Oldal kiválasztása

Szolgáltatói tájékoztató

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük, hogy időt szán a mrsale.hu üzemeltetőjének, az Eucalyptus Kft. (a továbbiakban: Társaság) tájékoztatójának tanulmányozására. Tisztelettel kérjük, hogy figyelmesen olvassa el az alábbi tájékoztatót, amelyben részletesen tájékoztatjuk honlapunk látogatóit jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről, valamint a Társaságunk által követett, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő elveiről és gyakorlatáról. Ugyanakkor, jelen tájékoztató célja annak biztosítása, hogy az Eucalyptus Kft. megfeleljen a vásárlók tájékoztatásával kapcsolatos hatályos jogszabályoknak, így különösen az alábbiaknak:

  • 1997. évi CLV. törvény – a fogyasztóvédelemről;
  • 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások eges kérdéseiről;
  • 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet – a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;
  • 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról.

1. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI

Cégszerű megnevezés: Eucalyptus Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Adószám: 12573211-2- 42
Cégjegyzékszám: 01-09- 693160
Vezetve a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában.
Székhely, telephely: 1066 Budapest, Weiner Leó u. 20.
Telefon: +36 1 331 7970
E-mail: [email protected]
Tárhelyszolgáltató neve, székhelye: Closte LLC. 1603 Capitol Ave. Suite 310 A546 Cheyenne, Wyoming 82001 USA

2. WEBES RENDELÉS

A honlapra látogatók részére lehetőséget nyújtunk az Vevő által megadott adatok alapján elkészített termék(ek) online (elektronikus szerződéskötés útján) megrendelésére. Üzletünk outlet jellege miatt, hagyományos webshoppal nem rendelkezünk, a termék megrendelésére, árára, teljesítésére és szállítási feltételeire az alábbi rendelkezések irányadóak.

Termék megrendelésének (elektronikus szerződéskötés) lépései a következők:

  1. A „Webes rendelés” fül alatt kiválaszthatja, hogy milyen terméket szeretne rendelni (öltönyt, zakót, nadrágot, inget, kabátot, kiegészítőt, vagy vásárlási utalványt).
  2. A megjelenő űrlapon megadhatja a kívánt termék paramétereit (pl. derékbőség, nyakméret, anyagösszetétel, fazon, stb.), elérhetőségeit (név, telefonszám, email cím), valamint a megrendelés teljesítéséhez szükséges adatait (fizetési mód, szállítási cím, számlázási cím, megjegyzés). A Vevő vásárlási utalvány esetén a „Megrendelem” gombra kattintva, egyéb (öltöny, zakó, nadrág, ing, kabát, kiegészítő) esetben a ,,Kérem az ajánlatot!” gomb használatával tudja az általa megadott adatokat elküldeni.
  3. Az űrlap beérkezését követően, automatikus visszaigazoló emailt küldünk az ajánlatkérés sikerességéről, valamint tájékoztatjuk, hogy a hétköznapokon leadott megrendelésekre egy napon belül, a péntek 17 órától vasárnapig leadott rendelésekre pedig kedd estig reagálunk, továbbá arról, hogy az űrlapon megadott adatok az elektronikus üzenetben (emailben) feltüntetett, „Az elküldött információkat itt megnézheti, illetve ha szükséges, módosíthatja” nevezetű hivatkozásra kattintva módosíthatja.
  4. A 3. pontban foglalt határidőn belül a Vevő által megadott adatok alapján, elektronikus úton (emailben) elküldjük a paramétereknek megfelelő termék(ek) fotóját, a termék(ek) lényeges tulajdonságait, főbb jellemzőit és árát. Ebben az üzenetben tájékoztatjuk arról, hogy a kiválasztott termék(ek)et az általunk küldött elektronikus üzenetre (emailben) küldött válaszlevélben (válasz emailben) rendelheti meg. A megrendelést tartalmazó válasz email elküldésével a Vevőnek fizetési kötelezettsége keletkezik Társaságunk felől, amely kötelezettségre a 3. pontban foglalt elektronikus üzenetben (emailben) hívjuk fel a Vevők figyelmét.
  5. A termék(ek) vételárát is tartalmazó fotók alapján a Vevő kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet, és a Társaságunk által küldött, 4. pontban említett elektronikus üzenetre (emailre) küldött válaszlevelében (válasz emailben) jelezheti munkatársunknak,  hogy mely termék(ek)et kívánja megrendelni. A rendelés sikerességéről és a szerződési jognyilatkozatának beérkezéséről haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül visszaigazoló emailt küldünk „Rendelését sikeresen rögzítettük” tartalommal. Amennyiben a rendelés leadásától számított 48 órán belül ilyen emailt nem kap, úgy kérjük, vegye fel a kapcsolatot Társaságunkkal a fenti elérhetőségeink valamelyikén.

