0 Termék
Oldal kiválasztása

Öltönyök meghökkentő árakkal...

Piros csokornyakkendő: hogyan, hova illik viselni?

Ha a férfi elegancia terén létezik kirívó viselet, akkor az minden bizonnyal a piros csokornyakkendő. Ez tipikusan az a kiegészítő, amit ha megfelelően visel az ember, elképesztő módon fel tudja dobni az öltözködését, ellenkező esetben viszont akár nevetségesen is hathat. Hogy az utóbbira semmiképpen se kerülhessen sor, az alábbi bejegyzésben alaposan körüljárjuk az ezzel kapcsolatos tudnivalókat és tanácsokat.

Miért különleges a piros csokornyakkendő?

A piros csokornyakkendő számos szempontból különleges. Már önmagában a szín is az, hiszen a piros hagyományosan a szenvedély, a szerelem és az energia jelképe, így a romantika és a heves érzelmek tökéletes szimbóluma. Ezzel együtt ez az erős, feltűnő szín remek módja lehet annak, hogy kiemelkedjen a tömegből, és felhívja magára a figyelmet.

A csokornyakkendő minden esetben az igazán elegáns szettek kiegészítője, így e kettő kombinációja bizony igen komoly hatással bír a megjelenést illetően. Megfelelő kiegészítők és szabályok betartása mellett akár egy lazább stílus mellé is tökéletesen belefér a viselése.

piros csokornyakkendők
Forrás: Canva

Mik a piros csokornyakkendő viselésének szabályai?

A csokornyakkendő viselésére komoly szabályok vonatkoznak, amelyek természetesen a piros színű verzióra is érvényesek, sőt, a feltűnő árnyalat még szigorúbbá teszi ezeket adott esetben.

Ez a kiegészítő minden esetben formális vagy ünnepi eseményeken viselendő, így remek választás lehet esküvőkre, üzleti vacsorákra, gálákra és hasonló alkalmakra – természetesen jól megválasztott színek és ruhadarabok mellett. A piros csokornyakkendő például jól passzol a fekete vagy sötét színű öltönyhöz. Ami fontos, hogy ezt a kiegészítőt mindenképpen helyesen megkötve kell viselni, erről itt írtunk korábban:

Milyen stílushoz illik?

Ahogy már fentebb is említettük, leginkább az elegáns és formális stílushoz passzol ez a kiegészítő, ahol remekül kombinálható fekete, sötétkék vagy sötétszürke öltönyökkel is. Ha az esemény jellege engedi, kipróbálhat merészebb összeállításokat is, például egy színesebb zakóval vagy különleges mintázatú inggel.

Fehér inggel is jól mutat, de a fekete vagy sötétkék nadrág is remek választás lehet mellé. Sőt, jöhetnek az árnyalatban passzoló piros kiegészítők (például díszzsebkendő) is, amik remekül feldobják az összképet. Ha esküvői vendégként keres ötleteket az öltözékhez, ebből a bejegyzésből érdemes ihletet merítenie:

Természetesen nem maradhat ki a sorból az ünnepi hangulat sem, így karácsonykor, Valentin-napon vagy már hasonló eseményhez kötődő rendezvényre bátran felveheti a piros csokornyakkendőt, biztosan hatalmas sikere lesz!

Hangsúlyozandó, hogy bár a csokornyakkendő alapvetően elegáns viselet, a piros szín miatt lehetőség nyílik a lazább stílussal való kombinációra is. Így felvehető például farmerrel vagy chinos nadrággal is, sőt, a retro vagy vintage stílushoz is remekül passzolhat. A piros csokornyakkendő lehetőséget teremt arra, hogy kreatív és stílusos megjelenést alkosson. Éppen ezért érdemes kísérletezni és megtalálni azt a kombinációt, amely a leginkább tükrözi a saját stílusát és illik az adott eseményhez vagy helyzethez.

Miért nagyon fontos a megfelelő színárnyalat?

