0 Termék
Oldal kiválasztása

Elment az eszünk? Öltönyök 39.945 Ft-ért!

Diplomaosztó ajándék útmutató: mit illik adni, mit nem illik?

Elérkezett a diplomaosztó napja de nem tudja, hogy milyen diplomaosztó ajándékot szokás ilyenkor adni? Összegyűjtöttünk néhány ötletet az egyszerűbbektől a nagyobb értékű meglepetésekig – és azt is eláruljuk, mit NEM illik adni!

A diplomaosztó egy ember életében fontos mérföldkőnek számít, hiszen ez zárja az egyetemi tanulmányokat, ez az igazi felnőttkor kezdete. Ilyenkor azonban a felhőtlen örömöt sokszor a bizonytalanság követi, mert már olyan elvárásoknak és élethelyzeteknek kell megfelelni, ami mindenki számára embert próbáló feladat.

A diplomaosztóra adott ajándékok is tükrözik azt, hogy itt már nem az a megszeppent 18 éves diák van a középpontban, aki egykor az egyetem kapuján bement, hanem egy teljesen önálló és felnőtt családtagról van szó. Az ajándékra szánt összeg általában nagyobb, mert ilyenkor a család és a barátok a frissdiplomás önálló életéhez szükséges, vagy szimbolikusan hozzá tartozó dolgokat adják. A diplomaosztó ajándékot általában az ünnepség után szokták odaadni, és ilyenkor készülnek a mindenki által jól ismert taláros családi képek is.

Költséghatékony és ötletes diplomaosztó ajándékok

  • Névjegykártya: a munkaerőpiacon való érvényesülésben segíthet a névjegykártya, ami a frissdiplomás minden fontos elérhetőségét tartalmazza. A mai világban már szinte minden digitalizálva van, így a névjegykártyák sem annyira elterjedtek már, épp ezért lehet különleges, ha valaki egy kézzelfogható dolgot ad át bemutatkozáskor. Egyaránt kiváló ajándék férfinak és nőnek is. Kreatív névjegykártya ötleteket ebben az írásunkban talál: 15 elegáns névjegykártya ötlet férfiaknak, amit biztosan megjegyeznek
  • Pecsét: ez az uniszex ajándék kifejezetten olyanoknak jó diplomaosztó ajándék, akik a jövőben, a munkájuk során mindennap használni fognak pecsétet. Ilyen munkakörök az orvos, a jogász, gyógyszerész valamint az állatorvos is.
  • Foglalkozáshoz köthető zokni: az elmúlt években egyre trendibbek a különböző vicces zoknik, amelyek mindenféle mintában kaphatók, és már nem hiányozhatnak a foglalkozáshoz köthető minták sem. Legyen a frissdiplomás orvos, ügyvéd vagy közgazdász, biztos, hogy fog találni megfelelő zoknit diplomaosztó ajándék gyanánt, amely férfinak és nőnek, akár barátnak vagy barátnőnek egyaránt jó választás lehet.
diplomaosztó ajándék ötlete.

Személyre szabott diplomaosztó ajándék

  • Dísztoll: uniszex diplomaosztó ajándék, de inkább férfinak szokás dísztollat adni. A dísztollat a jövőben lehet majd fontos iratok, szerződések aláírásánál használni, az első munkaszerződést megünnepelni vele, de csak díszként a vitrinben tartani is.
  • Serleg, kupa, érem, díj: kiváló diplomaosztó ajándék lehet minden olyan férfinak és nőnek, akik a viccet sem vetik meg. A különféle díjak tárháza kiapadhatatlan, mindenki meg tudja találni a legmegfelelőbb ajándékot, így biztos, hogy a végeredmény személyes lesz. Általában barátnak/ barátnőnek szokás adni.
  • Virágcsokor: inkább nőknek szokás adni, de egy jó virágkötő férfias verziót is tud készíteni. A virágcsokor egyediségét az adja, hogy ha a csokor olyan virágokból készül, amelyeket a frissdiplomás szeret. Különböző szalagokkal is egyedivé lehet tenni, de lehet ma már bele köttetni pénzt, plüssállatot, kisebb ajándéktárgyakat, így az egyszerű csokorból nagyértékű meglepetés is válhat.
  • Irattáska: egy irattáska mindig nagyon szép ajándék, olyanoknak ajánljuk, akiknek a munkájuk során sok fontos hivatalos iratot kell majd maguknál tartani, például leendő ügyvédeknek. Ez is uniszex diplomaosztó meglepetés, de inkább férfiaknak szokták adni – a nők esetében a mindennapi táska kiválasztása sokkal kényesebb feladat…
  • Gravírozott emléktárgyak: mindkét nem képviselőinek jó ajándék, hiszen manapság már szinte nincsen olyan tárgy, amit ne lehetne gravírozni. Egy-egy gravírozott díszplakett vagy asztali dísz is szép emléket állíthat a diplomaosztónak, melyre általában valamilyen szép idézet kerül.

