Tartalom
Akár szervezőként, akár résztvevőként, akár ünnepeltként készül az utolsó, féktelen bulizásra, ezek a legénybúcsú ötletek biztosan hasznosak lehetnek: íme az 50 legszórakoztatóbb, legvadabb tippünk, hogyan búcsúzzanak el az agglegénység szép éveitől!
A legénybúcsú a lánybúcsúval együtt már hagyományosan az esküvő előtti előkészületek része. Ez az utolsó este, amelyen a vőlegény kötetlenül, szabadon bulizhat még egy utolsót. Megünnepelheti, ugyanakkor elbúcsúztathatja ifjúkorát, mielőtt férj és családfő válik belőle. Ezt pedig érdemes alaposan kihasználni!
A legénybúcsúnak számtalan formája létezik már: egyestés, vagy akár egész hétvégés, szűk körű, vagy hatalmas társasággal ünnepelt, visszafogott vagy extrém. Ez mind csak attól függ, milyen a vőlegény vérmérséklete, hogyan élte addigi éveit. Fontos, hogy a legénybúcsú a vőlegény körül forogjon, az ő ízlésének kell megfelelni, a szervező tanúnak ezt illik figyelembe vennie!
Mire érdemes figyelni egy legénybúcsú szervezése során?
A legénybúcsú szervezése a legtöbb esetben a vőlegény tanújának feladata, azonban a baráti társaság is feloszthatja egymás közt a különböző feladatokat – főleg, ha nagy volumenű ünneplésre készülnek. A legénybúcsú lehet meglepetés, például a vőlegény elrablásával indítva, de lehet egy nyilvános esemény is. Mindkét esetben érdemes figyelni rá, hogy a menyasszony tisztában legyen a programtervvel (legalább nagy vonalakban), valamint arra is, hogy kellő távolságban legyen egymástól a házasodni készülő pár a búcsújuk alatt, elkerülve a kínos találkozások lehetőségét.
A legénybúcsú szervezésénél fontos, hogy mielőbb meglegyen a pontos létszám, ugyanis a programokat, a szállást, valamint az étel-ital ellátást is ez alapján szükséges kalkulálni. Amennyiben utazás is szerepel a legénybúcsú programjában, fontos ügyelni rá, hogy mindenki számára megoldott legyen az oda-visszaút, valamint arra, hogy a legénybúcsú után rendelkezésre álljon néhány nap az esküvő előtt a regenerálódásra, fókuszálásra. A legjobb, ha a legénybúcsút 1-3 héttel az esküvő előttre időzítjük, még jobb, ha összehangoljuk a lánybúcsúval.
Hol legyen a legénybúcsú?
A helyszín kiválasztását nagyban befolyásolják a tervezett programok. Érdemes tehát először átgondolni, milyen típusú programokon szeretnének részt venni. A legénybúcsú helyszíne lehet egy tó- vagy folyópart, erdő, egy hegyi faház, egy major, de lehet akár egy trópusi sziget, egy közeli tengerpart, lehet egy hajó, fesztivál, egy helyi kocsma vagy egy vadászház is – a lehetőségek száma szinte végtelen, csupán a képzelet és a pénztárca szab határt az ötleteknek.
Kiket érdemes meghívni?
A legénybúcsúra minden esetben legyen hivatalos a vőlegény legjobb barátja, barátai. Ha van fiútestvér, fiú unokatestvér, akkor illik őket is meghívni, rajtuk kívül pedig azokat a férfiakat, akikkel szoros jó viszonyt, barátságot ápol a vőlegény. Ilyen lehet egy régi osztálytárs, gyerekkori barát, de lehet akár kolléga, sőt, még nagybácsi vagy keresztapa is. Amennyiben pedig a vőlegény keresztfia, unokaöccse nagykorú már, természetesen őt is meg lehet hívni a legénybúcsúra. A vendéglista összeállításába nyugodtan beavathatjuk a vőlegényt is, nehogy kimaradjon valaki, akinek a jelenléte számára fontos lett volna.
Ahhoz, hogy egy igazán családias, jó csapat kovácsolódjon össze a lakodalom idejére, érdemes a menyasszony barátai, testvérei közül is meghívni néhány férfit, ezzel is elősegítve a későbbi jó viszonyt.
