Békés Bence

A raktártól a HŰHA-élményig!

1990-ben születtem Budapesten, a Szabolcs utcai kórházban. Az első hat évemet Szokolyán töltöttem. Oda jártam óvodába is, a helyi szokolyai oviba. Voltak ott meghatározó barátaim, Tibi és Zsolti, és volt egy óvónénim, Ili néni, akire a mai napig emlékszem.

A szüleim végül úgy döntöttek, hogy iskolát kell váltanom. Így kerültem harmadik osztályban a Fóti Szabad Waldorf Iskolába. Ez az egyik legfontosabb fordulópont volt az életemben. Ott Zsuzsa néni lett az osztályfőnököm, és először azt éreztem, hogy nem javítani akarnak rajtam. Nem akarnak bántani. A Waldorfban kapott élmények, tapasztalatok és az a közösség nagyon mélyen formáltak.

Fiatalon nem volt bennem semmilyen komoly törekvés a kereskedelem, az öltözködés vagy a vállalkozás felé. Nem volt nagy tervem. Őszintén szólva tökéletesen elégedett voltam azzal, hogy iskola után mindennap addig Call of Duty-zok, amíg ébren bírok maradni. Nem volt bennem semmiféle nagy karrierkép vagy vállalkozói vízió, egyszerűen éltem a világomat.

Érettségi után felvettek a Kodolányi János Főiskolára, turizmus-vendéglátás szakra, ezzel egy időben, 2009 nyarán elkezdtem dolgozni a MrSale-ben, raktárosként. Aztán viszonylag hamar kiderült, hogy a főiskola engem baromira nem érdekel. Nem azért, mert rossz szak a turizmus-vendéglátás, hanem mert egyetlen pillanatra sem tudott igazán lelkesíteni. Egyre többször kaptam magam azon, hogy sokkal jobban érdekel az, amit munka közben tanulok és tapasztalok, mint az, amit az előadóteremben hallgatok.

Az eredeti terv persze pofonegyszerű volt: kellett valami meló a főiskola mellé, amiből ki tudom fizetni az iskolát, az albérletet, a kaját és a cigit. A szüleim boldogan fizették volna a tandíjat, de bennem volt egy jó adag dac. Úgy voltam vele, hogy ha én teremtem elő a pénzt, akkor még véletlenül se kérhetik számon a tanulmányi eredményeimet. Ez persze utólag nézve elég makacs gondolat volt, de akkor fontosnak tűnt.

A raktárban kezdődött minden

A MrSale-t a nagybátyám, Békés Zoltán alapította. Én alulról kezdtem: raktárban, dobozok, árufeldolgozás, rendszerezés, pakolás, mindennapi háttérmunka. Aztán három-négy év után raktárvezető lettem. Később, 2017-ben már Zolit követtem szinte árnyékként. Figyeltem, tanultam, kérdeztem, próbáltam megérteni nemcsak azt, hogy mit csinál, hanem azt is, hogy miért. Mi van egy-egy céges döntés mögött. Hogyan működik ez az egész: a MrSale Öltönyüzlet.

Az elmúlt lassan 17 évben nagyon sok mindent megtanultam az öltönyökről, az ingekről, a méretekről, a fazonokról, a színekről, az anyagokról és persze a mintákról is. Nem iskolában tanultam ezt a szakmát, hanem a raktárban, a boltban, éles helyzetekben, vásárlók mellett, és főleg a nálam sokkal tapasztaltabb kollégáimtól. Ma is rendszeresen fordulok hozzájuk kérdésekkel, mert még mindig vannak olyan területek, ahol érzem, hogy van mit tisztázni. A MrSale Magazinban olvasható szakmai cikkekben ezt az évek alatt összeszedett tudást és tapasztalatot próbálom a kollégáimmal együtt érthető, átlátható formába rendezni, hogy az is eligazodjon benne, aki nem ebben a világban él nap mint nap.

