzt ad a ballagónak, hanem egy olyan alapot amit ő maga kezelhet, és később lakásvásárlásra, vagy egyéb nagyobb beruházásra lehet használni. A jó hír, hogy az ilyen megtakarítási alapok már a párezer forinttól elérhetőek.
45. Kriptovaluta: az elmúlt évek nagy pénzügyi robbanása a kriptovaluta. A befektetési alapokhoz hasonlóan a kriptovalutákhoz is akár párezer forinttól hozzá lehet jutni, és ha szerencsés, akkor éveken belül a befektetés megtöbbszörözhet.
Apró ajándékok szalagavatóra
46. Virágcsokor: klasszikus ajándék, amibe kis meglepetéseket is bele lehet köttetni.
47. Csokoládé: szinte nem lehet hibázni a csokoládéval, hiszen ezt majdnem mindenki szereti – de a biztonság kedvéért érdemes kipuhatolni a ballagó ízlését!
48. Lufi: a virágokhoz hasonlóan a lufi is jó ajándék. Sok gyártó kifejezetten a szalagavatókra is gyárt lufikat, így széles a kínálat a viccestől a meghatóig.
49. Plüssfigura: szép, maradandó ajándék. Sokszor a ballagó kedvenc állatát, vagy rajzfilmfiguráját ábrázolja, illetve gyakori még az okos bagoly, a tudás szimbóluma.
50. Fénykép: a diák nagy valószínűséggel más városban fog majd továbbtanulni, így a közeli családról készült képnek biztosan kiemelt helye lesz a kollégiumi szobában, vagy az albérletben.
Ha gyermeke szalagavatójára készül, és bizonytalan abban, hogy mit vegyen fel olvassa el ezt az írásunkat:
Gyakran Ismételt Kérdések
A szalagavató ajándék szinte bármi lehet: kézzel készített apróság, ékszer, emlék, élményajándék, virágcsokor, vagy csokoládé. Érdemes kipuhatolnia, mi az, amit a ballagó nagyon szeretne, vagy amire éppen nagy szüksége lenne.
A legjobb és leghasznosabb ajándék fiúknak a jó minőségű nyakkendő vagy ing, esetleg egy mandzsettagomb, vagy pecsétgyűrű: ezek mind hozzájárulnak a komoly, férfias megjelenéshez, hiszen a szalagavató a felnőtté válásnak egy fontos állomása.
Egy szép, különleges szalagavató ruha, ékszer, professzionális sminkkészlet mind szép ajándék lehet, bár érdemes kipuhatolni előtte a lány ízlését. Ha bizonytalan benne, mire is vágyik, adjon ajándékutalványt, amit kedve szerint felhasználhat!
0 hozzászólás