Fő tartalom átugrása

Újév napján mit nem szabad tenni, mik az ide kötődő hagyományok, szokások?

Kategóriák: ,
Közzétéve: 2025.12.12.

Számos ünnepnaphoz kötődnek bizonyos szokások, hagyományok és babonák. Nincs ez másképpen az Újév napjával sem, sőt, ez az alkalom a legtöbb ember életében évről-évre kiemelt jelentőséggel bír. Még akik kevésbé hagyománytisztelők vagy babonások, ők is esznek sokszor lencsét, vagy tesznek kenyeret az asztalra. Cikkünkből megismerheti az ujévhez kapcsolódó hagyományokat és szokásokat, különös tekintettel arra, hogy a hiedelmek szerint mit érdemes elkerülni. Ha Ön is hisz ezekben a babonákban, tartózkodjon ezektől a cselekedetektől, hogy jövőre is szerencsés éve legyen! Ha nem hisz… nos, akkor sem árt az elővigyázatosság.

Miért kitüntetett nap a néphagyományokban az új év első napja?

A különböző naptári fordulók mindig is különleges szerepet töltöttek be az emberek életében. Ezek közé tartozik például a téli és a nyári napéjegyenlőség és persze a különböző vallási évfordulók is, például a húsvét, a pünkösd vagy a vízkereszt. Az újév napja azonban ezek közül is kiemelkedik, a karácsony után talán a legfontosabb ünnepnapként. 

Az új év hagyományosan az új kezdet szimbóluma. A korábbi nehézségeket ilyenkor maga mögött hagyhatja, új fejezetet nyithat, és új célokkal és álmokkal vághat neki a következő korszaknak. Ez a nap tehát a remény és a bizakodás jegyében telik: örömmel üdvözölheti az eljövendő bőséget, egészséget, boldogságot.

újév napján mit szabad és nem szabad
Forrás: Canva

Babonák, népszokások, hagyományok újévkor

Az Újév napjához rengeteg babona és hagyomány kapcsolódik. Az egyik legfontosabb hiedelem az, hogy az egész év olyan lesz, ahogyan az év első napja alakul. A hiedelmek szerint éppen ezért olyan fontos, hogy a szerencsét bevonzza, a bajt pedig távol tartsa ezen a napon a különböző népi praktikák segítségével.

Az eljövendő évet befolyásoló tevékenységek mellett a jóslás is igen népszerű ezen a napon. Ennek segítségével azok is kideríthetnek valamit az előttük álló évről, akik a szerencse közvetlen befolyásolásában nem hisznek. Az évszázadok során az egyházi és a világi szokások keveredtek, a legtöbb, modern korban is ismert babona pontos eredete ismeretlen, és valószínűleg jelentős átalakulásokon mentek keresztül mire elérték jelenlegi formájukat. A modern korban természetesen a legtöbben a szórakozás kedvéért tartják meg ezeket a hagyományokat, tényleges hatásukban már jóval kevesebben hisznek.

(Azt viszont már most megjósoljuk, hogy az új évben is lesznek remek akciók a MrSale Öltönyüzletben!)

Újév napján mit nem szabad tenni és miért?

Az év első napjához különösen sok tiltás fűződik, rengeteg babona írja elő, hogy mit ne tegyen január elsején. Ezeknek az a célja, hogy megtartsa a szerencsét, semmiképpen ne csináljon olyasmit, amitől a gazdagság, az egészség vagy éppen a boldogság elhagyhatja Önt a következő évben. Sokszor még a legkevésbé babonásak is úgy vélik, hogy ha nem is igaz a hiedelem, az alábbi tevékenységektől megéri tartózkodni – csak a biztonság kedvéért.

Kidobni valamit

Ha már régóta szeretne megszabadulni néhány kacattól, azt tanácsoljuk, várja ki az év második napját. Újévkor bármit kidobni ugyanis a vagyon, a pénz kidobásának jelképe a néphagyomány szerint. Ezen a napon érdemes inkább új értékekre szert tenni.

újév napján nem szabad kidobni
Forrás: Canva

Mosni és teregetni

A szilveszteri mulatozás után valószínűleg egyébként sem a házimunka tűnik a legvonzóbb tevékenységnek, de még egy ijesztő babona is alátámasztja, hogy soha ne mosson január elsején. Eszerint ugyanis valamely családtag életét veszti a következő évben, elúszhat az egészsége, és őt is “kiterítik”.

