Oldal kiválasztása

Katt ide: Vékony, tavaszi pulóverek 4.290 Ft-ért. Sőt...

2000-es évek divatja, így öltözködtünk akkor

Amikor régi fotókat nézeget az ember, a nosztalgia mellett rendszerint a döbbenet lesz rajta úrrá, hiszen a divat változásai cikivé teszik, ami akkor menő volt. „Mégis, hogy vehettem fel ezt a ruhát?” – hangzik el ilyenkor rendszeresen ez a kérdés, különösen, ha a 2000-es évek divatja látható a képeken. Ez az időszak bizony nem kevés őrült trendet hozott el az életünkbe, amelyből néhány máig fennmaradt. Lássuk, miről is van szó!

Mi jellemezte a 2000-es évek divatját?

Ha csupán néhány szóval szeretnénk jellemezni az ekkori divatot, azt mondhatnánk, hogy bohém, laza, a legkevésbé sem harmonikus és egyhangú. Ekkoriban simán feldobhatott egy öv helyett egy nyakkendőt is, hódítottak a szoknyák és nadrágok terén is a military minták, ráadásul a csípőnadrágok és a fejfedők is fénykorukat élték. Nem is volt olyan régen, mégis mindenkiben mély nyomott hagyott a 2000-es évek divatja, különösen, ha a tinédzser éveket is felölelte ez az időszak. Irány egy kis nosztalgia a furcsa, ám annál izgalmasabb világba, ahol semmi sem az volt, aminek látszik!

Milyen ruhákat hordtak a 2000-es években?

Számos olyan ruhadarab létezik, amely hódított a 2000-es években. Lássunk ezek közül néhányat!

Trapéznadrág

Mondják, hogy a divat újra és újra visszaköszön bizonyos időközönként, így nem lehet véletlen, hogy ebben az időszakban a trapéznadrágok újra virágkorukat élték (és azóta megint visszatértek). Szinte bárkinek jól állnak, legyen szó vékonyabb, vagy teltebb alkatról. Gyakran hatalmas zsebet kaptak, amik különösen praktikusak voltak, végre volt hova tenni a nagyobbacska mobilokat is!

A térnadrág

A másik kedvenc alsó viselet a térdnadrág volt a 2000-es évek idején, amelyet a nyári meleg hónapokban télen is bátran lehetett hordani megfelelően hosszú csizmával vagy harisnyával. Ez persze csak addig volt működőképes, amíg például egy vendégségben le nem vette a csizmáját.

A csípőnadrág

Minél rövidebb a dereka, annál jobb, legalábbis ezt diktálta az akkori divat. Ettől természetesen a szülők haja rendszeresen égnek állt, hiszen amikor egy tinilánynak egy az egyben kinn volt a hasa és a dereka is, az nem feltétlen tűnik felfázásmentes stílusnak. Ám akinek szép hasfala volt, az bizony ebben az időszakban bátran mutogathatta, természetesen különböző kiegészítőkkel karöltve.

Sok plüss, nagyon sok plüss

Melegítő a 2000-es évek divatja

A melegítők akkoriban nem csupán otthoni viseletként voltak ismertek. Simán lehetett menni bennük buliba vagy éppen munkahelyre. A plüssanyag pedig annál is sikkesebb volt, főleg a rózsaszín és kék árnyalatok hódítottak, de számos más színben is fellelhetők voltak ezek az együttesek.

A fodros szoknya

Akárcsak a trapéznadrágok, örök divatot jelentettek a fodros szoknyák is, amelyek szintén újra fénykorukat élték a 2000-es években. Persze szigorúan csípő kivitelben, lehetőség szerint falatnyi felsővel párosítva.

A felhajtott gallér

Függetlenül attól, hogy ingről vagy galléros pólóról volt szó, a gallérokat szigorúan felfelé kellett állítani, mert akkoriban ezt diktálta a trend. Különösen a férfiak esetében volt egy szabály, amiről sokan még akkor sem mondtak le, amikor nagy nagyobb gallér kifejezetten kényelmetlenné tette viseletüket.

A baker boy cap

Ezek a simlis, baseball sapkára emlékeztető, ám bővebb felső résszel kialakított sapkák hatalmas rajongásnak örvendtek régen, gyakorlatilag nem volt olyan viselet, amelyhez ne lehetett volna felvenni. Mivel számtalan színben kapható volt, sokaknak komplett szettje volt ezekből a kiegészítőkből.

