Oldal kiválasztása

Katt ide: ... ajándékba kap egy inget!

Antikváriumok Budapesten – 10 hely, ahol különleges könyvekre lelhet

Manapság már hódítanak az e-könyvek és a pdf-ben megjelent olvasmányok, ezért azt gondolja az ember, hogy már nincs szükség a nyomtatott könyvekre. Ezt most megcáfoljuk! Mutatunk 10 antikváriumot Budapesten, ahol a legjobb könyvek mellett olyan régiségekre bukkanhat, amit az interneten nem talál meg.

„A könyvben nem az az érték, ami le van írva, hanem amit kiolvasunk belőle. Minden szó arra való, hogy megindítson bennünk egy folyamatot, s mi ezt hitelesítsük.” (Kosztolányi Dezső)

Milyen budapesti antikváriumok vannak?

Budapesten főleg a Múzeum körúton találhatók régi antikváriumok, de ezen kívül is van több évtizedes tapasztalattal rendelkező hely, ahol beszerezhetőek olyan könyvek, amik az interneten nem elérhetőek. Emellett a szakmai segítséget is kaphatunk olyanoktól, akik a rendelkezésre álló könyveket és szerzőiket ismerik, és tudják, hogy milyen értékesek – ők pedig szintén nem pótolhatók az online könyvesboltokkal.

Az antikváriumok is igyekeznek követni a modern kori technológiai fejleményeket, ezért sokaknál már fel van töltve a kínálatuk a honlapjukra is, amit otthonról bárki végigböngészhet. Ennek ellenére érdemes őket személyesen meglátogatni és átérezni ezeknek a néha eldugott és piciny, máskor hatalmas és fotelekkel rendelkező, könyvekkel teli helyeknek a hangulatát.

Melyik budapesti antikváriumban vásároljunk? Hova érdemes menni, ha különleges könyveket szeretnénk vásárolni?

Nehéz lenne egyetlen antikváriumot javasolni, ezért a teljesség igénye nélkül bemutatunk 10 olyan helyet Budapesten, melyek kitűntek az elmúlt években akár a raktáron és üzletekben található könyveikkel, akár a sikeres aukcióikkal.

1. Központi Antikvárium

Magyarország legnagyobb antikváriuma 1891 óta működik Budapesten. Gazdag történetét a érdemes elolvasni a honlapján. Jelenleg több, mint 200m2 eladóterű hellyel rendelkeznek.

Minden, náluk vásárolható könyvet szakértők vizsgálnak meg, mielőtt az antikváriumba bekerülhetnek. Megtalálhatók náluk modern könyvek, eredeti metszetek, kéziratok és oklevelek is; de hatalmas kínálat van folyóiratokból, képeslapokból és második világháború előtti fényképekből is. Antik hanganyagokat, festményeket, bélyegeket és tankönyveket itt nem fog megtalálni, inkább történelmi, irodalmi és kulturális témájú könyvek, eredeti metszetek és hasonlók alkotják a portfóliót. Legtöbbnek az állapota kiváló, így áruk is magasabb, de cserébe ismert, és ismeretlen kincsekre bukkanhat, aki betér ide.

Központi Antikvárium

1053 Budapest, Múzeum körút 13-15

2. Ex-Libris Antikvárium

1983 óta működő antikvárium, ahol eleinte inkább csak szakanyagokkal foglalkoztak, de ma már több szépirodalmi mű is megtalálható a történelmi, filozófiai, nyelvészeti és művészeti könyvek között. Térképek, metszetek és útirajzok is szép számmal rejtőznek a polcokon, a kötetekből rendszeresen árveréseket szerveznek. Már több, mint 50 árverést tartottak sikerrel, ahol leginkább első kiadású művekre, magyar nyelvű régiségekre licitálhatnak az érdeklődők.

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 34.

Ex-Libris Antikvárium
Kép: ex-libris

3. Pesti forrás művészeti antikvárium

A Pesti forrás egy kisméretű üzlet, készletei inkább raktárban leledzenek, az online katalógusból lehet választani. Főleg az ipar- és képzőművészeti könyveket preferálják, így ezekből van a legnagyobb választék, de a művészet-, irodalom- és kultúrtörténeti könyvek mellett képeslapok, fotók és különböző dokumentumok is vannak szép számmal. A kis üzlet nagyon rendezett, maximális helykihasználással üzemel, és ezt így is szeretnék megtartani. Kedves kis bolt, amit megtöltenek a könyvek élettel.

