Tartalom
A szín az öltözködés alapja. Bármilyen ruháról is legyen szó, az első dolog, amit észreveszünk, az természetesen a ruházat színe. Muszáj tisztában lenni azzal, hogy a különböző színek milyen jelentéssel bírnak, ha a megfelelő üzenetet akarjuk közvetíteni. Bár mára már fellazultak a színeket illető szabályok, de tudat alatt még mindig ugyanazokat a mintákat követjük, és a körülöttünk lévők megítélése sem változott az egyes színekről.
Ebben az útmutatóban megismerheti a főbb színek jelentését, hogy mikor melyiket érdemes használni, illetve a női és férfi öltözködésben fellelhető szerepüket is. A színek sokkal többet számítanak az öltözködésben, mint az elsőre gondolná, hiszen mindenkinek megvannak az általános asszociációk, amelyeket az egyes színekkel azonosítanak.
Miért fontos tisztában lenni azzal, hogy mi a színek jelentése az öltözködésben?
A színek pszichológiai hatást gyakorolnak az emberekre, még akkor is, ha nincsenek vele tisztában. Mivel mindenhol jelen vannak az életünkben, így a történelem során elkezdtük őket bizonyos tulajdonságokkal azonosítani. Ugyan ezek az asszociációk kultúránként eltérhetnek, ettől még viszonylag hasonló a megítélés a világ legtöbb pontján.
Individuális szinten is van a színeknek jelentése. Ha egy színt a magáévá tesz, gyakran viseli akkor az könnyen karakterének meghatározó elemévé válhat. Ezzel együtt a fizikai adottságai, mint a bőrének tónusa vagy a hajának színe meghatározzák, hogy mely színek passzolnak Önhöz, mely árnyalatok használatával hozhatja ki magából a legtöbbet.
Színek jelentése: melyik színnel mit üzenünk?
Piros
A piros és különböző árnyalatai az erő és szerelem színei. Nagyon erőteljes színtípusok közé tartozik, ezért rendkívül óvatosan kell bánni vele. Teljes egészében piros ruhát maximum elvétve lehet látni nőkön filmekben, jellemzően a csábításnak a legmarkánsabb jele. Azonban ez a szín annyira magára vonja a figyelmet, hogy a valóságban szinte soha nem találkozunk nagyon piros ruházattal.
A piros inkább kiegészítő szín, főleg a férfiak esetében. Ebből csak egy csipetnyit szokás viselni. Mondjuk egy öltönyhöz egy vörös nyakkendőt vagy zsebkendőt, esetleg derékkötőt, de véletlenül sem túl hivalkodót. Inkább sötétebb öltözékekkel érdemes kombinálni, de a világosabb színösszetételekkel is működhet. Konkrétan piros ritkán fordul elő a férfiruházatban, inkább a mélyvörös, vagy a bordó a jellemző.
-
Akciós termékB – Bordó, slim ing7 990 Ft – 8 590 Ft
Barna
Gyakorlatilag a férfiak ruhatárának alapját képezi a barna szín. A legjellemzőbb föld szín, rendkívül jó választás azoknak, akiknek az adottságaihoz igazán illik. Nem külön szín, valójában a narancssárgának egy sötétebb árnyalata, de a természetben annyira sokszor találkozhatunk a vele, hogy rendkívül jól megállja a helyét önmagában is. Egyéb föld színekkel kombinálva az egyszerű elegancia totális megtestesítője, ráadásul a legtöbb bőr ruházat is a barna valamelyik árnyalatában lesz megtalálható.
Narancs
A narancssárga szín az itt felsoroltak közül talán a legbohémabb. Kifejezetten ritka, hogy narancssárga színnel találkozzunk a nyugati kultúrák öltözködésében, inkább keleten jellemző viselet. Erre a színre is az vonatkozik, mint a pirosra, szinte csak kiegészítőként használatos, de talán még óvatosabban érdemes használni.
Fehér
A fehér a tisztaság és az ártatlanság szimbóluma, a feketének az ellentéte. Aláöltözeteknél, illetve nyári ruházatoknál igazán elterjedt. Ez veri vissza legjobban a fényt, ezzel ez biztosítja a legjobb lehűlési lehetőséget nyáron. A fehér ruháknak tehát nem csak szimbolikus jelentésük van, de praktikus jellegük is.