A rendelés rögzítését követően a Vevő által megrendelt terméket becsomagoljuk, és GLS futárszolgálat vagy Posta útján küldjük a Vevő által megadott szállítási címre. Az áruk kiszállítása a rendelés beérkezésétől számított 3 munkanapon belül történik a GLS futárszolgálattal, amenyiben a Posta szolgáltatását választja a csomagolás postára szállítás miatt a 8-9 munkanap. A termék szállításának határideje a rendelés visszaigazolásától számított 2-9 nap. Természetesen, lehetősége van a terméket személyesen, üzletünkben, nyitvatartási időben is átvenni. Személyes átvételi szándékát a megrendelő űrlapon a ,,Fizetési mód” fül alatt a ,,készpénz (személyes átvétel az üzletben: 0 Ft)” opció kiválasztásával, valamint utóbb, a megadott elérhetőségeink valamelyikén jelezheti számunkra.

Adatbeviteli hibák kijavítása:
A Vevő által a megrendelő űrlapon megadott, bármely adatot elektronikus úton, a 2.3. pontban említett elektronikus üzenetben (emailben) feltüntetett „Az elküldött információkat itt megnézheti, illetve ha szükséges, módosíthatja” nevezetű hivatkozásra (közvetlen linkre) kattintva tudja módosítani.  A megrendelés során a Vevő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető bármely problémáért, késedelemért, hibáért Társaságunkat felelősség nem terheli.

Elektronikus úton kötött szerződések iktatása:
A termék(ek) megrendelését követően, a Vevő és Társaságunk között létrejött szerződést Táraságunk belső adatbázisában visszakereshető módon, a Vevő neve és email címe alapján rögzítjük. Tájékoztatjuk, hogy a fenti módon, elektronikus úton megkötött szerződés ráutaló magatartással kötött szerződésnek minősül, tehát írásbeli szerződésnek nem tekinthető. A weboldalon kizárólag 16. életévüket betöltött személyek adhatják le rendeléseiket, a megrendeléssel a Vevő akként nyilatkozik, hogy 16. életévét betöltötte. A rendelés leadása, így a szerződés megkötése kizárólag magyar nyelven történhet.

3. ÁRAK

Az árak Forintban vannak megadva és az áfát tartalmazzák. A termék(ek) fizetendő árához hozzá kell adni a kiszállítás költségeit a választott fizetési és szállítási módtól függően. Kiszállítási díjainkat 4.1. és 4.2. számú táblázatok tartalmazzák.
A megrendelt termék(ek) vételárának kifizetése belföldi szállítás esetén előreutalással, vagy utánvéttel a futárnak készpénzben, külföldi kiszállítás esetén előreutalással vagy utánvét esetén bankkártyával interneten keresztül történhet. Bankkártyás fizetés esetén a Vevőt közvetlenül online fizetési rendszerre irányítjuk át.

Bankszámlaszámunk:
Eucalyptus Kft.
10400085-50526571-87681056

4. SZÁLLÍTÁSI DÍJAK

4.1. Kiszállítási díjak belföldön:

Utánvéttel

1.990 Ft + 250 Ft

Előreutalással

1.990 Ft +500 Ft

Bankkártyás fizetés esetén

1.990 Ft

Személyes átvétel üzletünkben

ingyenes

10.000 Ft-ot meghaladó rendelés esetén a belföldi kiszállítás ingyenes GLS futárszolgálattal.

4.2. Kiszállítási díjak külföldön GLS futárszolgálattal (5kg-ig):

Hová?

Szállítási díj

Ingyenes szállítási összeghatár

Szlovákia, Szlovénia, Ausztria, Csehország, Románia, Lengyelország, Németország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Liechtenstein, Bulgária, Svájc

4.990 Ft

50.000 Ft

Dánia, Franciaország, San Marino, Vatikán, Olaszország, Nagy-Britannia, Monaco, Írország

7.490 Ft

75.000 Ft

Litvánia, Lettország, Spanyolország, Svédország, Észtország, Törökország, Málta, Norvégia, Görögország, Andorra, Gibraltár, Portugália, Finnország, Ciprus

9.490 Ft

95.000 Ft

Más ország esetén

Kérjen árajánlatot!

5. JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG, GARANCIA

A jótállásra és a szavatosságra a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a  45/2014. (II.26.) számú kormányrendeletben foglalt mindenkor hatályos rendelkezései az irányadók, azzal, hogy online vásárolt termékeinkre is érvényes a 100%-os időkorlát nélküli pénz-visszafizetési garanciánk. Tehát, amennyiben nem felel meg a termék mérete, vagy a kép alapján másra gondolt, esetleg minőségét tekintve nem elégedett vele, akkor díjmentesen kicseréljük a termék(ek)et, vagy visszautaljuk a vételárát. Visszaküldés esetén, kérjük értesítsen minket a fenti elérhetőségeink valamelyikén, és mi odaküldjük Vevőinkhez a GLS futárszolgálat alkalmazottját, akinek a Vevő átadja a termék(ek)et, a visszaszállítás költségét Társaságunk fizeti. Garanciánk csak a rendeltetésszerűen használt, külsőleg sértetlen, és az Eucalyptus Kft. számlájával igazolt termékekre érvényes.