A piros csokornyakkendő színének összhangban kell lennie az öltöny vagy más ruhadarab színével. Például egy sötétpiros csokornyakkendő jól mutathat fekete vagy sötétszürke öltönyhöz, míg egy élénkpiros csokornyakkendő egy kék alapruházathoz lehet jó választás. Ezen felül az esemény jellege is befolyásolja a színválasztást. Formális esemény esetén a sötétebb, elegánsabb, sötétebb, bordós-piros árnyalatok jelenhetnek meg, míg egy laza, hétköznapi összejövetelnél az élénkebb vagy könnyedebb színek is megfelelőek lehetnek.

Fontos figyelembe venni a színkontrasztot is az öltözékben. A piros csokornyakkendő színének kontrasztot kell képeznie az ing és az öltöny színével, hiszen így tud kiemelkedni a nyakkendő és betölteni a funkcióját. Emellett természetesen az időjárás és az évszak is szerepet játszhat a színválasztásban. A téli hónapokban sötétebb, mélyebb piros árnyalatok bizonyulhatnak jobb választásnak, míg a tavaszt és a nyarat inkább élénkebb, frissebb színekkel lehet feldobni. Végül, de nem utolsósorban szót kell ejteni a személyes színprofilról is. Színtípusa, bőrszíne és hajszíne is befolyásolja, hogy melyik piros árnyalat áll Önnek jól!

piros csokornyakkendő piros öltönyhöz
Forrás: Canva

Piros csokornyakkendő: mekkora méretet érdemes választani?

A csokornyakkendő méretének kiválasztása egyéni preferenciáktól, testalkattól és öltözéktől is függ. Azonban néhány általános iránymutatás segíthet a méret megválasztásában.

  • Lássuk először a szélességgel kapcsolatos tudnivalókat! Ezek a nyakkendők általában 7,5 és 10 centiméter szélesek. Minél szélesebb, annál klasszikusabb megjelenést kölcsönöz. Azonban arra javasolt ügyelni, hogy a szélesség arányban legyen a mellkas méreteivel, valamint az öltöny vagy a zakó gallérjának méreteivel.
  • A hosszúság (kibontott állapotban) általában 140 és 150 centiméter között változik. Értelemszerűen testesebb férfiaknak a hosszabb csokornyakkendő lehet a megfelelő, ami a vastagabb nyakat is átöleli, míg az alacsonyabb emberek inkább rövidebb méretet érdemes választani, hogy ne lötyögjön majd megkötött állapotban.

 A csokornyakkendő méretét befolyásolhatja az alkalom jellege és a stílus. Formálisabb eseményekhez gyakran választanak szélesebb csokornyakkendőt, míg laza, hétköznapi megjelenéshez a keskenyebb is tökéletes lehet.

Hova és hogyan illik a piros csokornyakkendő viselése?

A piros csokornyakkendő viselése és a helyes kombináció kiválasztása függ az alkalomtól, a dresszkódtól és az egyéni stílustól egyaránt.

  • Formális események és üzleti alkalmak esetén ha belefér a megjelenésbe a piros csokornyakkendő, akkor mindenképpen sötét zakóval illik azt felvenni. Ügyeljen arra, hogy az öltözködése ne legyen túl feltűnő, így ha lehet, válasszon visszafogottabb piros árnyalatokat.
  • Ha valamilyen lazább alkalomról van szó, akkor a piros csokornyakkendő remek választás lehet, különösen farmerrel vagy chinos nadrággal, egyedi zakóval vagy éppen színes inggel kombinálva.
  • Ha pedig szeretné becsempészni ezt a kiegészítőt a hétköznapi öltözékébe is, válasszon egy könnyedebb anyagú típust, amit laza csomóval köt meg. Telitalálat lesz akár hétköznapokra vagy egy esti, baráti találkozóra is!

A fentiek kapcsán mindenképpen fontos hangsúlyozni azt, hogy az öltözködési szabályok változhatnak az esemény jellege és az adott kultúra szerint is. Érdemes mindig figyelembe venni az ezzel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat úgy, hogy közben ki tudja fejezni a saját stílusát is!

Ha bizonyatalan benne, hogyan is illeszthetné be elegánsan és stílusosan a piros csokornyakkendőt öltözködésbe, kérjen bátran ingyenes tanácsadást tőlünk:

Öltözködési tanácsadás jelentkezési lap

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ezek is érdekelhetik még…