Csirkét vagy más baromfit enni

Az egyik legismertebb újévi babona, hogy sertéshúst érdemes fogyasztani, baromfit azonban semmiképpen. A hiedelem szerint ugyanis a csirke “elkaparja” a szerencsét, így a teljes következő év balszerencsésen telik majd.

Halat vagy vadat enni

Ha újév napján halat eszik, elúszhat a szerencséje, gazdagsága vagy boldogsága a következő évre. A vadételek elkerülése is hasonló logikára vezethető vissza: a levadászott, ijedt állatokhoz hasonlóan a jószerencse is elillanhat.

újév napján nem szabad halat enni
Forrás: Canva

Kölcsönadni

Újévkor nem csak kidobni, de kölcsönadni sem érdemes semmit. A hiedelem úgy szól, hogy amit ezen a napon kiad a kezei közül, abból egész évben kevesebbet fog birtokolni. Ide kapcsolódik az a szokás is, hogy újév napján semmit nem visznek ki a házból, mert az csökkentheti az eljövendő év bőségét.

Veszekedni

Ha igaz a mondás, hogy az egész év az első napjához lesz hasonlatos, akkor igazán fontos, hogy szeretteivel megőrizze a békét és kerülje a hangos szóváltásokat, veszekedéseket. Aki haraggal kezdi az évet, az a későbbi hónapokban is vitákra, konfliktusokra számíthat. 

Lustálkodni

Egy jól sikerült szilveszteri buli után valószínűleg Önnel is előfordult már, hogy megszegte azt a szabályt, hogy ne lustálkodjon az év első napján. A hasonlóság elve alapján azonban ezzel azt veszélyezteti, hogy az év további része is tétlenül, eredménytelenül fog telni, érdemes tehát motivációt gyűjteni és tevékenyen tölteni a napot.

Már régóta olyan garanciát adunk minden termékünkre, hogy a legtöbb vásárló nem akarja elhinni, pedig igaz:

Akár használtan is visszavesszük nálunk vásárolt ruháját, ha nem elégedett a minőségével, és visszafizetjük a vételárat.

Degeszre enni magunkat

A bőséges, elegendő étel alapvetően jó előjel az újévre, de fontos, hogy a mértékletesség elve érvényesüljön. A falánkság, vagy akár az átvitt értelemben vett túlfogyasztás a pazarlást jelképezi.

Elsőként női látogatót fogadni

Az első látogatóra vonatkozó babona azon a gondolaton alapszik, hogy a férfiak az erősebbik, míg a nők a gyengébbik nem. Úgy tartották, hogy az év annak megfelelően lesz szerencsés, bőséges és “erős” vagy pedig balszerencsés és “gyenge”, hogy milyen nemű az első látogató, aki a házba lép. Persze ma már tudjuk, hogy léteznek erős nők és gyenge férfiak is, így lehet, hogy nem nemek alapján kellene a látogatókat meghívni…

Rendetlenül fogadni az újévet

Az újévi takarítást azzal a gondolattal teheti könnyebbé magának, hogy ha eltünteti a rendetlenséget, azzal megelőzheti, hogy a következő éve is kaotikus, rendezetlen legyen. Ha környezete takaros, összeszedettséget sugároz, az év teljes időtartama alatt hasonló élményekre számíthat. A sepregetéssel azonban vigyázzon, nehogy kisöpörje a szerencsét!

Hagyni kialudni a tüzet

Ugyan a modern korban egyre kevesebb helyen fűtenek valódi tűzzel, ha van kandallója vagy kályhája, ügyeljen rá, hogy ezen a napon ne aludjon ki a tűz. A meleg és a fény egyaránt a boldogság és a jószerencse jelképei.

újév napján nem szabad hagyni kialudni a tüzet
Forrás: Canva

Sírni és panaszkodni

Ha az év olyan lesz, mint az első napja, természetesen érthető, hogy miért nem javasolt siránkozni, panaszkodni sem. A hiedelem úgy tartja, hogy aki Újév napján sírva fakad, annak az egész éve könnyes lesz.

Mit ajánlott újév napján tenni és miért?

Szerencsére olyan újévi hagyományok is vannak, amelyek bizonyos tevékenységeket szerencsésnek ítélnek, így kifejezetten ajánlottak ezen a napon. Válogasson az alábbi listából, hogy lefektesse egy igazán szerencsés új év alapjait.