Hogyan lehet flottul megszervezni egy legénybúcsút?
Ahhoz, hogy a legénybúcsú során minden a terv szerint haladjon, elsősorban szükség lesz egy pontos, azonban élhető tervre. A túl szigorú menetrendet nem javasoljuk, ilyenkor ugyanis gyakrabban fordulnak elő konfliktusok a vendégek között. Hagyjunk mindenre elegendő időt, számoljunk a felkészülési idővel, valamint az étkezések utáni kisebb pihenőkkel, amikor a programokat szervezzük.
Több napos túra esetén hagyjuk el a korai ébresztőt és inkább a délutáni órákra szervezzünk aktív programot, hiszen az esték és éjszakák lesznek hangsúlyosabbak. Ügyeljünk rá, hogy a legénybúcsú idilljét ne zavarják meg feszült telefonhívások, otthoni problémák. Ha megoldható, jelezzük a feleségeknek/barátnőknek, hogy ebben a néhány napban vagy órában nélkülözniük kell majd párjukat – csak vészhelyzet esetén telefonáljanak. Hanyagoljuk a közösségi médiát, az üres órákra tervezzünk inkább beszélgetést, sütögetést, kirándulást vagy társasjátékot, amivel lekötjük a vendégek figyelmét.
Mi legyen a legénybúcsún a program?
A legénybúcsú programja nagyrészt az ünnepelt vőlegény vérmérsékletétől, életvitelétől függ, valamint attól, milyen hosszúra terveztük a legénybúcsút. Amennyiben vicces feladatokat is szeretnének teljesíteni, esetleg extra kedvezményekre, kedvességekre számítanak, érdemes egyenpólót csináltatni a legénybúcsúra, amely mindenki számára egyértelművé teszi a helyzetet, és nagyban megkönnyíti az ismerkedést is. Fontos, hogy a vőlegény kiemelkedjen a tömegből, és mindig tiszta legyen: ő már foglalt, de a csapat többi tagja szívesen gyűjt telefonszámokat.
A féktelen szórakozás kedvelőinek
Nézzük, hogy milyen programok ajánlottak a szórakozást kedvelő uraknak:
1.Kocsmatúra
A fővárosokban vagy agglomerációkban élők egyik kedvenc legénybúcsús programja. A város egy adott pontjából elindul a csapat egy előre meghatározott célhoz (amely sok esetben a legénybúcsú végét jelentő szállás), útközben pedig minden útjukba eső kocsmában isznak egy-egy korsó sört, vagy koccintanak egy-egy röviditallal. Ezt megspékelhetik még vicces feladatokkal minden helyen, hogy igazán élvezetessé tegyék az estét. Az ilyen alkalmakhoz érdemes programfüzetet csináltatni, amelyen bejelölhetik a bejárt útvonalat, emlékeket gyűjthetnek, később pedig remek tárgyi bizonyítéka lesz egy felejthetetlen estének.
2.Pókerparty
A szerencsejátékok közt leginkább kedvelt a póker, amihez külön termeket lehet kibérelni a legénybúcsú alkalmával. A játék izgalmasabbá tételéhez – ha a vőlegénynek belefér– lehet eszkort lányokat, táncosokat felbérelni, akik kellemesen megnehezítik a stratégiára való koncentrálást, de a győztest is jutalmazhatják.
3.Bowling vagy biliárd
Szintén népszerű legénybúcsús program, hiszen bérelhetnek hozzá saját termet/pályát, de játszhatják nyílt téren, bevonva a buliba akár idegeneket is, ezzel is növelve az élményt és a jó hangulatot. Több részre osztva a csapatot igazán jó versenyeket rendezhetnek, a vicces feladatokat, kihívásokat pedig ugyanúgy bele lehet építeni a játékba itt is.
4.Nagyvárosi bulizás
Elegáns öltönyök, drága pezsgők, csinos nők és limuzin – ez való egy igazi nagyvárosi legénybúcsúra. Limuzin helyett bérelhet a társaság egy ritka sportkocsit saját sofőrrel, hogy még feltűnőbb legyen a megjelenésük a város legnívósabb szórakozóhelyein.