1064 Budapest, Aradi utca 28.

4. Szőnyi Antikvárium

Egy igazán különleges antikvárium, egyben több aukció színtere is. 1992-ben nyitottak és a Szőnyi Antikváriuma nevet 1998-tól viseli. Ma már leginkább csak aukciókkal foglalkoznak, illetve az ott el nem kelt könyveket a Vaterán értékesítik. Főleg online lehet a könyvek között böngészni, és ezek átadására az üzletükben kerül sor. A könyvek mellett régi metszetek, térképek is megtalálhatók náluk, köztük igen becses példányk is rejtőznek – a legutóbbi árverésen például egy 1928-as Biblia is szerepelt, Káldi György fordítása nyomán.

1133 Budapest, Ipoly utca 18.

szőnyi antikvárium

5. Font akvárium

Az antikváriumot 1991-ben nyitották meg az Andrássy úton. Nevét a régi nyomdagépek ólomból készült betűkészletéről kapta, bár ma a ’font’ jelentése annyit tesz, hogy ’betűtípus’. Ez a varázslatos kis bolt telis-tele van régi könyvekkel, ezért elsőre nagyon zsúfoltnak érződik, de hamar otthonossá válik a kedves személyzet miatt, akik segítenek eligazodni a kötetek között. Érdemes elidőzni és átnézni a tömött polcokat, mert különleges, dedikált könyvek is megbújnak a rengetegben.

1062 Budapest, Andrássy út 56.

Font Antikvárium

6. Antikvár.hu

A neve becsapós, mert nem csak egy honlapról van szó. Egy kicsiny üzlet, ami használt könyveket árusít a Múzeum körúton található antikváriumok között. 2010 óta üzemel, és főleg a képzőművészeti kincseket keresők lelhetnek itt könyveikre. Természetesen saját honlapjuk is van, amit akár otthonról is lehet böngészni, az üzletben pedig nagyon kedves és segítőkész személyzet áll a rendelkezésre.

1053 Budapest, Múzeum körút 39.

7. Sós antikvárium

1985-ben alapították az antikváriumot, aminek tulajdonosa előtte a Központi Antikváriumban kezdte a szakmát. Különlegessége, hogy nagy hangsúlyt fektet a külföldi, főleg angol, német, francia és latin régiségekre a magyarok mellett. Ezért látogatói között leginkább hazánkban dolgozó külföldiek, külképviseleti és követségi tagok vannak a kereskedők és gyűjtők mellett. Igazán egyedi antikvárium, és Magyarországon itt található a legnagyobb metszetkészlet, sőt, ők Magyarország legrégebbi virtuális antikváriuma.

1056 Budapest, Váci utca 73.

Sós Antikvárium

8. Róka úr és Kompánia

Ez a független könyvesbolt és antikvárium április közepétől új helyen fogadja a könyvek szerelmeseit. Eddig egy picurka, de annál mesésebb üzletük volt, az új hely viszont már tágasabb lesz. A könyvesbolt különlegessége, hogy egy kis családi vállalkozás, ahol személyesen válogatják ki, hogy milyen könyveket szeretnének értékesíteni, olyan kötetek találhatók meg náluk, amiket ők is szívesen olvasnak.

Antikváriumi könyvekkel is foglalkoznak, főleg a már „kinőtt”, tehát inkább gyermekek számára már nehezen beszerezhető régi, de jó állapotú példányokra lelhetünk. Ezzel talán egyedül van a gyermekkönyvek antikváriumaként egész Magyarországon.

Igazi kis kincsesbánya!

Új címük: 1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 5.

Róka úr és Kompánia

9. A Hely Antikvárium

Itt nem csak régi és antik könyvek, de kortárs kötetek, bestsellerek, szakkönyvek és más témájú iratok is megtalálhatók. Az üzletet 2009-ben indították útjára, és azóta is a legnagyobb szakértelemmel igyekeznek a könyveket kiválogatni. Tartják a lépést a modern korral, és honlapjukon igyekszenek érdekes blogposztokat írni a legkeresettebb könyvekről.

1027 Budapest, Erőd utca 17.

A Helyi Antikvárium

10. Honterus Antikvárium és Aukciósház

Nevét Johannes Honterus teológus után kapta, aki 1498-ban született, és legfontosabb feladatának az oktatás reformját tartotta. A Honterus antikvárium főleg olyan, papír alapú könyvekkel, térképekkel, kéziratokkal, nyomtatványokkal, képeslapokkal, és bármilyen, papírt és tintát tartalmazó hagyatékkal foglalkozik, melyek kapcsolódnak az emberi, kulturális hagyományokhoz. Talán kilóg a többi antikvárium közül, mert napközben kellemes zene szól, délelőttönként komolyzene, délutánonként pedig jazz. Kirakatuk színes, könyvekkel, szobrokkal és festményekkel teli.

1053 Budapest, Múzeum körút 35.

„Minden itt látható könyvnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla.(…) Az itt található könyvek mindegyikéről elmondható, hogy egyszer a legjobb barátja volt valakinek.” (Carlos Ruíz Zafón)

További, olvasásról szól idézetekért kattintson ide

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0