Oldal kiválasztása

Katt ide: 35.000 Ft értékű kupon..

Munkahelyi búcsúidézetek: megható sorok elköszönéshez

Egy munkahely rendszerint hamar az ember második otthonává válik, az ott dolgozó kollégák közül pedig sokan igaz barátokká, már-már családtaggá avanzsálnak a hónapok, évek során. A napi rutin fontos része az életünknek, legyen szó a munkába vezető útról, a reggeli kávézásról érkezés után vagy az értekezletek utáni beszélgetésekről. Éppen ezért olyan nagy dolog egy munkahelyváltás vagy nyugdíjazás, amikor az ember elhagyja az adott közösséget és egészen másképp telnek majd a napjai, mint eddig. Egy ilyen esemény pedig nem maradhat búcsú nélkül. Ilyenkor jelentenek jó választást a munkahelyi búcsúidézetek.

Munkahelyi búcsúidézetek: mikor van rá szükség?

Amikor valaki munkahelyet vált vagy eléri a nyugdíjkorhatárt, akkor az elköszönésnek meg kell adni a módját. Innentől kezdve más ül majd a székében vagy áll majd a helyén, nem tud többé kiugrani egy kávényi szünetre és nem lehet majd együtt zsörtölődni vagy nevetni a napi eseményeken.
Vannak, akik valamilyen ajándékkal lepik meg az illetőt, míg mások komplett bulival zárják le a korszakot és köszönnek el. Mindkét esetben jól jöhetnek a munkahelyi búcsúidézetek, amelyek segítségével még emlékezetesebbé tehetők a búcsú perceit.

Munkahelyi búcsúidézetek: megható sorok

Függetlenül attól, hogy miért távozik az illető az adott munkahelyről, az nem kérdés, hogy elképesztően nagy dologról vagy szó, amely egy új korszakot jelent az ember életében. Éppen ezért egy megható munkahelyi búcsúidézet segítségével megkoronázhatók a búcsú percei. Lássunk ezek közül néhányat!

„A búcsúzás fájdalma jelentéktelen a viszontlátás öröméhez képest.”
Charles Dickens

„Nincs nagyobb boldogság annál, mint amikor az ember tudja, hogy jóbarátokkal dolgozik együtt.”
Rónaszegi Miklós

„Hálás dolog olyan emberekkel együtt dolgozni sokak számára hasznos projekteken, akik nemcsak a maguk, hanem egész közösségek felemeléséért hoznak nem kevés áldozatot a munkájukkal.”
Edmund Hillary

„Fontos elmondani a körülöttünk lévő kollégáknak, hogy milyen sokat jelent, amit csinálnak, mert amikor észbe kapunk, akkor késő lesz.”
Tóth Krisztina

„Hiányozni fog, hogy már nem lesz ott, ahol én, és én nem leszek ott, ahol ő.”
Leiner Laura

munkahelyi búcsú
Forrás: Canva

„A búcsú mindig nehéz, nem szeretjük a változást, de mégis az életünk része, hogy elengedjünk bizonyos dolgokat.”
Modern család

„A nyugdíj az az idő, amikor olyan dolgokat élvezhetsz, amiket korábban soha.”
Ismeretlen szerző

„Minden alkalommal, amikor valaki nálad jobbal dolgozol együtt, te magad is jobbá válsz.”
Lady Gaga

„Olyan nehéz elmenni – egész addig, amíg az ember el nem megy. Mert utána ennél könnyebb istenverte dolog már nincs is a világon.”
John Green

„Elbúcsúzni olyan, mint meghalni egy picit, de ha valami őszinte volt, sosem múlik el igazán.”
Bátrak című film

„Fáj a búcsú (…). De remélem, még találkozunk. S talán ez a remény ad vigaszt.”
Berkesi András

„Csak semmi istenhozzád. Itt vagy a szívemben. Ami azt jelenti, hogy nem lehetsz távol tőlem soha.”
John Scalzi