5.Mozgó sörpad/Beer-bike
Az utóbbi évek legnagyobb slágere volt Budapesten. Adott egy kerekekre szerelt széles asztal két paddal és rekordmennyiségű sör. Az asztal alatt azonban egy kis fordulat várt a bulizni indulókra: a sörpad ugyanis akkor mozog, ha azt elegen tekerik! Ez a látványosság remek legénybúcsús program, hiszen egy helyen, de mégis mozgásban lehet a társaság, beszélgethetnek, ehetnek-ihatnak, és közben erőnléti feladatot is teljesítenek – már, ameddig sikerül.
6.Kalandtúra a városban
Készítsenek térképet a vőlegény kedvenc városáról vagy lakóhelyéről, és jelöljenek be rajta bizonyos látványosságokat, nevezetességeket, vagy a vőlegény számára fontos helyeket. Látogassák meg őket, és végeztessenek el különböző feladatokat a vőlegénnyel annak érdekében, hogy elnyerhesse felesége kezét.
7.Szabadulószoba
Az utóbbi években vált egyre népszerűbbé a baráti körökben, valamint céges csapatépítések céljából, de tökéletesen alkalmas egy legénybúcsúra is! Két csapatra osztva a társaságot izgalmas versenyhelyzet alakulhat ki, de kooperálva, egy csapatként is megoldhatják a rájuk váró feladatokat, miközben kijutni próbálnak a szorult helyzetükből.
8.Airsoft
Ha rajonganak a lövöldözős videójátékokért, és nem félnek a kihívásoktól, a harc tétje lehet maga a vőlegény vagy egy nemes cél, de az esküvő előtti növekvő feszültség levezetésére is kiváló program.
9.Paintball
Itt a fegyverek festékkel megtöltött golyókat lőnek ki, kisebb fájdalmat és kevesebb maradandó nyomot hagyva a testen – csupán az overál lesz színes a szétfolyó festéktől, ha valakit eltalálnak, no meg egy-két véraláfutást lehet még bezsebelni.
10.Lézerharc
Ha már túl közel az esküvő ahhoz, hogy kék-zöld foltokkal tarkítsák egymás testét, a lézerharc még mindig remek opció egy kis adrenalindús csapatharchoz. Béreljenek ki egy termet, küzdjenek egymás ellen, vagy csatlakozzanak más csapatokhoz, és dolgozzanak meg a győzelemért közösen!
Adrenalin-vadászoknak
Milyen programok illenek az adrenalint kedvelő urakhoz?
11.Vadvízi evezés
Akik szeretik az extrém sportokat és a természetet, a vadvízi evezést garantáltan élvezni fogják! Remek tanúbizonyságot tesz az erős baráti kötelékekről, ha csapatban dolgozva igyekeznek legyőzni a természet erejét. A kimerítő fizikai sport után egy erdei tisztáson sütögethetnek, beszélgethetnek a közelgő jövőről, tervekről.
12.Siklóernyő
A magaslati levegő kedvelői számára a siklóernyőzés kihagyhatatlan lehetőség – lepjék meg egy igazán különleges élménnyel a vőlegényt!
13.Bungee-jumping
Az ugrás akár jelképes is lehet: az előkészületek alatt épp annyira izgul az ember, mint az első randevú, a lánykérés, vagy éppen az esküvője előtt. Amikor a derekára rögzítik a hevedert, ugyanúgy érzi döntésének súlyát, mint az oltár előtt állva, az „igen” -re várva. Az ugrás közben feltöltődik adrenalinnal, akár csak az első csóknál, az eljegyzés pillanatában, vagy amikor már feleségének tudhatja menyasszonyát, az ugrás végén pedig éppen olyan széles mosollyal néz a világra, amellyel jövőbeli feleségét örvendezteti meg.
14.Ejtőernyős tandemugrás
Hazánkban az egyik legnépszerűbb tandemugró bázis csapata éppen a Balaton felett engedi ki tandempilótáit a helikopterből – persze nem kell aggódni, a landolás a tó partján történik, a szakemberek irányításával. Kérhetik azonban különböző formációk kipróbálását, mint például a kör kialakítása zuhanás közben, így az egész csapat kiválóan szórakozhat!