Olcsó, de felejthető diplomaosztó ajándékok

  • Üdvözlőlap: az egyik legolcsóbb uniszex diplomaosztó ajándék az üdvözlőlap. Bármennyire is szép lehet, ezeket vagy azonnal kidobja az ember, vagy egy ideig rakosgatja ugyan, de az életkezdéssel járó költözések során előbb-utóbb elvész. Kivétel az az eset, ha pénzt tervez ajándékozni, ilyenkor az üdvözlőlap szinte kötelező kísérő.
  • Parfüm/kölni: szintén uniszex diplomaosztó ajándék, de nehéz kiválasztani a megfelelőt, főleg, ha nem ismeri eléggé a diplomázó ízlését. Sokan abba a hibába esnek, hogy nem költenek eleget a diplomaosztóra szánt parfümre/kölnire. Az eredmény egy olyan, bódító szagú illatszer lesz, amelyet maximum a kellemetlen szagú cipők illatosítására fognak majd használni.
  • Pénzcsipesz: ez egy igen gyakori diplomaosztó ajándék férfiaknak, azonban sokszor ez is a kukában landol. A világ egyre inkább a készpénzmentes fizetés felé tendál, egyre többen fizetnek bankkártyával, kevesen hordanak már olyan mennyiségű készpénzt magukkal, ami indokolja a csipesz használatát.
  • Plüssállat: uniszex ballagási ajándék, amely rendszerint a frissdiplomás kedvenc állatát mintázza. Az alkalomhoz illően ez a figura talárt hord és kezében összecsavart papírt tart. Bár ez egy kifejezetten ballagásra/diplomaosztóra szánt ajándék, meglehetősen személytelen, így nem ritka, hogy a diplomaosztó után pár hónappal a plüss a kukában végzi.
diplomaosztó ajándék ötletek.

Költségesebb, emlékezetes diplomaosztó ajándékok

  • Elektronikai eszköz: az egyetemen lestrapált, még a középiskolai ballagásra kapott laptop vagy tablet a diplomaosztóra már igen csak megérett a cserére. Mindkét nem számára kiváló választás.
  • Befektetés: az önálló élet elkezdése soha sem egyszerű, melyhez leginkább megfelelő anyagi háttér szükséges. Egy megfelelően választott befektetési portfolió akár havi párezer forintos befektetéssel 10 éven belül már komoly összeghez tudja juttatni a fiatalt. Ez egy hosszabb távú elköteleződés, amely mind férfinak, mind nőnek jó diplomaosztó ajándék lehet.
  • Utazás: élményt adni mindig a legjobb választás nemtől függetlenül. Egy pár hetes ázsiai körút, amely során a frissdiplomás még utoljára évezheti a gondtalan fiatalkort, olyan élményekhez fogja juttatni, amelyet a későbbi munkahelyi szituációkban jól fog tudni hasznosítani.
  • Óra: ez egy kifejezetten férfiaknak szánt diplomaosztó ajándék. Legyen az kar- vagy zsebóra, mindig jó választás, hiszen időtálló ajándék, melyet a frissdiplomás akár minden nap tud használni. Ha igazán minőségi órát vásárol, akkor az óra akár több generáción keresztül a családban maradhat, apáról fiúra szállva családi relikviává válhat.
  • Élményfestés: uniszex ajándék, de még is inkább a nőknek szoktak ilyen élményfestést adni diplomaosztóra. Ez egyben lehet akár egy családi csapatépítés is, melynek során a család együtt vesz részt a festésen és az így készült képet a kapott emlékekkel együtt mindenki hazaviheti.
  • Karriertanácsadás/önéletrajz tanácsadás: a munkaerőpiacra kilépve számtalan kérdés, dilemma merül fel a frissdiplomásban, egy tanácsadó vagy coach viszont segíthet tisztázni az irányokat, és elindulni a sikeres karrierhez vezető úton. Mindkét nem számára egyértelműen hasznos ajándék!

A diplomaosztó egy fontos időszak lezárását jelenti, ekkorra a gyerek véglegesen és visszavonhatatlanul felnőtté válik, aki megkezdi önálló életét. Érdemes olyan ajándékot választani, ami segíti, támogatja ebben az életben, ugyanakkor valahányszor rápillant, mindig eszébe juttatja: családja, barátai mellette állnak minden helyzetben!

Ezek is érdekelhetik még…