„Csak a viszontlátás reménye enyhíti a válás fájdalmát.”
Cinkotai Nagy Ince

„Nincs olyan, hogy jó búcsú. Csak búcsú van. Fájdalom és remény. Az elengedésnek nem az a lényege, hogy még utoljára átadjunk valamit, hanem az, hogy megőrizzünk valamit az eljövendő időkre.
Robert Lawson

munkahelyi búcsúidézet
Forrás: Canva

Vicces munkahelyi búcsúidézetek

A búcsúnak nem kell szomorúnak lennie, nem örökre válnak el egymástól ilyenkor az emberek. Különösen nem kell búslakodni akkor, ha egy jó barátot engedünk el, hiszen, ha egy kollégával ilyen szorossá válik a viszony, az csak örömre ad okot. Ilyen esetekben jelenthet remek választást egy mókás búcsúidézet. Lássunk ezek közül is néhányat!

„Tudom, hogy az új munkahelyén nagyszerű fizetést fog kapni, de nincs garancia arra, hogy Ön is olyan nagyszerű kollégákat kap, mint mi. Még mindig el akar menni?”
Ismeretlen szerző

„Szeretek dolgozni, ha van értelme, de ennél csak nem dolgozni szeretek jobban.”
Verebes István

„Nélküled nem lesz ugyanaz. Tényleg jobb lesz!”
Ismeretlen szerző

„Most, hogy Ön távozik, csökkennek a vállalat egyéb kiadásai, nő a termelékenység, betartják a határidőket és megugrik a hatékonyság. Komolyra fordítva a szót, ennek pont az ellenkezője fog történni.”
Ismeretlen szerző

„Inkább sörhasam legyen, mint púpom a munkától.”
Daniel Banulescu

„Ennyi éven át először a főnököm voltál, másodsorban a barátom. Most, hogy lemondtál, alig várom, hogy csak a barátod lehessek.”
Ismeretlen szerző

„A munka nemesít, tehát a nem nemeseknek való.”
Kner Izidor

„Most nincs időm elfoglaltnak lenni.”
Bödőcs Tibor

„A december a legrosszabb hónap a munkakeresésre. Pocsék hónap még a január, az április, a június, a február, a november, a július, az október, az augusztus, a március, a május és a szeptember.”
Igor S. Popovic

„Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. Ha még ma megteheted, hogy valamit holnapra halassz, el ne mulaszd elhalasztani.”
Karinthy Frigyes

„Lehetőség szerint olyanokkal dolgozz, akik még nálad is használhatatlanabbak! Ez jó fényt vethet rád.”
Ismeretlen szerző

„Ha, mondjuk, a bölcsész szó is szerepel a diplomádban, garantáltan találsz munkát egy-kettőre, hiszen mindig akad valahol egy-egy mosatlan kocsi vagy edény.”
Scott Adams

„Munka után édes a menekülés.”
Rejtő Jenő

„A nyugdíjba vonulás olyan, mintha egy nap hazajönnél, és azt mondanád a feleségednek, édesem, otthon vagyok… végleg!”
Ismeretlen szerző

„Sose végy semmit, aminek nyele van! Azzal valószínűleg dolgozni kell.”
Harry Allen Smith

„Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember?”
Ronald Reagan

„Valahányszor dolgozni támad kedvem, csak csendben leülök egy sarokba, és megvárom, amíg elmúlik.”
Ismeretlen szerző

„Azért járunk iskolába, hogy utána dolgozhassunk, és azért dolgozunk, hogy utána szabadságra mehessünk. De akkor miért nem kezdjük rögtön a szabadsággal?”
Janne Teller

„Tanuld meg: mindenki azzal kezdi a működését, hogy lecsepüli az elődje munkáját – vízvezeték-szerelőtől egészen le a miniszterelnökig. Ezzel eleve biztosít magának valamiféle felmentést: ő ugyan megpróbálja, ért is hozzá, de hát ahogy ez a dolog el van rontva!”
Moldova György

„A világ tele van készséges emberekkel. Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket dolgozni.”
Robert Frost

A fentiek közül bármelyik idézet tökéletesen megállja a helyét függően attól, milyen a kapcsolata az adott kollégával és milyen az ő személyisége. Ami biztos, hogy a tökéletes kiegészítő ez lesz az ajándékhoz és a bulihoz egyaránt!

Más alkalomra keres idézeteket? Érdemes megnéznie korábbi cikkeinket is:

Ezek is érdekelhetik még…

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0