15.Sziklamászás
Meredeken emelkedő, rücskös sziklafalakon egyetlen hevederrel rögzítve mászni – olyan, akár az élet. Sosem tudhatjuk előre, pontosan milyen akadály kerül elénk legközelebb, csupán sejthetjük, és az egyetlen, akire számíthatunk közben, a társunk, aki a kötél rögzítéséért felel.
16.Kalandpályák
Tudta, hogy Magyarország nagyobb hegységei rejtett kalandokkal vannak tele? A hegycsúcsokon kialakított kalandpályák némelyike egy völgy felett átívelő száguldással ér véget egy szomszédos hegycsúcson. Próbálja ki, milyen érzés egyetlen hevederrel rögzítve repülni akár 150 méter magasan, 80 km/h-s sebességgel!
17.Céllövölde, lőtér
A különböző fegyverek szerelmesei számára egy lövöldözés tökéletes program lesz. Valódi fegyverekkel, profi szakemberek útmutatása alapján lőhetnek célba a legénybúcsú tagjai, egymással versengve akár egy előre fixált díjért, vagy csupán szórakozásból.
18.Gokart
Ez a program a sebesség és a versengés szerelmeseinek való – egy kibérelt pályán akár saját házi bajnokságot is tarthatnak.
19.Élményautózás
A valódi nagy játékosok legénybúcsús programja. Ferrari, Lamborghini, Maserati, Dodge – vezessék néhány körön át álomautóikat Magyarország versenypályáin!
20.Motoros kalandtúra
A kétkerekűek szerelmesei imádni fogják a vezetett túrát, akár aszfalton, akár terepen próbálják ki magukat. Garantált az adrenalinlöket!
Kalandoroknak
Milyen legénybúcsú programok valók a kalandok kedvelőinek?
21.Hazai tájak
Hazánk erdeiben számos érdekes szálláshely bújik meg. Táborozzanak le az egyik vadászházban, próbálják ki a helyi lehetőségeket, vagy csak vonuljanak el zord, vad hegyi tájakra néhány napra, kiránduljanak, fedezzenek fel ismeretlen terepeket, és csináljanak csupa-csupa férfias dolgokat!
22.Környező országok
Erdély kietlen erdei tájai, Szlovákia, Lengyelország magas hegyei, Horvátország tengerpartja – látogassanak el olyan helyekre, ahová mindig is szerettek volna, töltődjenek fel, lazítsanak, vagy éppen próbálják ki magukat egy teljesen új szerepben!
23.Trópusi vidékek
Fedezzék fel együtt Thaiföld különleges szigeteit, járják be Bali nevezetességeit, utazzanak el egy igazi legényvakációra egy homokos, pálmafákkal teli tengerpartra, ahol felhőtlenül élvezhetik az életet. Azonban ahogy azt a Másnaposokból is megtanulhattuk, a helyi hölgyekkel érdemes óvatosan bánni…
24.Vulkántúra
Több táj is van a világon, ahol még ma is látogatható, aktív vulkánok várnak az emberre. Mi lehet férfiasabb legénybúcsús program, mint ott járni, ahol forró a talaj?
25.Jeges tájak
Hatalmas, havas csúcsokon elhelyezett faházas, kandallós szállás, megannyi turistaprogrammal, kültéri jakuzzival – igazi csapatépítő program a legénybúcsú résztvevői számára.
26.Bálnales
Igazán izgalmas, és életre szóló élményt nyújt, ehhez azonban messzire kell utazni. Ha nem félnek a hosszú utaktól és a jeges, hideg széltől, mindenképpen csodálják meg a bálnák énekét!
27.Kutyás szán
A jeges vidékek egyik legextrémebb sportja. Izgalmas versenyek, hosszú, kalandos túrák egy-egy jéghorgászattal tarkítva – igazán különleges legénybúcsús program!