A fehér ruhák nagy hátránya, hogy elképesztően könnyen koszolódnak. Éppen ezért a tiszta, fehér viselet egyértelműen az igényességről árulkodik, arra utal, hogy viselőjének van ideje, türelme és persze megfelelő tudása arra, hogy a fehér fehér maradjon. Könnyen kombinálható szín, minden árnyalattal nyugodtan összehozhatja.
Fekete
A fekete nagyon hivatalos szín. Bár elég elterjedt tévhit, hogy a fekete a lehető leguniverzálisabb választás, ez valójában téves. A fekete különösen elegáns, így csakis a legfontosabb eseményekre szokás ténylegesen feketében megjelenni. Helyette érdemesebb inkább szürkében gondolkozni, ha esetleg a helyzet úgy kívánja. A fekete erőt és tekintélyt sugároz, ugyanakkor a legtöbb esetben már túl sok.
Ha öltönyökről vagy estélyikről van szó, akkor a fekete kifejezetten előnytelen választás, csak esküvőre, temetésre, vagy egy esetleg egy black tie eseményre felel meg, rendszerint fehér inggel kombinálva. Általánosabb közegben túl sötét, a sötétkék vagy sötétszürke választás sokkal előnyösebb.
A hétköznapokban természetesen már többször előfordul egy fekete farmernadrág vagy egy fekete pulóver, de ezekkel is érdemes óvatosnak lenni. Sok esetben nem mutat túl jól, és könnyen el tud nyomni minden más színt. Ezért szokás feketét általában fehérrel kombinálni, a maximális kontraszt elérése érdekében.
Szürke
A szürke egyes árnyalatai sokkal változatosabban hasznosíthatók, mint a fekete-fehér összeállítások. Egy szürke ruhadarab bármivel kombinálható, de a teljesen szürke öltözetet érdemes elkerülni, mert az monoton és unalmas lesz. Konkrétan szürke lesz a megjelenése.
Ha nem tudja eldönteni, milyen színű legyen az öltözékében az egyik ruhadarab, akkor a szürke a legbiztonságosabb választás. A feketével ellentétben a szürke vagy sötétszürke árnyalatok nem kreálnak akkora kontrasztot a többi színnel. Igazából olyan ’semmilyen’, de ez nem rossz, ugyanis ettől válik kiváló kiegészítővé gyakorlatilag bármilyen szín mellé.
Kék
A kék szín bizalmat és megbízhatóságot sugároz, a szürke és a fekete mellett a kék szín adja a férfiak ruhatárának alapját. Az öltönyöknél a tengerészkék az egyik leggyakoribb árnyalat, míg az ingeknél általában a világoskék dominál.
Zöld
A zöld a nyugodtság színe, egyben a második legjellemzőbb föld szín. Más föld színekkel, például barnával együtt kombinálva rendkívül jó megjelenést biztosít.
Színek jelentése: mik számítanak férfias színnek?
A férfias színek közé jellemzően a visszafogottabb és sötétebb árnyalatok tartoznak. A férfiak öltözködéseben általánosságban nem jelennek meg a nagyon hivalkodó színek, bár időről-időre a trendekben felbukkan, de az elegáns megjelenésnek nem része. Pedig pár évszázaddal ezelőtt még a kifejezetten férfiasnak számítottak az olyan ruhák, amelyek ma már sok esetben a nőknek is túl soknak bizonyulnának, például a rózsaszín, az erős királykék, az arany és a sok díszítés.
A férfias öltözködésre ma már inkább a monokróm öltözködés, illetve a föld színek viselete a jellemző.
Mi a színek jelentése a női öltözködésben?
A nők esetében is ugyanaz marad a színek jelentése, mint a férfiak esetében, de náluk megengedőbb a divat és jobban játszhatnak az árnyalatokkal, illetve élénkebb ruhadarabokat is viselhetnek. A színek jelentése nem változik nemtől függően, pusztán mások a lehetőségek.
A legfontosabb azonban mindkét nemnél az, hogy találja meg azokat a színeket, amelyek jól állnak Önnek: passzolnak bőrszínéhez, hajának, esetleges arcszőrzeetének árnyalatához. Ebben szívesen segítenek kollégáink, csak foglaljon egy ingyenes időpontot:
0 hozzászólás