6. ELÁLLÁSI JOG

Társaságunk online vásárolt termékekre is 100%-os időkorlát nélküli pénz-visszafizetési garanciát biztosít, amennyiben a Vevő a termék(ek) méretével vagy minőségével nem elégedett, azonban a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően Vevőinket elállási jog illeti meg, amelyet az alábbiak szerint gyakorolhatnak.

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.)  Kormányrendeletnek megfelelően biztosítjuk a szerződéstől való elállás jogát és a megrendelt termék(ek) visszavételét. Elállási jogát a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül, indokolási kötelezettség nélkül gyakorolhatja. A Vevő elállási jogát akként gyakorolhatja, hogy a 14 napos elállási határidőn belül benyújtja az elállási nyilatkozat-mintát vagy az elállási szándékát tartalmazó nyilatkozatát a 1066 Budapest, Weiner Leó u. 20. postai címre, vagy a [email protected] email címre. A Vevő az elállási jogát a megrendelés leadásától a termék átvételéig terjedő időtartamban is gyakorolhatja.

Elállási nyilatkozatminta letölthető itt »

Az elállási jog csak a fogyasztónak minősülő Vevők által gyakorolható, tehát azon személyek által, akik a szakmájuk, önálló foglalkozásuk vagy üzleti tevékenységük körén kívül eljáró természetes személyek. Gazdálkodó szervezeteket (vállalkozásokat) az elállási jog a vonatkozó jogszabályok alapján nem illeti meg.

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. §-a szerint bizonyos termékek esetén a fogyasztó nem gyakorolhatja elállási jogát (így pl.: hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver esetében ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta, olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza, romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében, olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel, olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak). A Társaságunknál a vevők minden termék esetében gyakorolhatják elállási jogukat.

Ha a Vevő eláll a vásárlási szándékától (a szerződéstől), a Társaságunk haladéktalanul, de legkésőbb a Vevő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Vevő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a szállítási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Vevő a Táraságunk által felkínált, legolcsóbb szokásos szállítási módtól eltérő szállítási módot választott, illetve azt az esetet, ha a vevő több megrendelt termék közül nem mindegyik vonatkozásában gyakorolja az elállási jogát).

A visszatérítést Társaságunk mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Vevő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Elállási joga gyakorlása esetén a Vevő köteles a terméket indokolatlan késedelem nélkül, Társaságunk által küldött GLS futárszolgálat alkalmazottjának átadni, de legkésőbb az elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül. A visszaküldött árut akár használt állapotban is visszavesszük, de nem lehet megrongált. Az ezt meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért, kárért és költségért – tehát amennyiben a visszaküldött áru megrongált vagy olyan használat nyomait fedezni fel rajta, mely az általános elvárhatóság határán túl van – a Vevő felel. Ez az összeg a Vásárlónak visszajáró eladási árból levonható. A szerződéstől való elálláskor a szerződést semmisnek kell tekinteni.

Az elállási jog gyakorlásából eredő összeg visszafizetése banki átutalás útján kerül teljesítésre a vevő által megjelölt bankszámlaszámra vagy arra a számlára, melyről a kártyás fizetés megtörtént. Amennyiben Társaságunk nem szállíttatja ki az összes megrendelt árut 30 napon belül, akkor az ügyfélnek joga van a szerződéstől való azonnali elállásra.

7. PANASZKEZELÉS

Termékeinkkel vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatos panasz esetén az alábbi elérhetőségeinken tehet bejelentést:

Eucalyptus Kft.
1066 Budapest, Weiner Leó u. 20.
tel.: +36 1 331 7970
e-mail cím: [email protected]

A szóbeli panaszt Társaságunk azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, Társaságunk a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadja, telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb a az írásbeli panasz elbírálására vonatkozó határidőben (30 napon belül) az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi.

Az írásbeli panaszt a Társaságunk a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a Társaságunk indokolni köteles. A Társaságunk a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

A panasz elutasítása esetén Társaságunk köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

A fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei:
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
E-mail cím: [email protected]
Központi telefonszám: +36 1 488 2186
Fax: +36 1 488 2131

Az egyes megyékben található békéltető testületek elérhetőségét itt megtekintheti: http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek

A jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezéséhez az Európai Parlament és a Tanács 524/2013/EU 2013. 05. 21-én kelt rendelet 14.1 cikkének megfelelően tájékoztatjuk, hogy az online vásárolt termékkel kapcsolatban felmerült panasza esetén az Európai Bizottság által létrehozott platformon keresztül kezdeményezheti vitás ügyének bírósági úton kívüli rendezését. A platformot elérheti itt:

https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home.chooseLanguage

Az online vitarendezési platformon az űrlap kitöltésével nyújthatja be panaszát. Az űrlaphoz célszerű csatolni minden dokumentumot, mely panaszát alátámasztja.

Az Ön kosara0
A kosár üres.
Vásárlás folytatása
0