28.Síelés vagy snowboard
A hó szerelmeseinek egy kalandos pálya remek helyszínt nyújthat egy aktív, adrenalindús legénybúcsúhoz. Elő a meleg kabátokat, a síszemüvegeket és az egyensúlyérzékeket, és hódítsák meg a lejtőket!
29.Sivatagi forróságban
Irány Las Vegas! A szerencsejátékok éjszakája előtt azonban érdemes elnézni a Grand Canyon-hoz is, vagy akár elmenni egy vadnyugati lovastúrára cowboy-módra…
A vizek szerelmeseinek
Milyen legénybúcsú programok valók a vizek szerelmeseinek?
30.Vitorlázás
A kellemes, napos időben jól esik a lágy szellő, néhány sör, esetleg fröccs, némi étel kíséretében. Beszélgetni, megmártózni a tó vizében – erre jó egy kibérelt vitorláshajó.
31.Sebességmámor
Akik a vízen is az extrémebb kalandokat keresik, a motorcsónakos kirándulásban biztosan örömüket lelik majd. Mentőmellényeket fel!
32.Vizisí
Hogy fokozzuk az izgalmakat, a motorcsónak mögé erősített vizisí remek szórakozást nyújthat a bulizni vágyó társaságnak.
33.Wakeboard
A vizisí kötöttpályás változata, Magyarországon számos tavon elérhető szórakozás, amelyet kiválóan össze lehet kötni egy tóparti legénybúcsúval.
34.Búvárkodás
A mélyvizek, tengerek szerelmesei számára a mélytengeri búvárkodás felejthetetlen élménnyel szolgál, és nem is kell érte nagyon messzire menni. Egy gyorstalpaló, és már indulhat is a felfedezés egy tapasztalt oktató segítségével!
35.Csónaktúra
Kis hazánkban is rengeteg érdekes kaland vár a víz szerelmeseire. Egy evezős délután például számos érdekességet tartogathat, kiváltképp a nemzeti parkok területén, ahol igazán természetközeli legénybúcsút tarthatnak.
36.SUP
A magyar tavakon egyre népszerűbb sport. A vízen lebegő szörfdeszkán állva, egyetlen evezővel irányítva érdekes távlatokat fedezhetnek fel, miközben kikapcsolódnak, szórakoznak barátaikkal, néha pedig megmártóznak a tó vizében.
37.Hosszú hétvége a tóparton
Ha hosszabb időre tervezik a legénybúcsút, szálláshelyre is szükségük lesz. Egy tavi kemping például a Tisza-tónál vagy a Velencei-tó partján remek lehetőség arra, hogy összeboronálják a barátokat a rokonsággal, és élményekkel gazdagodva térjenek haza egy hosszú hétvége után.
38.Többnapos kenutúra
A kalandok kedvelői számára egy kenutúra hazánk folyóvizein remek legénybúcsús program lesz. Aktív csapatsport, amely során lehetőségük van beszélgetni és összekovácsolódni egyaránt.
39.Hétvégi horgászat
A nyugodt beszélgetésekre, szabadtéri játékokra, pihenésre vágyó legénybúcsús társaságnak egy horgász-hétvégét javaslunk. Kössék össze egy kis vadkempinggel, és néhány vicces feladattal, hogy biztosan minden nap jó hangulatban teljen!
Különleges, partiközpontú legénybúcsú ötletek
Ha egy vőlegény mindene a bulizás, akkor a legénybúcsú sem alakulhat másképp:
40.Tematikus buli
A 2000-es évek pop-rockja, vagy inkább a ’80-as évek stílusa? Válasszanak egy tetszőleges zenei korszakot, amelyben mindannyian önfeledten jól érezték magukat, és tartsanak tematikus bulit a kor szellemében! Zenék, ruhák, ételek-italok: mindent csak az adott korból!
41.Playboy villa
A bevállalós bulikat kedvelő vőlegénynek szervezzenek valódi playboy villát, amelyben megünnepelheti a szabadság végét! Italok, zene és csinos lányok, nem is kell több – érdemes azonban előre tisztázni, mit szabad és mit nem…
42.Fesztivál
A nyári fesztiváloknak megvan a maga hangulata, amelyet egy legénybúcsúval csak megspékelni lehet. Akár hazai, akár külföldi fesztivált választanak a legénybúcsú helyszínéül, az biztos, hogy programokban nem lesz hiány!