A military minták

A military minta virágkora volt a 2000-es évek. Szinte bármit el lehetett adni ezzel a mintával. Mintás szoknyák, felsők, nadrágok, sapkák jöttek szembe az emberrel télen és nyáron egyaránt.

Military minták a 2000-es évek divatjában

A flitteres ruhák

Csillogtak, zörögtek, kényelmetlenek voltak, szúrtak és elég hamar tönkrementek, de akkoriban mégis hódítottak a flitteres ruhák és felsők a csajok körében. Ha buliról volt szó különösképpen, de akár hétköznapokon is fel lehetett ölteni egy-egy ilyen ruhadarabot.

Milyen kiegészítőket viseltek a 2000-es években?

Elképesztően sok kiegészítő közül lehetett választani a 2000-es években, amelyek közül mindegyik őrületes volt mai szemmel nézve. Hatalmas divat volt például a szegecses öv , de hódítottak az óriási övcsatok is, amelyek akár adott esetben sörnyitóként is funkcionálhattak. A nyakkendő például bárhova és bármikor felvehető volt lányoknak és fiúknak egyaránt, nyakba akasztva, öv gyanánt vagy egyéb kiegészítőt helyettesítve. A csajok között hatalmas trend volt a bolero, amelynek a mai szemmel nem sok értelme van, ugyanis mindössze két kar és egy vékony hát részből állt az egész ruhadarab. A ma már kifejezetten furcsának tűnő műanyag órák és „légyhatású szemüvegek” pedig állandó részét képezték bármelyik szettnek.

A 2000-es évek divatja: cipők és frizurák

Cipők terén is igen színes volt a 2000-es évek, ezt bizonyítja, hogy a magassarkú edzőcipő és a boxcipő egyszerre volt jelen. De nem hagyhatjuk ki a sorból a magastalpú papucsokat és a minisarkú cipőket sem, amelyek nem éppen kényelmükről voltak híresek. Akkoriban nem hiányozhattak a cipősszekrényből a szivárvány színeiben pompázó műanyag szandálok és a kockás slip-on cipők sem.

A hajtrendet a széles, lehetőleg feltűnő melírcsíkok és a középen felzselézett frizurák uralták, amelyek mára bizony már nagyon sokat finomodtak. Szerencsére vagy nagy bánatunkra, ezt mindenki döntse el maga…

Haj és napszemüveg a 2000-es évek divatjában

Milyen öltönyöket hordtak a 2000-es években?

A 2000-es évek hozta el azt a fajta változást az öltönyök világában, amikor egy eseményen többféle stílusú öltöny is megfért egymás mellett. Például, ha az adott rendezvény keretei engedték, ebben az időben egyre többen kombinálták a zakót inggel és farmerrel, vagy éppen az öltönynadrágot hozzá passzoló inggel vagy galléros pólóval. Sőt, ekkoriban jelentek meg a virágos ingek és a színes sportcipők is az öltönyök világában. Ugyanakkor a szmoking továbbra is alapdarab maradt minden úriember szekrényében.

Mi maradt meg a 2000-es évek divatjából napjainkban?

Szinte minden… pontosabban nem megmaradt, hanem újra visszatért! A rózsaszín a mai napig nagy divat a hölgyek körében, ezt az árnyalatot el sem veszítettük a 2000-es évek óta. Szintén egyre gyakrabban lehet találkozni a terepmintával is, de a mindennapok része sok esetben a csőtop is, ám ezúttal már magas derekú nadrághoz illesztve. A neccharisnya is újra és újra megjelenik a gardróbokban, amely szintén a 2000-es évek trendje volt egykoron.

A divat folyamatosan változik és ez így van jól. Egészen más stílusú ruhákat viseltek például az 1800-as években, de nem kell annyira visszamenni az időben, hiszen már az 50-es években is nagyon eltérőek voltak a trendek. Érdemes megtekinteni az 1910-es évek trendjét is, aminek jegyei mai napig sok öltözékben visszaköszönnek. Sőt, tíz vagy húsz év múlva minden bizonnyal azon derülhet majd jókat, milyen ruhadarabokat hordott napjainkban, ami persze most rettentő trendinek tűnik.

Az egészen biztos, hogy a 2000-es évek divatja nagy hatással volt mindenkire, aki akkoriban volt fiatal. Garantáltan örök emlék marad a csípőnadrág, a fodros szoknya és a nem mindennapi fejfedők viselése is!

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0