A legnagyobb szakmai fordulópont 2019. január 1-jén jött el, amikor átvettem a cég teljes irányítását. Fájdalmasan őszinte leszek: iszonyatosan be voltam szarva. Lehet ezt szépen mondani, hogy „nagy felelősség volt”, meg „izgalmas kihívás”, de ez sokkal pontosabban leírja az érzéseimet. Egyszerre éreztem megtiszteltetésnek, tehernek, lehetőségnek és olyan feladatnak, amihez nem tudtam biztosan, hogy elég vagyok-e.

Január 2-án reggel, amikor mentem be a boltba, azon gondolkodtam, mit fogok mondani a csapatnak az első reggeli meetingemen. Olyan idegesség és lámpaláz fogott el, hogy a teljes befelé útból és magából az eligazításból is alig maradt emlékem. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a Nyugati aluljáróban félre kellett húzódnom, mert ott helyben elhánytam magam az idegességtől. Na, ennyire voltam nyugodt és magabiztos cégvezető az első időszakban.

Aztán jött a Covid. Egy év cégvezetői tapasztalattal a hátam mögött. Az egy nagyon komoly menet volt. Nem szeretném romantizálni: nehéz volt, sokszor félelmetes volt, és volt benne bőven bizonytalanság. De a cég túlélte.

Amiért ez nem csak öltönyökről szól

A MrSale számomra azért ritka kincs, mert az itt dolgozó kollégáim szívüket-lelküket beleteszik abba, hogy a cégnek jól menjen a sora. Ez nem üres mondat. Én nap mint nap látom, mennyi munka, figyelem, türelem és emberi energia van abban, hogy egy vásárló végül jó érzéssel menjen ki az ajtón. Azt is látom a kollégáim arcán, amikor a legnagyobb jóindulat és a legjobb szándék mellett valami félremegy, és csorbul az a bizonyos HŰHA-élmény. Látom rajtuk a csalódottságot, mert valóban fontos nekik, hogy a vásárló elégedetten távozzon. Talán éppen ez mutatja meg a legjobban, mennyire szívügyük az, amit csinálnak.

És talán innen érthető meg az is, hogy számomra mit jelent a jó kiszolgálás. Nem egyszerűen azt, hogy valaki talál egy megfelelő méretű öltönyt, kifizeti, és hazaviszi. Nekem a jó kiszolgálás azt jelenti, amikor a vevő hűha-érzéssel távozik a boltból. Amikor nemcsak vett egy öltönyt, hanem kapott valamit: figyelmet, szeretetet, önbizalmat, egy jobb érzést saját magával kapcsolatban. Amikor úgy érzi, hogy fontos volt nekünk, és nem csak egy vásárló volt a sok közül. Az egyik legnagyobb visszajelzés számomra pedig az, amikor valaki ajánlásra érkezik. Mert az azt jelenti, hogy valaki odakint azt mondta: menj el hozzájuk, ott jó kezekben leszel.

Cégvezetőként az egyik hiányosságom, hogy a kollégáim finomabb érzelmi jelzéseit általában nem veszem észre időben, és az óvatos, virágnyelven megfogalmazott üzeneteket sem tudom olvasni. Én abból értek igazán, ha valaki pacekba megmondja, hogy mi van. Emiatt előfordul, hogy egy problémát később veszek észre, mint kellene. Tudom, hogy ha finomabbak lennének a receptoraim, sok helyzetre előbb tudnék reagálni. Ebben van még dolgom.

Egy kicsit visszaugorva az időben: húszévesen Budapestre költöztem, majd huszonkilenc évesen visszaköltöztem Fótra a párommal. Azóta már van egy kisfiunk, és bármennyire szánalmasan klisésen hangzik, ő a legfontosabb az életemben. Az ő kedvéért még a cigiről is leszoktam, pedig nagyon szerettem cigizni.

A család, a munka, a felelősség és a saját gyerekkori tapasztalataim együtt alakítják azt, ahogyan ma gondolkodom.