43.Luxus házibuli
Kipróbálnák, milyen a gazdagok életét élni? Hívják össze a barátokat egy felejthetetlen estére: béreljenek ki egy luxuslakást, és bulizzanak egész éjjel!
44.Kerti parti
Ha már házibulik, egy igazi amerikai kerti parti is remek legénybúcsús program lehet. Hamburgerpogácsák, hot-dog virslik, sercegő olajon piruló hagymakarikák, dobozos üdítők és -sörök, amerikai foci a hátsó kertben, esetleg egy baráti baseball meccs az Amerikai Álom jegyében…
Egyéb legénybúcsú ötletek
Ha az eddigiek között nem találta meg az igazit, akkor íme néhány további különleges legénybúcsús programötlet:
45.Sörgyár-túra
A sörkóstolás egy remek módja, ha ellátogatnak egy sörgyárba, ahol számos ismeretre tehetnek szert a sörkészítés művészetéről, valamint számtalan sörkülönlegességet is végigkóstolhatnak!
46.Ínyenc kaja-túra
A gasztro-élvezeteket kedvelő vőlegények számára nincs is jobb legénybúcsú, mint egy érdekes ételekkel teli kaja-túra. Egyenek minden kontinensről valami érdekeset, kóstoljanak meg minél több nemzeti különlegességet!
47.Házi főzőverseny
Ha szeretnek versengeni, rendezzenek házi főzőversenyt. Állítsanak fel saját szabályokat, hogy még izgalmasabbá tegyék a játékot, és találjanak ki valami igazán csábító jutalmat a győztes számára!
48.Extrém foglalkozások
A rendőrség, a tűzoltóság, valamint a mentők mind-mind tartanak bemutatót arról, hogyan is dolgoznak. Járják be az extrém foglalkozások munkaterületeit és próbálják ki magukat különböző, igazán macho szakmákban!
49.Lovagi torna
Bár mind tudják már, ki fog megnősülni, mégis jó hangulatot teremthet, ha a legénybúcsút a középkori lovagi tornákhoz hasonlóan tartják meg. Állítsanak fel gyakorlati pályát, készítsenek el erőnléti feladatokat, majd versenyezzenek a teljesítésével úgy, mintha valóban a menyasszony keze lenne a tét!
50.Szerepcsere
Az igazán bevállalós társaságok számára egy szerepcserés legénybúcsút ajánlunk. Tartsák meg egyszerre a leány- és legénybúcsút, azonban a tervezett programot cseréljék fel, és vegyék videóra! A vőlegény társasága induljon el wellnessezni, arcpakolásra, thai masszázsra, akár női cipőben, míg a menyasszony társasága élvezzen egy igazi pasis programot nap közben: este pedig nézzék meg közösen az elkészített videókat, amelyek garantálják a jó hangulatot!
A legénybúcsú megszervezése mindig nagy feladat, de bízunk benne, hogy a legénybúcsú ötletekkel sikerült elegendő segítséget nyújtanunk egy valóban felejthetetlen estéhez vagy hétvégéhez!
Gyakran Ismételt Kérdések
A legjobb legénybúcsús programok azok, amelyeken a vőlegény jól érzi magát, hiszen elsősorban róla szól ez a nap. Lehet egy horgásztúra, egy hegyvidéki kemping, de lehet akár egy nagyvárosi bulizás, egy sztriptízbár vagy akár egy féktelen házibuli is.
Bérelhetnek nyaralót, erdei házat, luxus apartmant, de ünnepelhetnek egyikük otthonában, kertjében, vagy akár a belváros egyik szórakozóhelyén is. Kivehetnek egy különtermet, vagy elvegyülhetnek akár más társasággal is.
A legénybúcsú szervezését érdemes minél hamarabb elkezdeni, minimum 1-2 hetet rászánni. A legénybúcsút az esküvő előtt 1-3 héttel tartsuk meg, hogy legyen elegendő időnk utána regenerálódni, és visszatérni az esküvőhöz kapcsolódó feladatokhoz.
0 hozzászólás