Lencsét enni

A kerülendő ételek listája mellett a fogyasztandó fogásokat is érdemes ismerni. A hagyományos újévi étel a lencse – főzelék, leves vagy akár saláta formájában. Mivel a lencse szemei hasonlítanak az apró pénzérmékhez, a fogyasztása az anyagi bőséget, gazdagságot jelképezi.

Szőlőszemeket enni

A lencséhez hasonlóan a szőlő is apró szemekből áll, ezeket bátran fogyassza az anyagi javak reményében. A szőlőhöz kapcsolódik még egy hiedelem, miszerint ha minden szem édes, az eljövendő év is végig szerencsés és boldog lesz.

Malacot fogyasztani

A baromfi és a hal tiltólistás, de a sertésből készült fogások kifejezetten szerencsét hoznak újév napján a babonák szerint. Mivel orrával előrefelé túr, a többi állattól eltérően nem kifelé, hanem befelé tolja a szerencsét a fogyasztók otthonába.

Pénzérmét tenni a zsebbe

Újév napján szerencsés szokásként tartják számon, ha egész nap a zsebében tart egy pénzérmét. A hiedelem szerint ezzel biztosíthatja, hogy egész évben elegendő pénz fog rendelkezésére állni, és sosem fogy ki belőle.

Elegánsan felöltözni

Bár ez nem egy hivatalos népszokás, mégis igaz, hogy a szilveszteri buliba legtöbben a hétköznapinál csinosabban érkeznek. Egy jól szabott zakó, egy ing “megadja a módját”, ünnepi hangulatot ad az éjszakának. Ki tudja? – talán az előléptetést, új munkahelyet is megalapozhatja, ha az új év első napján is felöltözik. Egy biztos; veszíteni biztosan nem veszíthet ezzel az újonnan kitalált hagyománnyal!

Ajánlott termékek:

Milyen újévi magyar néphagyományok vannak?

A modern kor emberei a babonákat már csak szórakoztató hagyománynak tartják, a korábbi generációk azonban jellemzően komolyabban vették az ünnepekhez tartozó népszokásokat. Ezek általában nagyban hozzájárultak a falu közösségi életéhez.

  • Szilveszter éjjelén gyakran szerveztek hangos felvonulásokat, a zajkeltéssel ugyanis az ártó szellemeket akarták elűzni, hogy ne jelenhessenek meg a követkető évben.
  • Szokás volt január elsején hideg vízben megfürdeni, így biztosítva, hogy az egész év friss és üde legyen.
  • Mára már csak a sertésfogyasztás maradt, de a malacokat korábban is szerencsés állatnak tartották: újévkor meg kellett húzni a farkukat az egész éves szerencse érdekében.
  • Divat volt az ólom- vagy gyertyaöntés is; úgy tartották, hogy az Újévkor kiöntött formák valamilyen módon a következő év történéseire utalnak.
újév napján malacot enni
Forrás: Canva

Összefoglalva: mit tilos újévkor tenni?

A tiltások listája igen hosszú, így összefoglaltuk Önnek, mit érdemes észben tartani az Újévkor kerülendő szokásokkal kapcsolatban:

  • Ne egyen baromfit vagy halat, ha nem szeretne megválni a szerencséjétől
  • Tartózkodjon attól, hogy bármit is kiadjon a kezei közül, nehogy elmenjen a bőség az életéből
  • Összességében ne tegyen olyasmit, amit nem szeretne a következő év nagy részében átélni: a veszekedés, lustálkodás, sírás, rendetlenség mind a kerülendő dolgok közé tartoznak.

Ha Újév napjára a következő év jelképeként tekint, és úgy tölti ezt a napot, ahogyan az egész évet szeretné, nyugodtan és reményekkel telve vághat bele az új évbe.

Gyakran Ismételt Kérdések

Miért kötődik sok néphagyomány újév napjához?

Az évfordulókat általában fontos, sorsfordító időpontnak tartják. Az Újév napján történtek a néphit szerint előrevetítik a teljes év alakulását.

Mit nem szabad újévkor enni és mit ajánlott?

Újévkor nem szabad baromfit vagy szárnyast enni, mert távol tartják a szerencsét. A bőség érdekében fogyasszon sertést és lencsét.

Miért nem szabad mosni és teregetni újévkor?

A mosás és a teregetés a régi néphiedelem szerint egy családtag egészségromlását, sőt halálát vetítheti előre. Kevésbé szélsőséges értelmezés szerint a teregetéssel a szerencsét is kirázhatja a házból.


Legfrissebb cikkek


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük